NB I: Az önbizalmunk elillant, ezt kell visszaszereznünk – Teodoru Vaszilisz

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 10:55
null
Teodoru Vaszilisz szerint igazságos döntetlen született (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában három meccset rendeztek szombaton. Lássuk, hogyan értékeltek a szakvezetők az MTK–Debreceni VSC (1–1), a Gyirmót–Ferencváros (0–2) és a Mezőkövesd–Újpest FC (2–2) mérkőzés után.

 

MTK–DVSC 1–1

Teodoru Vaszilisz, az MTK megbízott vezetőedzője szerint az most a legfontosabb, hogy visszaszerezzék az önbizalmukat.

– Hogyan értékeli az összecsapást?
– Az első félidőben megérdemelten szereztünk vezetést, sőt több góllal is vezethettünk volna. A fordulás után azonban benn maradtunk az öltözőben, kifejezetten gyengén futballoztunk, így igazságos döntetlen született. Ahhoz, hogy nyerjen a csapat, sokkal több önbizalomra van szükségünk.

– A drukkerek kritikát fogalmaztak meg a lefújás után. Hogyan élte meg?
– Hallottam én is, de a góllövőmet, Bojan Miovszkit akkor sem cserélem le, ha mondják… Ilyen futballistát minden körülmények között a pályán kell hagyni, mert bármikor gólt szerezhet.

– Az irányításával eddig két pontot szerzett a csapat három bajnokin. Többre számított?
– Természetesen igen. Csak ismételni tudom magam: az önbizalmunk elillant, ezt kell visszaszereznünk valahogyan, leginkább egy győzelem megszerzésével. Ami a jövőmet illeti, a vezetők döntenek. Köztudomású, milyen a kötődésem az MTK-hoz, ezért vállaltam el ezt a nehéz feladatot. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Jeremiás Gergő, a Debrecen megbízott vezetőedzője szerint a szerdai kupabúcsú nyomot hagyott a lelkekben.

– Hogyan érezte magát első NB I-es mérkőzésén a kispadon?
– Voltam már jobban… De minden ilyen tapasztalatot megbecsülök, és hálás vagyok érte. Nyilván sok rutint kell még szereznem, de összességében nagy élménnyel gazdagodtam. Ami a meccset illeti, az első félidőben kifejezetten rosszul futballoztunk, nem működött a védekezésünk, ezt el is mondtam a szünetben. A fordulás után már jobban játszottunk, igaz, ez helyzetekben nemigen mutatkozott meg. Megbecsüljük ezt az egy pontot.

– Csütörtökön történt az edzőváltás, mit lehetett tenni ilyen rövid idő alatt?
– Lelket kellett önteni a játékosokba, hiszen a szerdai kupabúcsú nyomot hagyott a lelkekben.

– Dzsudzsák Balázs a kispadra került. Mi volt az oka, hogy nem kezdett, sőt nem is lépett pályára?
– Ő sokkal fontosabb személy, mint azt bárki gondolná, egy-egy mondattal is rengeteget tud segíteni – az MTK ellen így járult hozzá a pontszerzéshez. Hogy meddig szól a megbízatásom? Ameddig meg nem érkezik az új vezetőedző.

GYIRMÓT–FERENCVÁROS 0–2

Csertői Aurél, a Gyirmót FC Győr vezetőedzője többet várt a csapatától, de elmarasztalni senkit sem fog.

– Megérdemelt a vendégek sikere, igaz?
– Nagyon küzdöttünk, a csapattól annyiban vártam többet, hogy gyakrabban lendüljünk át támadásba. Sajnos elvette az erőnket a védekezés. A Ferencváros egyértelműen jobban futballozott, nincs mit szépíteni ezen.

– A Ferencváros tizenhétszer, a Gyirmót ötször lőtt kapura. Nagyjából ekkora különbségre számított?
– A különbség nagy. Aki itt volt a mérkőzésen, saját szemével is láthatta. A mi részünkről ennél többre számítottam, de az edző már csak ilyen, mindig bizakodik, és többet vár. De még egyszer mondom, elmarasztalni senkit sem tudok, sokat melóztak a srácok.

– A végén mindent megpróbált, Lencse László személyében rutinos csatárt küldött pályára. Már az is nagy szó, hogy a nyolcvannegyedik percig egyáltalán volt esélyük a pontszerzésre?
– A hajrában a gólon kívül nem volt nagy helyzete a Fradinak. Sajnos a félidőben az öltözőben ragadtunk – megbeszéltük, hogy negyedórát jó lenne még kihúzni kapott gól nélkül, és akkor lesznek lehetőségeink nekünk is. Nem voltunk hatékonyak.

Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője elégedett volt a látottakkal.

– Ritkán látható egyoldalú mérkőzés volt, egyetért?
– Igen, csakhogy amíg döntetlen volt az állás, vagy egy góllal vezettünk, izgulnunk kellett. Ezért is volt fontos a győzelem. Nehezen törtük fel a hazaiak hátsó alakzatát, de erre készültünk. Kemény munka volt, összességében elégedett vagyok a csapattal.

– Végigtámadták a mérkőzést. Zavarja, hogy csak két gólt szereztek?
– A fordulás után egy fokozottal feljebb kapcsoltunk, ami kulcsfontosságú volt. Az ellenfél alighanem elemezte az előző mérkőzésünket, rendkívül mélyen védekezett, ezzel próbált megtörni bennünket. Sok helyzetünk volt, de még többet kialakíthattunk volna. Franck Bolit is pályára küldtem, hátra rúgunk még gólt.

– Csütörtökön a skót Celticet fogadják, maradt erő az Európa-ligára?
– Teljesen más mérkőzés lesz, mint a mostani. Az önbizalmunknak jót tett ez a siker, az edzések hangulatát is meghatározza a győzelem. Mindent beleadunk, szeretnénk megszerezni első pontunkat, pontjainkat az Európa-ligában.

MEZŐKÖVESD–ÚJPEST FC 2–2

Supka Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője úgy véli, a fáradság megmutatkozott az együttesénél.

– Pontot szerzett vagy pontokat veszített csapata?
– Minden pont értékes. Nyilván szerettünk volna nyerni, sajnálom, hogy nem sikerült. Nem tudtuk azt az intenzív játékot nyújtani, mint a Debrecen, illetve a Honvéd ellen, megmutatkozott a játékosokon a szerdai százhúsz perces kupacsata fáradtsága.

– Mi volt az elképzelés az Újpest ellen?
– Szerettük volna a széleken megbontani a lila-fehérek védelmét. Sikerült is, és gyorsan vezetéshez jutottunk. Kettő-egy után elkövettünk egy nagy hibát, és nehézzé tettük az utolsó perceket.

– Érdekes gólok estek…
– Igen, két öngól is született. Tíz percet kellett volna kihúznunk, hogy mind a három pont a miénk legyen, igaz, a végén még a döntetlen is veszélybe került.

Michael Oenning, az Újpest FC vezetőedzője csalódott az eredmény miatt.

– Ismét pontot szerzett csapata. Elégedett?
– Nyerni akartunk, úgyhogy szomorú vagyok, főleg, mert megvoltak a lehetőségeink. Két értékes pontot veszítettünk, noha a mérkőzés jelentős részében kézben tartottuk az irányítást. Jól reagáltunk a hazaiak játékára, nyomás alá helyeztük őket, tizenegyest harcoltunk ki a hosszabbításban, amely azonban kimaradt.

– Mit kért játékosaitól a szünetben?
– Az első húsz perc után megtaláltuk a játékunk ritmusát, átvettük a kezdeményezést, úgyhogy azt mondtam a játékosoknak, ezt kell fokozni. Hatvan perc után éreztem, a hazaiakon kiütközik a kupamérkőzés fáradalma, akkor ziccereket teremtettünk, kapufát lőttünk.

– Van hiányérzete?
– Azért vagyok elsősorban csalódott, mert jól játszottunk, jó futballal rukkoltunk ki, mégsem nyertünk. Csapatom kitett magáért, de a mérkőzésen adódó lehetőségeket kíméletlenül ki kell használni.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 7 1 2 20– 9 +11 22
2. Kisvárda 10 6 2 2 15–10 +5 20
3. Puskás Akadémia 9 6 1 2 13– 9 +4 19
4. Mol Fehérvár 11 4 5 2 13–11 +2 17
5. Mezőkövesd 11 4 3 4 15–19 –4 15
6. Paksi FC 11 4 2 5 27–24 +3 14
7. Zalaegerszegi TE 10 4 2 4 17–20 –3 14
8. Budapest Honvéd 10 4 1 5 17–17 0 13
9. MTK Budapest 11 3 3 5 10–13 –3 12
10. Debreceni VSC 11 2 4 5 20–20 0 10
11. Gyirmót FC Győr 11 2 3 6 11–20 –9 9
12. Újpest FC1115513–19 –6 8
NB I, 2021–2022, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 29., péntek
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
1905
Október 30., szombat
Mezőkövesd–Újpest FC 2–2 Mezőkövesd, Városi StadionSolymosi Péter
1500
MTK Budapest–DVSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKáprály Mihály
2231
Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2
Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
4013
Október 31., vasárnap
14.30: Kisvárda–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti StadionBognár Tamás
17.00: Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaBogár Gergő
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik