NB I: Észak-Amerikában kutat magyar tehetségeket a Puskás Akadémia

2023.02.07. 08:14
null
Komlódi József segítségével kutat magyar tehetségek után Észak-Amerikában a Puskás Akadémia (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Liszkai Dezső akadémiaigazgató megállapodást kötött a hosszú évek óta Kanadában élő és ott futballmenedzserként dolgozó Komlódi Józseffel – aki egy profi futballiga tulajdonosa is –, hogy felkutassa az észak-amerikai magyar diaszpóra legtehetségesebb fiatal labdarúgóit.

 

Mint a klub honlapján részletezte, az együttműködés csereprogramokra is lehetőséget nyújt a szakma képviselői és az akadémisták számára is.

Liszkai Dezső kifejtette, a Komlódi Józseffel kötött megállapodás értelmében már korábban is érkezett egy-egy labdarúgó próbajátékra, vagy kapott szerződést, de a mostani megállapodás új szintre emeli az együttműködést.

„A közös munka kétirányú lesz: ő segít nekünk megtalálni a legtehetségesebb magyar gyökerű fiatalokat, akik szívesen játszanának egy anyaországi akadémián, a legmagasabb szintű képzésben és oktatásban részesüljenek, emellett az élvonalban szerepeljenek. Ugyanakkor mi is lehetőséget nyújtunk a nálunk tanulóknak arra, hogy kipróbálják magukat egy másik országban, magas szinten elsajátítsák az angolt és a franciát, bekerüljenek a kanadai, vagy az amerikai egyetemi rendszerbe, mellette pedig a futballt is rendszeresen űzzék. Az európai labdarúgóknak egyébként nagyon jó hírük van a tengerentúlon, ami nagyban megkönnyít egy ilyen beilleszkedést. Ehhez hasonló rendszert tervezünk Angliában, Ausztráliában és Dél-Amerikában, minden olyan helyén a világnak, ahol jelentősebb számú magyar kolónia él” – fogalmazott Liszkai Dezső.

„10-12 olyan fiatal van most a célkeresztben, akiknek a képessége megfelelő, szívesen is jönnének, inkább az adminisztratív, szervezési rész a nehezebb, ilyen a kettős állampolgárság feltételeinek igazolása, vagy más gyakorlati kérdések. Mindenesetre hatalmas dolog, ami most történt, hiszen a Puskás Akadémiával közösen egy új korszakot nyitunk, ezentúl már nemcsak a közvetlen földrajzi közelünkben leszünk képesek magyar labdarúgókat felkutatni, hanem egész Észak-Amerikára kiterjeszthetjük a scouting-tevékenységet. Rendkívül izgalmas feladat, ami komoly eredményeket hozhat!” – mondta Komlódi József.

Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:51

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01
Ezek is érdekelhetik