Kiállítás az első percben – Debrecenben is kikapott a DVTK

BABJÁK BENCE, HATÁR DÁVID (KÖZVETÍTÉS)BABJÁK BENCE, HATÁR DÁVID (KÖZVETÍTÉS)
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 16:50
null
Haris Tabakovic duplázott a DVTK ellen (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Debreceni VSC Haris Tabakovic duplájának köszönhetően hazai pályán 2–1-re legyőzte a 20. másodperctől kezdve emberhátrányban játszó Diósgyőri VTK-t. A debrecenieknek ez volt az első győzelmük a Nagyerdei Stadionban a tavaszi szezonban, míg a diósgyőriek sorozatban hatodik meccsükön szenvedtek egygólos vereséget.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 2–1 (Tabakovic 13., 41., ill. Bacsa 73.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3383 néző. Vezette: Farkas Á.
Kiállítva: Tamás M. (1. – DVTK)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Ezt nevezik villámkarriernek.

A DVTK-nál nevelkedő 19 esztendős Varga József a jelenlegi idényben tizenhat meccset játszott az U19-es bajnokság másodosztályában, múlt hétvégén pedig – a bajnokságban először – az NB III-ban is pályára lépett a DVTK II–MTK II (0–0) bajnokin. Szerencséjére Fernando Fernández éppen a pálya szélénél álldogált, a szélső teljesítménye pedig annyira elnyerte a tetszését, hogy a fiatal labdarúgó a héten már az első csapattal készült, mi több, szombaton máris a kezdőcsapatban találta magát a Debrecen elleni bajnokin. Antal Botond viszont a mostani idényben vélhetően már a kispadra sem ülhet le, a miskolciak kapusa hetek óta hasfalsérvvel küzd, a tervek szerint a jövő héten megoperálják, s vélhetően csak a nyári felkészülés kezdetére térhet vissza. Adva van a kérdés, melyik osztályban szerepel majd a csapata…

Szombaton ugyanis a diósgyőriek már az első percben minimálisra csökkentették a pontszerzési esélyeiket. Tamás Márk a tizenhatos előterében visszahúzta a gólhelyzetben kilépő Sós Bencét, aki Ivan Radossal állt volna szemben, a játékvezető pedig kiállította a vendégek hátvédjét. Írhatjuk, hogy a hazaiak szélsője könnyedén megadta magát, ám tény, a miskolci játékos megfogta ellenfele kezét.

Tamás Márk kiállítása

Bár Tőzsér Dániel szabadrúgását még védte Ivan Rados, a 13. percben már tehetetlen volt Haris Tabakovic fejesénél, így a kiesés elől menekülő miskolciak még nehezebb helyzetbe kerültek (1–0). Becsületükre legyen mondva, tíz emberrel is igyekeztek felvenni a versenyt a hazaiakkal, Ugrai Roland kétszer is a hálóba találhatott volna (a második kísérleténél a jobb oldali kapufáról kifelé pattant a labda), Nikolaosz Joannidisz megpattanó lövése után pedig Nagy Sándor ütötte hatalmas bravúrral szögletre a léc alá tartó labdát.

Haris Tabakovic első gólja

Eközben Herczeg András együttese is támadott, a DVTK kapusának többször nagyot kellett védenie, míg a többször is ígéretes helyzetben hibázó Ioan Filip tizenegy méterről, a kapuval szemben rúgott luftot. A magyar szinten jó iramú első félidő végén viszont Haris Tabakovic nem hibázta el ziccerét, a svájci-bosnyák támadó az idényben először kezdőként lehetőséget kapó Kusnyir Erik szép sarkazása után megduplázta a debreceni előnyt. 2–0

Haris Tabakovic második gólja

A szünet után a Debrecen túlságosan visszavett a tempóból. Igyekezett ellenfele térfelén tartani a labdát, olykor sok rövid passz után, máskor gyors indításokkal helyzetbe kerülni, ám olykor úgy tűnt, némely játékosánál fontosabb az egyéni villanás, mint a csapatérdek. Ráadásul felcsillant némi remény a DVTK előtt: Szatmári Csaba hibája, valamint Bacsa Patrik higgadt befejezése után elérhető közelségbe került a pontszerzés. 2–1

Bacsa Patrik gólja

A vendégek váratlan szépítésétől az utolsó tíz percre alaposan megzavarodott az addig kényelmesen gurigázó hazai együttes, előfordult, hogy valamennyi debreceni a saját térfelén védekezett, Bacsa Patrik azonban az utolsó percekben így is kapura fejelhetett – a labda a léc fölé szállt. A nagy elánnal küzdő DVTK sorozatban hatodik bajnokiján is pont nélkül maradt, és bajban van, a Nagyerdei Stadionban a tavasszal az első hazai győzelmét arató Debrecen pedig tovább küzd a dobogóért.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 30. FORDULÓ
MÁJUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Videoton FC–Haladás 3–0
Felcsút,Pancho ArénaKassai Viktor
1977
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
2040
Mezőkövesd–Balmazújváros 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Szőts Gergely
2312
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–1 Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
3383
Paksi FC–Bp. Honvéd 1–2
Paks, Városi Stadion
Iványi Zoltán
1135
Ferencváros–Vasas FC 1–1 Budapest, Groupama Aréna Andó-Szabó Sándor
11 345
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 18 8 4 59–26 +33 62
2. Ferencvárosi TC 30 17 10 3 61–27 +34 61
3. Debreceni VSC 30 12 7 11 51–40 +11 43
4. Budapest Honvéd 30 12 7 11 46–49 –3 43
5. Paksi FC 30 11 9 10 43–45 –2 42
6. Újpest FC 30 10 12 8 37–36 +1 42
7. Puskás Akadémia FC 30 10 9 11 38–43 –5 39
8. Szombathelyi Haladás 30 10 4 16 33–48 –15 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 30 8 10 12 33–49 –16 34
10. Vasas FC 30 8 7 15 36–55 –19 31
11. Diósgyőri VTK 30 8 6 16 41–48 –7 30
12. Balmazújváros 30 6 11 13 31–43 –12 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik