NB I: Dragónert elöntötték az érzelmek a Groupamában

N-P. T.N-P. T.
2022.10.30. 20:19
null
Dragóner Attilának érzelemdús volt a Ferencváros elleni mérkőzés (Fotó: Nagy-Pál Tamás)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a Ferencváros a Zalaegerszeget látta vendégül. Az El-ben kiválóan szereplő zöld-fehérek már a 13. percben megszerezték a vezetést Nguen találatával, majd a 79. percben Esiti növelte az előnyt. A 84. percben Ikoba találatával szépítettek a zalaiak, de nem sikerült megakadályozniuk a 2–1-es ferencvárosi győzelmet. A találkozó után így értékeltek a szakvezetők.

Az eltiltott Ricardo Moniz helyett a ZTE sportigazgatója, a Ferencváros korábbi játékosa, Dragóner Attila értékelte a találkozót.

„Először is hatalmas gratuláció a Ferencvárosnak a csütörtöki továbbjutásért, és Bolinak pedig jobbulást szeretnénk kívánni a klub nevében. Elég érzelemdús volt visszatérnem ide, amikor bejöttem a stadionba, azért előjöttek az emlékek, aztán viszont próbáltam a meccsre koncentrálni. Lefektettük előre, hogy Julian Jenner meccsel, én pedig a háttérből a meglátásaimmal próbálom segíteni. Néhány cserét közösen beszéltünk meg. Szerettünk volna bravúrral pontot rabolni, de ez sajnos nem sikerült. Hiszek abban, hogy ezek a srácok, akik mindent kitettek a pályára, egy kis rutinnal az első félidőben egyenlíthettek volna, de összességében jobb volt a Fradi.”

DRAGÓNER ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov Franck Boli állapotáról nem tudott sokat mondani, a sajtótájékoztató ideje alatt még kórházban vizsgálták.

„Hasonló mérkőzésre számítottam. Tudtam, hogy a Zalaegerszeg kompromisszumok nélkül játszik mindenki ellen. Otthon és idegenben is agresszívak. A meccs után gratuláltam a csapatomnak, hiszen egy kemény Monaco elleni meccs után tudták hozni ugyanazt a lelkesedést és színvonalat. Úgy gondolom, hogy ma is maximálisan ki tudtuk szolgálni a szurkolóinkat, abszolút profin jártak el a fiúk.”

SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!
Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
15 órája

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
17 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
22 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:35

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:57