P. Gy. 2021.05.07 16:03 Frissítve: 2021.06.08 06:47

NB I: a Paks újabb gólcsúcsot állíthat fel, a Fradit három rekord megdöntése motiválja

Mivel a bajnoki cím, a kupaindulás és a kiesés kérdése már eldőlt, a labdarúgó NB I 33., záró fordulóját is három nap alatt bonyolítják le. A program péntek este a Mezőkövesd és az MTK meccsével indul, szombaton a Honvéd–Ferencváros találkozó után adják át az aranyérmeket a zöld-fehéreknek, vasárnap egy időben lép pályára a második, illetve a harmadik hely megszerzésére még esélyes Puskás Akadémia, Mol Fehérvár és Paks. A találkozókra 18 év felett csak védettségi igazolvánnyal engedik be a nézőket, de több klub is jelezte, hogy nem kér pénzt a belépőkért. 

A Paks újabb gólcsúcsot állíthat fel (Fotó: Török Attila)

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 33. FORDULÓJA ELÉ

A záró forduló nyitott kérdése, hogy az 55 pontos Puskás Akadémia vagy az 53 pontos Fehérvár végez-e a 2. helyen. A PAFC csak akkor nem lesz ezüstérmes, ha a Mol Fehérvár nyer a hétvégén Diósgyőrben, Hornyák Zsolt csapata pedig kikap Felcsúton a Budafoktól. Viszont a nemzetközi kupaindulás szempontjából nincs jelentősége az érmek színének, hiszen a 2. és a 3. helyezett is az Európa-konferencialigában indulhat.   

Mivel hétfőn az Újpest FC nyerte meg a Magyar Kupát, a Paksi FC negyedik helye már biztosan nem ér nemzetközi kupaszereplést. A tolnai csapat egyébként még 3. is lehet, de csak akkor, ha gólzáporos győzelmet arat, miközben a Fehérvár kikap Diósgyőrben. Bognár György csapata ugyanis pontszámban és a győzelmek számában is már csak beérni tudja a Fehérvárt. Ha ez sikerül, a gólkülönbség döntene, abban viszont most tízzel jobb a Fehérvár mutatója.

A 32 forduló alatt 75 gólig jutó Paks már megdöntötte a Ferencváros 2018–2019-es idényben felállított, a 12 csapatos rendszerben eddig érvényes, 72 gólos rekordját, de az csak vasárnap, Kisvárdán dől el, mennyi lesz az új csúcs.

A Ferencváros három rekord megdöntésére hajt a 33. fordulóban. Egyrészt átadná a múltnak a 12 csapatos, 33 fordulós NB I pontcsúcsát, amelyet a 2015–2016-os, Thomas Doll, valamint a 2019-2020-as, Szerhij Rebrov irányította bajnokcsapata tart 76 ponttal. A jelenleg 75 pontos zöld-fehéreknek ehhez nyerniük kell szombaton a Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol a meccs után az előző fordulóban elhalasztott éremátadásra is sort kerít az MLSZ.

Másfelől ugyanabban az évadban 23 kapott góllal zártak Dibusz Dénesék, hogy ez a csúcs is megdőljön, ahhoz egy gólnál többet nem szabad kapniuk a kispestiektől az eddig 21-szer kapituláló ferencvárosiaknak.

Harmadszor új különbségcsúcsot is felállíthatnak a második helyezett Puskás Akadémia előtt 20 ponttal vezető zöld-fehérek. 2016-ban 21 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot az FTC, az új rekordhoz az kell, hogy Szerhij Rebrov csapata legyőzze a Honvédot, ugyanakkor a PAFC ne nyerjen otthon a Budafok ellen. 

 MEZŐKÖVESD–MTK BUDAPEST

♦ Eddig kereken tízszer találkoztak az élvonalban, a mérleg kiegyenlített, mindkét csapat 4-szer győzött, 2 meccs – köztük a legutóbbi meccs – döntetlenre végződött. A gólkülönbség szempontjából az MTK áll jobban (11–8).

♦ Tíz összecsapásuk közül csak kettőn tudott mind a két csapat gólt szerezni.

♦ A Mezőkövesd első NB I-es mérkőzését  2013. július 27-én éppen az MTK ellen játszotta, és 3–0-s vereséget szenvedett a Hungária körúton. A kék-fehéreknél a most visszavonuló Kanta József, a borsodiaknál pedig csereként a jelenleg ferencvárosi Sigér Dávid játszott azon a találkozón.

♦ Mezőkövesden négyszer kerültek szembe egymással, az első két meccset a kövesdiek nyerték 1–0-ra. Utána kétszer az MTK győzött: először 3–2-re, majd legutóbb, Pintér Attila második edzői időszakának bemutatkozó mérkőzésén Szappanos kapus hibájából, Ikenne-King találatával 1–0-ra.

♦ A borsodiaknak öt góllal kellene megverniük a fővárosi kék-fehéreket ahhoz, hogy jobb gólkülönbségükkel megelőzzék őket a tabellán.

♦ A Mezőkövesd hat forduló óta nyeretlen, és ezalatt csak egy pontot tudott szerezni: a Honvéd vendégeként ért el 2–2-t, ezzel tette biztossá bennmaradását.

♦ Az újonc MTK sem remekel a bajnokság záró szakaszában, legutóbbi hat bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, az Újpest elleni idegenbelit (3–1). A többi ötből négyet elbukott, egyszer pedig ikszelt.

♦ A Kövesd pontjainak pontosan kétharmadát otthon gyűjtötte be, 39-ből 26-ot. Hazai teljesítménye alapján csak az FTC, a Paks és a Puskás Akadémia előzi meg, a mutatója 8–2–5. A legutóbbi két otthoni bajnokiját viszont elbukta, a Kisvárda (0–1), majd a Fehérvár (1–3) ellen.

♦ Az MTK vendégként a középmezőnyhöz tartozik (6 győzelem, 4 iksz, 6 vereség), legutóbbi hét házon kívüli találkozója közül csak egyen végzett döntetlenre, Diósgyőrben (0–0).

♦ A Mezőkövesd előző négy NB I-es meccsén mindig legalább három gól esett, és Pintér Attila együttese ezeken egyszer sem úszta meg két kapott gólnál kevesebbel.

♦ Az MTK legutóbbi hat idegenbeli találkozójából ötön három vagy több gól született.

 BP. HONVÉD–FERENCVÁROS

♦ Eddig 212 első osztályú bajnokin mérkőztek meg, az örökmérleg 61 kispesti siker, 34 döntetlen, 117 Fradi-győzelem. Ezek közül hármat olyan bajnokságban játszottak, amely félbeszakadt (egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban); ezek nélkül az örökmérleg 59–34–116.

♦ A Honvéd a legutóbbi 11 dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost. A kispestiek az előző öt találkozón gólképtelennek bizonyultak, igaz, kétszer a zöld-fehérek sem tudtak betalálni nekik.

♦ A XIX. kerületiek pályaválasztása mellett 106 találkozót rendeztek, közülük 39 hozott kispesti sikert, 14 lett döntetlen és 53 – vagyis átlagosan minden második – zárult a zöld-fehérek győzelmével.

♦ A Hungária körúton eddig nyolc bajnokit játszottak, a mérleg 6–1–1 a Fradi a javára. Először 1923-ban volt példa erre – 2–0-ra győztek a ferencvárosiak –, majd 1925-ben 1–0, 1931-ben 2–1 lett a javukra. A Bozsik Aréna építése miatt 2018 szeptembere óta ötször csaptak össze az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a kispestiek az egyetlen, 3–2-es diadalukat bő két éve, 2019. április 27-én aratták, mégpedig úgy, hogy az eltiltott Supka Attila helyett Híres Gábor meccselt náluk. Az FTC akkor úgy lépett pályára, hogy már a kezdés előtt eldőlt, megvan a 30. bajnoki címe.

♦ Az NB I-es tagságukat az előző fordulóban biztossá tevő kispestiek 18 tétmérkőzést játszottak az idén, de ezek közül csak három bajnokit tudtak lehozni kapott gól nélkül, mindhárom közvetlen rivális (DVTK, ZTE, Budafok) elleni meccs volt.  

♦ A Fradi 17 meccs óta őrzi bajnoki veretlenségét, ezalatt 10-szer nyert és 7-szer ikszelt, s csupán egyszer vesztett az évadban, január 20-án, a Diósgyőrrel szemben maradt alul a Groupama Arénában (0–1).

♦ A Honvéd kilenc győzelméből mindössze kettőt ért el vendéglátóként, 2–7–7-es mérlegével utolsó a hazai tabellán.

♦ A Ferencváros idegenben a mezőnyben egyedüliként még veretlen (9 győzelem, 7 döntetlen), a legkevesebb gólt kapta, magasabban a legjobb a gólkülönbsége (33–13). Legutóbbi 22 házon kívüli bajnokijából csak egyet veszített el, tavaly június 23-án Székesfehérváron (0–1).
 
♦ A Honvéd igen gólgazdag meccseket játszott pályaválasztóként: legutóbbi hat találkozója közül ötön legalább két gólt kapott és legalább két gólt szerzett.

♦ A Ferencváros az utóbbi nyolc idegenbeli meccsén hétszer minimum két gólt szerzett.

 ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Ez lesz a két csapat 82. összecsapása a magyar élvonalban. Az Újpest eddig 44-et, a ZTE 19-et nyert meg, a döntetlenek száma 18.

♦ A lila-fehérek pályaválasztása mellett 42. alkalommal találkoznak, mostanáig 31-szer győztek a fővárosiak, négyszer ikszeltek, míg hatszor a zalaiak diadalmaskodtak, legutóbb 2006 szeptemberében Sebők József találatával.

♦ Az Újpest az előző nyolc hazai meccsén nem szenvedett vereséget a ZTE-től, amelynek ezalatt mindössze két döntetlenre futotta, 2007 júliusában és 2019 októberében.

♦ A két csapat legutóbbi négy egymás elleni találkozóján mindig legalább három gól született.

♦ A IV. kerületiek hétfőn elhódították a Magyar Kupát az esélyesebb Mol Fehérvár ellen, a bajnokságban azonban három forduló óta nyeretlenek és az előző hat NB I-es meccsükből – két döntetlen mellett – csak egyet nyertek meg, a Mezőkövesd ellenit (3–0).

♦ A Zalaegerszeg ezzel szemben négy forduló óta nem kapott ki, kétszer nyert, kétszer ikszelt és ezalatt mindössze két gólt kapott.

♦ A lila-fehérek otthoni teljesítményük alapján eddig a hatodikok (7 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség), tavasszal volt egy négymeccses győzelmi sorozatuk, amelynek, legutóbb, az MTK vetett véget (1–3).

♦ A Zete idegenben 4–3–8-as mérleggel rendelkezik, ezzel csak három csapatot előz meg a mezőnyben. Látogatóként a Paks, az Újpest és a Budafok után, a Diósgyőrrel holtversenyben a legtöbb gólt kapta, 27-et.

♦ Az Újpest legutóbbi tíz otthon lejátszott mérkőzése között csak kettő olyan volt, amikor három gólnál kevesebb esett.

 PUSKÁS AKADÉMIA–BUDAFOKI MTE

♦ Csak ebben a bajnokságban mérkőztek meg az élvonalban, mindkétszer 3–0-ra nyert a Puskás Akadémia. A felcsútiak horvát légiósa, Antonio Mance novemberben kétszer, februárban Budafokon egyszer talált be.

♦ A PAFC-nak két pont az előnye a mögötte álló Fehérvárral szemben, de mivel kettővel több győzelme van, már egy döntetlennel is biztosan meg tudja őrizni második helyét, ami klubcsúcs lenne.

♦ A Puskás Akadémia az előző három bajnokiján alulmaradt, pedig előtte 13 fordulón keresztül csak egyszer kapott ki, a Honvédtól. A felcsútiak a legutóbbi két meccsüket úgy bukták el, hogy a vezető gólt ők szerezték meg, ám mindkétszer négy gólt kaptak.     

♦ Az NB I-től ezzel a találkozóval búcsúzó Budafok az előző kilenc fordulóban képtelen volt nyerni, nyolcszor vesztett, egyedül az MTK-nál ért el egy sovány gól nélküli döntetlent.

♦ A PAFC négyes hazai győzelmi széria után legutóbb egy hatalmas pofonba szaladt bele a Pancho Arénában a ZTE ellen (1–4). Összteljesítményével (10–2–4) azonban így is harmadik, mind a begyűjtött pontok (32), mind a kapott gólok számát tekintve (17). Utóbbiban holtversenyben áll a Fehérvárral.

♦ A BMTE tavasszal egyedül a Honvéd otthonából vitte el a három pontot, a február 13-i meccs óta idegenben három vereség és egy döntetlen a mérlege. A vendégtabellán azonban már biztosan nem végez az utolsó helyen, hiszen 3–4–8-as mutatójával a záró fordulóban otthon játszó Diósgyőrt mindenképpen megelőzi.

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi négy bajnokiján legalább három gól született.

♦ A BMTE előző hat házon kívüli bajnokiján csak egyszer úszta meg két kapott gólnál kevesebbel.

 DIÓSGYŐRI VTK–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Ezt a találkozót a sorsolás alapján februárban kellett volna Miskolcon lejátszani, mivel azonban a részben hazai rendezésű  U21-es Európa-bajnokság egyik helyszíne a Mol Aréna Sóstó volt, a csapatok felcserélték a pályaválasztói jogot.

♦ Az élvonalban eddig 75-ször kerültek szembe egymással, a mérleg 41 fehérvári siker, 10 döntetlen, 24 diósgyőri győzelem.

♦ A DVTK pályaválasztása mellett minimális különbséggel a Vidi javára billen a mérleg: 16-szor született diósgyőri siker, 4 meccs zárult döntetlennel és és 17-szer nyertek a Fejér megyeiek.

♦ A Vidi vendégként az elmúlt hét és fél évben vagy nyert (ötször), vagy vesztett (négyszer) a DVTK ellen, a legutóbbi döntetlen 2013 novemberében volt (2–2), a vendégek második gólját azon a meccsen a most is kerettag Kovács István lőtte.

♦ Volt egy nagyon emlékezetes találkozójuk a közelmúltban Borsodban: 2018 tavaszán a Diósgyőr a záró fordulóban a fehérváriak 2–1-es legyőzésével hosszabbította meg élvonalbeli tagságát. A mindent eldöntő gólt Makrai Gábor a 86. percben lőtte be.

♦ Bár a DVTK a legutóbbi öt forduló „formatabelláján” 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel a negyedik, mivel legutóbb hazai pályán nem tudta legyőzni az Újpestet (0–0), eldőlt, hogy a 11. helyen végez és így tíz év után búcsúzik az élvonaltól.

♦ Az előző öt fordulóban 12 pontot szerző (4 győzelem, 1 vereség) Fehérvár már csak abban az esetben csúszhat le a harmadik helyről, ha kikap, ugyanakkor a Paks úgy nyer, hogy egyúttal lefaragja a gólkülönbségben a Vidihez képest fennálló tízgólos hátrányát.

♦ A Diósgyőr hazai mérlege 5–6–5, pályaválasztóként a legutóbbi hat mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni, a Puskás Akadémia ellenit, azt is egy hosszabbításban fejelt góllal (2–1).

♦ A Fehérvár 8–3–5-ös mutatójával második a vendégtabellán, az előző három idegenbeli találkozóját megnyerte és ezeken mindig három gólt ért el.

♦ A Vidi legutóbbi öt bajnokiján mindig legalább három gól született.

 KISVÁRDA–PAKSI FC

♦ Eddig nyolcszor csapott össze NB I-es mérkőzésen a két csapat, a mérleg teljesen kiegyenlített, 3–2–3.

♦ A Paks még mindig nyeretlen Kisvárdán, sőt, gólt is csak egyet tudott szerezni. A négy kisvárdai mérkőzés 0–0-s döntetlennel, illetve 1–0-s, 2–0-s, majd 3–1-es hazai sikerrel zárult.

♦ A forduló kezdetekor 43 pontjával ötödik Kisvárda eddigi legjobb idényét fejezi be az élvonalban, hiszen hatodiknál rosszabb már semmiképpen sem lehet. Első NB I-es évadában, 2018–2019-ben ugyanis 38 ponttal a kilencedik, tavaly 42 ponttal nyolcadik volt a zárásnál.

♦ Supka Attila együttese viszont a 25 szerzett góljára (0.78-as meccsenkénti átlag) egyáltalán nem lehet  büszke, hiszen ez a legkevesebb a mezőnyben. A szabolcsiakat a Budafok és a DVTK követi 34-34 találattal, igaz, utóbbi ezekből a pályán csak 31-et ért el, az Újpest ellen a zöldasztalnál kapott három pontot, 3–0-s gólkülönbséggel.

♦ A Paks remek szezont fut, negyediknél rosszabb már nem lehet, sőt, egy halvány matematikai esélye még a harmadik hely megszerzésére is maradt. A legtöbb gólt érte el eddig a bajnokságban, 75-öt, vagyis nyolccal többet, mint a bajnok Ferencváros (67). Ez egyben abszolút rekord is, hiszen a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság bevezetése óta mostanáig az FTC 2018–2019-es 72 gólja volt a csúcs. És a paksiak góljainak száma a záró fordulóban még tovább növekedhet.

♦ A Kisvárda a legutóbbi 11 fordulóban mindössze háromszor talált be ellenfeleinek – igaz, ebből nem is lehetett volna többet kihozni a begyűjtött kilenc pontnál.

♦ A szabolcsi együttes az előző két fordulóban nyeretlen maradt és gólt sem szerzett. A DVTK-tól elszenvedett hazai 1–0-s vereség után már csak egy pont kellett neki Zalaegerszegen a bennmaradás biztosításához, azt meg is szerezte (0–0).

♦ A Paks a legutóbbi öt forduló alapján a bajnokság legjobb formában lévő csapata, négy győzelem mellett egyedül a ZTE-vel ikszelt (1–1). Ezalatt a tolnaiak összesen 20 gólt értek el, így a meccsenként átlaguk kereken 4 (!) a bajnokságnak ebben a szakaszában.

♦ A Kisvárdának pályaválasztóként  – a ZTE-t Újpesten fogadta – csak egyszer sikerült a bajnokságban kettőnél több gólt szereznie, tavaly novemberben éppen a Paks elleni legutóbbi hazai találkozóján (3–1).  Hazai meccsei a leggólszegényebbek: 15 találkozóján 22 gól esett, ez 1.47-es meccsenkénti átlag. Lucasék vendéglátóként 10-szer, vagyis a meccsek kétharmadán nem tudtak betalálni, a kapott gólokat tekintve azonban csak a ferencvárosiak állnak náluk jobban (8).  

♦ A Paks csupán pontjai alig több mint egyharmadát gyűjtötte be idegen pályákon, 50-ből 17-et, vendégként három csúcsot is tart: a legtöbb gólt érte el (36), a legtöbbet kapta (38), és így az ő meccsei a találatokban leggazdagabbak (74).

NB I, 2020–2021, 33. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁJUS 7., PÉNTEK
20.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi StadionKáprály Mihály
MÁJUS 8., SZOMBAT
17.00: Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport+)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
19.30: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
MÁJUS 9., VASÁRNAP
17.30: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)
Felcsút, Pancho Aréna 
17.30: DVTK–Mol Fehérvár FC (Tv:  M4 Sport)
MiskolcDVTK Stadion 
17.30: Kisvárda–Paksi FC Kisvárda, Várkerti Stadion 
Az NB I góllövőlistája itt!

 

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC3222  9  167–21+4675
  2. Puskás Akadémia3217  41147–42  +555
  3. Mol Fehérvár3215  8  964–38+2653
  4. Paksi FC3214  81075–59+1650
  5. Kisvárda3211101125–35–1043
  6. MTK Budapest3211  91243–44  –142
  7. Újpest FC3211  61541–63–2239
  8. Mezőkövesd3210  91335–45–1039
  9. Zalaegerszegi TE3210  71554–53  +137
10. Budapest Honvéd32  9101345–46  –137
11. Diósgyőri VTK32  9  61734–49–1533
12. Budafoki MTE32  7  61934–69–3527

 
 Az NB I versenykiírása alapján pontegyenlőség esetén a több győzelem rangsorol a csapatok között. Ha a pontok és a győzelmek száma is azonos, akkor a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett gól dönti el a sorrendet. Abban az esetben, ha fenti kritériumok szerint sem lenne döntés, az egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont, majd több lőtt gól határozza meg a sorrendet.

2021.06.13 23:16:43

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Olyan országban élünk, amelyben a klubtörténeti sikerek sem jelentik automatikusan azt, hogy a futballedző megtarthatja az állását és építheti tovább eredményesen, amit elkezdett.

2021.06.09 21:15:35

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Habitusához közelebb áll, hogy a bajnoki címért küzd.

2021.06.06 22:04:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Peter Stögert is tisztelem, esetében egyelőre csak az eredményei miatt tehetem.