NB I: erősítene az Újpest; egy hét múlva kezd a Gyirmót

Vágólapra másolva!
2021.12.27. 08:56
null
Megerősítené keretét a téli szünetben a lila-fehér klub (Fotó: Szabó Miklós)
Ahogyan néhány nappal ezelőtt tettük, úgy most, a karácsonyi ünnep után újra körbenéztünk néhány klubnál, miként alakul a keretük, mennek-e edzőtáborba a felkészülés során, és ha igen, merre veszik az irányt.

 

KISVÁRDA – KELL A SPORTIGAZGATÓ LICENCE

Megszületett a döntés Kisvárdán: Erős Gábor kezében hagyják az együttes irányítását. Az edző Joao Janeiro távozása után vette át a stafétabotot (addig másodedzőként dolgozott a portugál tréner mellett), s az utóbbi öt bajnokin is remekelt a Várda, három győzelem mellett kétszer döntetlent ért el. Mivel Erős Gábor UEFA Pro-licenc nélkül nem dolgozhatott volna tovább vezetőedzőként, a gondot házon belül oldotta meg a klub, Révész Attila sportigazgató adja az okleveles végzettségét.

„Joao Janeiro távozása óta több edzőjelölttel is egyeztettünk, közülük Adrian Mutuval maradtunk a legtovább kapcsolatban, nem véletlen, hogy ő személyesen is megnézte csapatunk Fehérvár elleni mérkőzését – mondta Révész Attila sportigazgató a klub hivatalos honlapjának. – Érdekelte őt a feladat, de közben jelezte, nagy álma válna valóra, ha a román válogatott szövetségi kapitánya lehetne, és azóta kiderült, hogy ő a fő várományosa a posztnak. Nem akartunk úgy járni, mint Joao Janei­ro esetében, és még egyszer új vezetőedzőt keresni amiatt, mert máshová hívják a mi edzőnket. Így aztán megerősödött bennem az a korábban érlelt döntés, hogy marad az a felállás, amellyel befejeztük az őszi szezont, vagyis Erős Gábor irányítja a csapatot. A licencgondok egyik megoldása, ha kívülről hozunk mellé megfelelő végzettséggel rendelkező szakembert, de csak ezért nem akartunk senkinek új életpályamodellt biztosítani, így a jövőben én adom a szakmai stábnak a Pro-licences képesítésemet, minden kötelezettségével együtt. Régi vágyam, hogy ki tudjunk nevelni olyan edzőt, akire bátran rá lehet bízni a felnőttcsapatot. Erős Gábor bizonyította, hogy ilyen. A játékosok is azt szerették volna, ha marad az általa képviselt vonal, a csapat körül tevékenykedők is bátorítottak a döntés meghozatalára. Gabi a szurkolók körében is népszerű, ezért, ha úgy tetszik, közkívánatra, de szakmailag megalapozottan hoztuk meg ezt a döntést.”

A 41 éves Erős Gábor 2014-ben került játékosként Kisvárdára, 2017 tavaszán már asszisztensedzőként segítette az akkor a csapatot irányító Révész Attila munkáját, s a Várda Labdarúgó Akadémián is dolgozott edzőként, tavaly az U13-as csapat mellett. A magyar mellett folyékonyan beszél angolul és görögül, de bolgárul és németül is megérteti magát. A csapat január 5-én kezdi el a felkészülést a folytatásra, s 12. és 22. között a törökországi Sidében edzőtáborozik.

DEBRECENI VSC – CIPRUSRA KERÜLHET A KAPUS

Elképzelhető, hogy légiósnak áll Gróf Dávid. A Debreceni VSC rutinos kapusát a limassoli AEL-lel hozta szóba a ciprusi 24sports.com. Az AEL-nak azért van szüksége kapusra, mert szinte biztossá vált, hogy a télen távozik Vozinha. Noha az Olympiakosz izlandi játékosáért, Ögmundur Kristinssonért állítólag már ajánlatot is tett az AEL, a pireusziak visszautasították azt, így továbbra is esélyes jelölt a magyar kapus. Debreceni oldalon erősítésről egyelőre nincs konkrét információ, a csapat január 3-án kezdi el a felkészülést Pallagon, valószínűleg ott is marad az együttes, nem utazik edzőtáborba.

ÚJPEST FC – ISMERŐS A JELSZÓ: ERŐSÍTÉS!

A hírek szerint igencsak megerősítené keretét a téli szünetben az Újpest FC, ez persze nem meglepő, hiszen az együttes csak a 10. helyen szerénykedik a tabellán. Még sok a kérdőjel, hogy kik távozhatnak és kik érkezhetnek, az is kérdés, hogy a csapat utazik-e edzőtáborba, az viszont biztos, hogy január 3-án kezdi a téli felkészülést.

GYIRMÓT FC GYŐR – EGY HÉT MÚLVA MUNKA

Kemény tavasz vár a Gyirmót FC Győrre, az újonc sereghajtó, igaz, mindössze három ponttal szerzett kevesebbet, mint a 10. helyen álló Újpest. A Csertői Aurél edzette csapat január 3-án vág neki a munkának, edzőtáborba nem utazik. A 12. helyezett klub vezetőedzője utalt arra, minden csapatrészre ráférne az erősítés.

NB I
A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
2022. január 27., csütörtök
18:30:
Puskás Akadémia–Ferencváros
18. FORDULÓ
2022. január 29., szombat
14.30:
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Január 30., vasárnap
13.00:
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
20.00: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17–28 –11 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik