NB I: Görögországba igazolt Nagy Gergely – hivatalos

B. A.B. A.
2023.06.18. 15:34
null
Nagy Gergely Paksról Görögországba igazolt (Fotó: lamia1964.gr)
Korábban a Nemzeti Sport értesülései alapján megírtuk, hogy Nagy Gergely, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC alapembere a görög élvonalba szerződhet. Most a Lamia a klub hivatalos honlapján jelentette be az átigazolást.

A görög élvonalban szereplő Lamia hivatalosan is bejelentette, hogy a labdarúgó NB I-ből átigazolta Nagy Gergelyt, aki korábban a Paksban védett. A 29 éves kapus Abonyban nevelkedett, majd Győrben mutatkozott be a felnőttek között. Ezt követően játszott a Dunaújvárosban és három évig a Vasasnál, mielőtt a 2018–2019-es idényben Paksra szerződött volna.

Az 197 centiméter magas kapus már légióskodott Görögországban, ugyanis a 2020–2021-es kiírásban a Larisza játékosa volt, a klubnál 25 mérkőzésen védett.

„Különösen boldog vagyok, hogy újra Görögországban lehetek. Ismerem a csapatot a legutóbbi ott tartózkodásomból, és tudom, hogy családias a légkör, a stadionban pedig remek a hangulat. Mindent megteszek azért, hogy magasra jussak én is, de főleg a csapat. Alig várom már, hogy elkezdődjön az idény és hogy mindenkit együtt lássak a pályán!” – mondta az átigazolását követően Nagy Gergely.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Mezei Szabolcs(MTK Budapest),Silye Erik(Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint(Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hegedűs János(Vasas, szabadon igazolható),Kovács Krisztián(ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Távozók:Kádár Tamás(MTK Budapest),Kovács Nikolasz(Budapest Honvéd), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő(MTK Budapest, kölcsön után végleg),Varga Barnabás(Ferencváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Balázs József(MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 16:02

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 08:44

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 06:38

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53
Ezek is érdekelhetik