Újabb tükörsima kecskeméti győzelem, ezúttal a ZTE bánta

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 14:16
null
Néha azért a kecskeméti kapusnak is közbe kellett avatkoznia (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a második helyen álló Kecskemét folytatta jó sorozatát, ezúttal hazai pályán nyert nagyon biztosan a ZTE ellen (3–0).

 

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC 3–0
(Horváth K. 20., Szabó I A. 24., Tóth B. 71.)

Kecskemét,Széktói Stadion, 2800néző.Vezette:Csonka

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

Vajon kiket figyelt Cosimo Inguscio, Marco Rossi szövetségi kapitány segítője a Széktói Stadionban? A Kecskemét és a Zalaegerszeg bajnokiján Demjén Patrik és Mocsi Attila személyében két válogatott kerettag is a vendégek kezdő tizenegyének tagja volt, de az olasz tréner alighanem a hazaiak legjobbjait is olyan szemmel nézte, megütik-e a nemzeti csapat által képviselt szintet. A találkozó és a KTE formája alapján nem lenne meglepő, ha kecskeméti futballista is meghívást kapna júniusban a Montenegró és Litvánia ellen összehívott keretbe.

A Szabó István edzette csapat már az első pillanattól fogva aktívan próbálta megbontani a ZTE védelmét. Ricardo Moniznak aligha tetszett csapata játéka, úgy tűnt, hiányolja a küzdőszellemet néhány játékosából, folyamatosan nagyobb odaadást kért tanítványaitól. A 19. percben Banó-Szabó Bence lövésénél érezni lehetett, fokozódik a vendégekre helyezett nyomás, a 23 éves játékos távoli lövése után a kapufán csattant a labda (ez volt a középpályás negyedik, a KTE-nek pedig a tizedik kapufája az idényben), majd egy perccel később Horváth Krisztofer szemfüles gólja révén már a liláknál volt az előny – a Torinótól kölcsönvett U21-es válogatott tehetség remekül használta ki, hogy a kapu előtt letérdelő Mocsi Attila miatt Demjén Patrik számára takarásban volt a labda.

Zavart és koncentrációhiányt lehetett érezni a zalaegerszegiek játékában: Huszti András nehéznek nem nevezhető helyzetben rosszul adta haza a labdát, vállal „emelte át” Demjén Patrikot, de szerencséjére nem öngól, hanem szöglet lett a rossz megmozdulásból. Utóbb kiderült, a megingásnak volt jelentősége, Horváth Krisztofer szöglete után ugyanis Szabó I Alex fejelte a labdát a kapuba, megszerezve pályafutása első NB I-es gólját – amúgy pedig ez volt a Kecskemét hetedik, szögletet követő találata az NB I-es évadban. Az egerszegiek futballja nem volt meggyőző, többnyire a védelem mögé lőtt labdákkal próbálkoztak, ám hiába, a hazaiaknál öt játékos védekezett, és jól ellátta a feladatát, mint ahogyan a középpályás-védekezésük is működött.

Alig telt el egy óra a mérkőzésből, Moniz már négy cserét hajtott végre, a támadósorba állított Németh Dániel, Klausz Milán páros veszélyesebben játszott, mint az értékelhető megmozdulás híján futballozó Eduvie Ikoba és Szalay Szabolcs. Ezzel együtt inkább a nagy kedvvel futballozó KTE veszélyeztetett a fordulás után is, ám előfordult, hogy túljátszotta támadásait, olykor túlcifrázta akcióit. A lilák szinte minden megmozdulásából áradt az önbizalom, a közönség pedig értékelte a szemre tetszetős örömfutballt – na és persze a harmadik gólt, amely végérvényesen lezárta a mérkőzést.

Az újonc Kecskemét előnye immár nyolcpontos a negyedik helyezett Debrecennel szemben, és bár hat forduló még hátravan a bajnokságból, meggyőző teljesítményét elnézve minden valószínűség szerint nemzetközi kupaindulást érő helyen zár – aligha kétséges, rászolgálna a bravúros sikerre. Ezzel szemben a Zalaegerszegnél aggódhatnak, hiszen hiányzik az átütőerő a csapatból, amely a kiesés rémétől fenyegetve érezheti magát. 3–0

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

A Kecskemétnek a ZTE sem volt ellenfél (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kecskemétnek a ZTE sem volt ellenfél (Fotó: Dömötör Csaba)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 16 6 5 54–25 +29 54
2. Kecskeméti TE 27 12 12 3 41–24 +17 48
3. Paksi FC 26 12 5 9 48–43 +5 41
4. Debreceni VSC 27 11 7 9 43–38 +5 40
5. Puskás Akadémia 27 10 10 7 37–35 +2 40
6. Kisvárda 26 8 11 7 37–40 –3 35
7. Mezőkövesd 27 8 8 11 27–35 –8 32
8. Zalaegerszegi TE 27 8 7 12 31–34 –3 31
9. Újpest FC 26 8 7 11 32–45 –13 31
10. Mol Fehérvár 26 7 8 11 32–36 –4 29
11. Budapest Honvéd 27 7 7 13 28–43 –15 28
12. Vasas FC 27 4 10 13 24–36 –12 22
NB I, 2022–2023, 27. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 14., péntek
DVSC–Puskás Akadémia 0–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
3726
Április 15., szombat
Kecskemét–ZTE 3–0Kecskemét,Széktói Stadion
Csonka Bence2812
Mezőkövesd–Vasas 1–4
Mezőkövesd,Városi Stadion
Bogár Gergő1850
Ferencváros–Bp. Honvéd 3–0
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba11 793
Április 16., vasárnap
15.30:Kisvárda–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionFarkas Ádám
18.00:Újpest–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik