NB I: Kádár Tamás az Újpesthez szerződött – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 14:24
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC csütörtökön hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az 57-szeres magyar válogatott védőt, Kádár Tamást.

 

Az újpestiek csütörtök délután jelentették be, hogy hivatalosan is szerződtették a 31 éves, 57-szeres magyar válogatott Kádár Tamást, aki legutóbb a kínai élvonalban futballozott.

A védő eddigi karrierje során a Zalaegerszegnél és a Diósgyőrnél szerepelt Magyarországon, míg külföldön megjárta Angliát, Hollandiát, Lengyelországot, Ukrajnát, valamint Kínát is.

„Mindenképpen úgy szerettem volna hazajönni Magyarországra, hogy érzek még magamban erőt, nagy terveim vannak Újpesten. Nyilván elsődlegesen az, hogy ebben az idényben bennmaradjunk az első osztályban, majd jövőre minél jobb eredményt és formát mutassak én és a csapat is” – fogalmazott Kádár a klub honlapjának.

Az új igazolás a 44-es mezszámot fogja viselni.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kádár Tamás (Santung Luneng Tajsan – Kína, legutóbb kölcsönben Tiencsin Csinmen Tiger – Kína), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Eckl Patrik, Ognjen Radosevics, Varga György Balázs

Kiszemeltek: Budu Zivzivadze (grúz, Fehérvár)
Távozók: Stieber Zoltán (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Máté Zsolt
(Tiszakécske), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik