Kosár: magabiztosan haladnak a rájátszáselsőség felé a DEAC juniorjai

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.04.02. 15:09
null
A legutóbbi nyolc meccséből hetet is megnyert a DEAC U19-es fiú kosárlabdacsapata, amely a kiváló formájának köszönhetően jelenleg vezeti a tabellát a korosztályos bajnokság rájátszásában, és ha minden így marad, első kiemeltként juthat be a juniorok országos döntőjébe.

Némi meglepetésre nem az NKA Pécs vagy a nagy fővárosi klubok, a Budapest Honvéd és Vasas egyike, hanem a DEAC áll az élen a felsőházban a junior fiú kosárlabda-bajnokság rájátszásának vége felé közeledve. Persze, hozzátartozik az igazsághoz, hogy a pécsi és a honvédos akadémia mellett a debreceni is államilag kiemelt utánpótlás-nevelőműhelyként működik, így a hajdúsági fiatalok szintúgy elsőrangú körülmények között fejlődhetnek. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy Kádár Tamás csapata az ősszel a csoportjában csupán a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, akkor a mostani rájátszáselsőség már jóval váratlanabb fejlemény.

A 2025-ös naptári évben a DEAC juniorjai a nyolc lejátszott mérkőzésükből hetet is megnyertek, eddig idén kizárólag a Vasastól kaptak ki. A remek formájukat támasztja alá az is, hogy a legutóbb három fordulóban a papíron legnagyobb riválisoknak tartott együttesekkel találkoztak, s ezeken a meccseken az NKA Pécset kétszer is megverték, míg a kettő között a Budapesti Honvédot is felülmúlták magabiztosan.

– kezdte Kádár Tamás vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Azt gondolom, az alapszakaszban elért harmadik helyünk – a Pécs és a Vasas mögött – nem teljesen tükrözi a valóságot, ugyanis az ősszel ezzel a két csapattal oda-vissza megvertük egymást, és csak a rosszabb pontkülönbségünk miatt maradtunk le az első két valamelyikéről. Így harmadikként aztán januárban selejtezős párharcot kellett játszanunk a Zalaegerszeggel, hogy melyikünk kerülhet be aztán a felsőházba a rájátszásra. Utólag azt kell mondjam, hogy nem is érdemeltük volna meg az automatikus felsőházba kerülést, egyszerűen nem nyújtotunk olyan teljesítményt, amellyel rászoltgáltunk volna erre. Sajnos ebben közrejátszottak sérülések és betegségek is, a szezonban szinte folyamatosan akadtak hiányzóink. A múlt héten a Honvéd ellen volt az első olyan meccsünk, amikor végre teljes kerettel tudtunk kiállni.

– persze, ha eltekintünk az egyetlen Vasas elleni vereségünktől." 

Mások mellett Szász-Veres Márkkal (fehérben) is a soraiban remekelnek a debreceni juniorok a korosztályos bajnokságban Forrás: DEAC KA

A korosztályos válogatottakkal teletűzdelt debreceniek a sikerszériájukkal végérvényesen bejelentkeztek a bajnoki címért.

„Természetesen, szeretnénk a hátralévő két meccsünket is megnyerni, és első helyen bejutni az országos döntőbe.

Az említett hiányzóink az idény előrehaladtával szépen lassan visszatértek, és sikerült végre úgy építkezni, lépésről lépésre összerakni a játékunkat, ahogyan azt még a bajnokság előtt elképzeltük. A kicsit kaotikusan alakuló első félév után az elmúlt időszakban már sokkal jobban, hatékonyabban tudtunk készülni az edzéseken, amely hálistennek a meccseken is meglátszik. Időközben sikerült mostanra mindenkinek megtalálni azt a szerepet, amellyel a legtöbb tudja segíteni a csapatnak.

(Kiemelt kép forrása: DEAC KA)

Legfrissebb hírek

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
8 órája

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
13 órája

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
2026.04.28. 11:13

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06
Ezek is érdekelhetik