V. J. 2021.03.03 22:38 Frissítve: 2021.03.03 22:38

NB I: Ennyi győzelem már nem véletlen – Oenning a Budafok elleni siker után

Mint ismert, az Újpest hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Budafokot labdarúgó NB I 24. fordulójában. A találkozót követő sajtótájékoztatón így értékeltek a vezetőedzők.

 

Michael Oenning úgy véli, az Újpest jó úton halad (Fotó: Török Attila)

 

Az Újpest FC vezetőedzője, Michael Oenning szerint csapata megérdemelte a győzelmet.

„Nagyon komoly mezőnyfölényt alakítottunk ki a mérkőzés során és végig az ellenőrzésünk alatt tartottuk a játékot. Annak ellenére, hogy nem sikerült értékesítenünk a büntetőnket, megőriztük a hidegvérünket, nyugodtak maradtunk. Sok helyzetet kidolgoztunk, a Budafok kapusa viszont szenzációsan védett. Összességében nagyon nagy lépést tettünk előre azzal, hogy az utolsó percekben két gólt szereztünk. Ennyi győzelem már nem véletlen, egyértelműen bizonyítja azt, hogy jó úton haladunk.”

A bennmaradásért küzdő Újpest az elmúlt öt mérkőzéséből négyet megnyert, Oenning ugyanakkor nem számolgatja, hány pont elég ahhoz, hogy a csapat a következő idényben is az élvonalban szerepelhessen.

Örülünk, hogy kezd összeállni a csapat, és ismét jó teljesítményt nyújtottak a játékosok. Nem gondolkodunk előre, meccsről meccsre haladunk, a végén majd kiderül, mire lesz elég a megszerzett pontszám.”

A Budafoki MTE trénere, Csizmadia Csaba úgy látja, a kiállítás döntően befolyásolta a találkozó kimenetelét, amely bekövetkeztéig csapata is versenyben volt a három pont megszerzéséért.

„A kiállítás után már csak az eredmény tartására törekedtünk. Bíztam benne, hogy szervezettek maradunk, és bár ez megtörtént, az Újpest akkora nyomást helyezett ránk, amelyet sajnos nem bírtunk ki.”

Kulcsár Kornél piros lapjának jogosságáról Csizmadia nem kívánt ítéletet hozni, ugyanakkor elmondta, a mérkőzést követően konfliktusba került játékosával, aki a csapat házirendje alapján büntetésre számíthat.

„Nagyon messze voltam az esettől ahhoz, hogy megítéljem, jogos volt-e a szabálytalanság, amit a játékvezető lefújt. Valószínűleg az volt. Ezt követően a játékosom egyből piros lapot kapott, vagyis biztosan nem túl pozitív jelzőkkel illette az ítéletet. Ez egy nagyon nagy fegyelmezetlenség volt. (...) A kiállított játékosom a játékvezetőhöz akart menni, és beszélni akart vele. Rákiabáltam, hogy eszébe ne jusson, és menjen vissza az öltözőbe.”

A teljes sajtótájékoztató

 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Újpest FC–Budafoki MTE 20 (Csongvai 90., Perosevic 90+1.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér Cs.

A MÉRKŐZÉS ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34  57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4  42
3. Mol Fehérvár 24 10 7 7 48–30 +18  37
4. MTK Budapest 24 9 7 8 35–33 +2  34
5. Mezőkövesd 24 9 7 8 27–29 –2  34
6. Paksi FC 24 9 6 9 48–45 +3  33
7. Újpest FC 24 9 4 11 31–49 –18  31
8. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9  31
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1  28
10. Budafoki MTE 24 7 5 12 29–44 –15  26
11. Zalaegerszegi TE 24 7 4 13 40–45 –5  25
12. Diósgyőri VTK 24 6 3 15 28–41 –13  21
NB I, 2020–2021, 24. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 2., KEDD
Kisvárda–Puskás Akadémia 0–1
Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő
Budapest Honvéd–MTK Budapest 3–2 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
Ferencvárosi TC–DVTK 1–0
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
MÁRCIUS 3., SZERDA
Mezőkövesd–ZTE 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Újpest FC–Budafoki MTE 2–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 2–2 Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóVad II István
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!

 

2021.09.27 17:02:03

Labdarúgó NB I Munkatársunktól

A felcsúti futballklub elnöke Alcsútdobozon vette el az ismert televíziós műsorvezetőt, voltak vendégek a futballvilágból is.

2021.09.26 16:34:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Fradi sorozatban kilencedszer nyert odahaza a lila-fehérek ellen, pedig az Újpest emberhátrányban sem adta fel.

2021.09.26 13:02:17

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bár megszerezte a vezetést a Debrecen Kisvárdán, megtartani már nem tudta az előnyt.