NB I: A zárt kapuval belenyúlnak az esélyegyenlőség elvébe – Bódog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 23:30
Mint arról beszámoltunk, az Újpest zárt kapus mérkőzésen 1–1-es döntetlenre végzett a Diósgyőrrel a Szusza Ferenc Stadionban az NB I 6. fordulójában. A két vezetőedző így értékelt a mérkőzés után.

„A csapatom jobban játszott a hazaiaknál, úgyhogy elajándékoztunk két pontot – kezdte a DVTK trénere, Bódog Tamás, majd megkérdezte, hogy lesgyanús góllal egyenlített-e az Újpest, amire igennel válaszoltak az újságírók.

„Nem baj, ez benne van, mindenki hibázhat. Igazság szerint már korábban le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Megvoltak erre a lehetőségeink, úgyhogy ki kell elemeznünk, miért nem sikerült.”

Ezután arról kérdezték: rossz volt-e nézők nélkül játszani?

„Igen. A mi szurkolóink semmit nem csináltak, mégis megbüntették őket. Ha ez a stadion kéthetente be lesz tiltva, akkor belenyúlnak az esélyegyenlőség elvébe. Hiszen ha az Újpest otthon mindig zárt kapus meccset játszik, akkor reagálni tud erre a helyzetre, mert megszokja. Nekünk ez egy vadiúj történet volt, és ez igaz lesz a többi csapatra is. Ez nem biztos, hogy fair.”

Az újpestiek trénere, Nebojsa Vignjevics szerint csapatának nem kellett volna belemennie a miskolciak játékába.

„Tudtuk, hogy agresszív, harcos, küzdő ellenfelünk lesz. Ezt el akartuk kerülni, mégis belementünk. Aztán kaptunk egy sokkoló gólt. A Diósgyőrnek nagyon nehéz betalálni, úgyhogy az egy egy reális eredmény. Mi inkább szívből játszottunk, nem hideg fejjel. De mindent megtettünk a sikerért.”



a DVTK trénere, Bódog Tamás, majd megkérdezte, hogy lesgyanús góllal egyenlített-e az Újpest, amire igennel válaszoltak az újságírók.

„Nem baj, ez benne van, mindenki hibázhat. Igazság szerint már korábban le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Megvoltak erre a lehetőségeink, úgyhogy ki kell elemeznünk, miért nem sikerült.”

Ezután arról kérdezték: rossz volt-e nézők nélkül játszani?

„Igen. A mi szurkolóink semmit nem csináltak, mégis megbüntették őket. Ha ez a stadion kéthetente be lesz tiltva, akkor belenyúlnak az esélyegyenlőség elvébe. Hiszen ha az Újpest otthon mindig zárt kapus meccset játszik, akkor reagálni tud erre a helyzetre, mert megszokja. Nekünk ez egy vadiúj történet volt, és ez igaz lesz a többi csapatra is. Ez nem biztos, hogy fair.”

Az újpestiek trénere, Nebojsa Vignjevics szerint csapatának nem kellett volna belemennie a miskolciak játékába.

„Tudtuk, hogy agresszív, harcos, küzdő ellenfelünk lesz. Ezt el akartuk kerülni, mégis belementünk. Aztán kaptunk egy sokkoló gólt. A Diósgyőrnek nagyon nehéz betalálni, úgyhogy az egy egy reális eredmény. Mi inkább szívből játszottunk, nem hideg fejjel. De mindent megtettünk a sikerért.”



Legfrissebb hírek

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
12 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10
Ezek is érdekelhetik