NB I: Korábbi csapataimnál ilyet még nem tapasztaltam – Stöger

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.12.12. 19:53
null
Peter Stöger csalódott volt a mérkőzés után (Fotó: Kovács Péter)
A Debrecen jól küzdve kétgólos győzelmet aratott a listavezető Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 16. fordulójában, ezzel elmozdult a kieső helyről. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Peter Stöger elismerte: csapatának nem ez volt a legjobb teljesítménye.

„Viszont a Debrecen jól játszott, jól védekezett, rendezett volt, és kihasználta a helyzeteit. Nekünk gondjaink voltak támadásban. A beadások megvoltak, de a helyzetkihasználás nem volt rendben. Dühös nem vagyok, csalódott annál inkább, mert nem először fordul elő, hogy úgy látom, nem megfelelő a csapat hozzáállása.”

Kérdésre reagálva elmondta: elemezték a Leverkusen elleni Európa-liga-találkozó adatait, és azt kapták, a Ferencváros elmúlt két évének legintenzívebb mérkőzése volt.

„Próbáltunk emiatt rotálni, és friss játékosokkal pályára lépni. Ez működhetett is volna. Többet vártam volna a pályán, és ez nem először fordul elő. Nagy tisztelettel vagyok mindenki iránt, aki a futballban dolgozik, viszont azt tudom mondani, hogy olyan csapatok ellen, mint a Puskás vagy a Kisvárda, sokkal motiváltabban játszottunk. Az úgynevezett kis csapatok ellen pedig háromszor is rosszabbul játszottunk. Korábbi csapataimnál ilyen ingadozást a hozzáállásban még nem tapasztaltam. A szünet alatt egyfajta tiszta lapot kell indítanunk, és akik nem készek erre, azok arra sem, hogy a kezdő tizenegybe kerüljenek.”

PETER STÖGER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Debrecen vezetőedzője, Joan Carrillo szerint megérdemelt győzelmet aratott csapata.

„Nagyon jó erőkből álló Ferencváros ellen készültünk, a srácok pedig mindent megtettek a győzelemért. Nagyon szervezetten játszott a csapat, úgy érzem, tényleg megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült nyernünk. Ma még a győzelemmel foglalkozunk, de holnaptól már a Gyirmót ellen készül a csapat, hiszen a Fradi elleni sikernek akkor lehet igazán értéke, ha jövő héten is nyerni tudunk.”

A spanyol tréner kiemelte Dzsudzsák Balázs teljesítményét.

„Több edzést is kihagyott a héten sérülés miatt. A mérkőzés előtt négyszemközt beszélgettem vele, megkérdeztem, tudja-e vállalni a játékot. Azt mondta, természetesen igen. Nagyot is küzdött a mérkőzésen, ezért minden tiszteletet megérdemel a csapattársak, a szurkolók és a város részéről.”

JOAN CARRILLO SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

TISCHLERT KÜLÖN MOTIVÁLTA, HOGY A FRADINAK MÉG NEM LŐTT GÓLT AZ NB I-BEN

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva lehet megismerni.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 2–0 (Bévárdi 46., Tischler 64.)

Debrecen,Nagyerdei Stadion,4260néző.Vezette:Bogár

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 16 10 3 3 30–16 +14 33
2. Ferencvárosi TC 15 10 2 3 31–12 +19 32
3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24–17 +7 30
4. Mol Fehérvár 16 7 5 4 22–18 +4 26
5. Mezőkövesd 16 6 4 6 19–26 –7 22
6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30–31 –1 20
7. Zalaegerszegi TE 16 5 5 6 23–33 –10 20
8. Paksi FC 16 5 3 8 38–35 +3 18
9. Debreceni VSC 16 4 5 7 30–29 +1 17
10. Újpest FC 16 4 5 7 24–28 –4 17
11. MTK Budapest 16 4 3 9 12–27 –15 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 17–28 –11 13
NB I, 2021–2022, 16. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
December 11., szombat
Puskás Akadémia–Gyirmót 3–0
Felcsút,Pancho ArénaAntal Péter
586
Budapest Honvéd–ZTE 2–2Budapest,Bozsik ArénaErdős József2082
MTK Budapest–Mol Fehérvár 0–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
700
December 12., vasárnap
Újpest FC–Paksi FC 4–3
Budapest,Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
1161
DVSC–Ferencvárosi TC 2–0
Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
4260
Mezőkövesd–Kisvárda 0–2
Mezőkövesd,Városi StadionFarkas Ádám
500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik