NB I: a Paks szerződést bontott Böde Dániellel

CS. M.CS. M.
2022.09.06. 11:15
null
Böde Dániel információink szerint több játéklehetőségre vágyik (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy a játékos kérésére szerződést bontott a 25-szörös válogatott Böde Dániellel.

 

„Sajnálattal közöljük, hogy klubunk és Böde Dániel a mai napon felbontotta 2023 nyaráig szóló szerződését” – közölte szerdán hivatalos oldalán a Paks. A klub hozzátette, a csatár maga kezdeményezte a szerződése megszüntetését.

Információink szerint a Ferencvárossal két bajnoki címet szerző, 25-szörös válogatott támadó azért kérte kontraktusa megszüntetését, mert több játéklehetőségre vágyik. A Paks saját nevelésű labdarúgója összesen 253 mérkőzésen lépett pályára a klubnál, s 60 gólt szerzett. Ebben az idényben, amióta Waltner Róbert lett nyáron a vezetőedző, összesen két meccsen jutott szóhoz, és 29 percet töltött a pályán.

Böde Dániel ezzel szabadon igazolhatóvá vált. A szabályok értelmében ez azt jelenti, hogy olyan bajnokságba szerződhet szabadon, ahol a szerződésbontás időpontjának pillanatában még nyitva van a piac. Úgy tudjuk, hogy a klub és a csatár a szövetségnél már augusztus 31-én bejelentette a szerződés megszüntetését, de van egy nyolcnapos határidő, amelyen belül ezt a szándékot vissza lehet vonni. A klub mai bejelentésével eldőlt, a visszavonás lehetőségével nem élnek a felek, így Böde itthon is szabadon átigazolhat. Más kérdés, hogy a csatár információink szerint egyelőre kivár – bár érdeklődésekről már lehet hallani, az NB II-ből is –, nem akarja elkapkodni a váltást.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC55––15– 1+1415
2. Kisvárda742116– 9+7 14
3. Kecskeméti TE733110– 6 +4 12
4. Zalaegerszegi TE631213– 9 +410
5. Puskás Akadémia7241 7– 5 +2 10
6. Paksi FC622212–13 –1 8
7. Budapest Honvéd7223 7–12 –5 8
8. Debreceni VSC714210–13 –3 7
9. Mol Fehérvár62–4 7–11 –4 6
10. Mezőkövesd7124 8–15 –7 5
11. Vasas FC7–52 6– 8 –2 5
12. Újpest FC6–33 4–13 –9 3

 

Legfrissebb hírek

A hajrában szerzett két góllal a Paks legyőzte idegenben a Vasast

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 15:10

Böde Dániel 40 – lehetett volna vízi rendőr és Újpest-csatár is

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 07:15

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 21:26

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 16:27

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 13:20

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Böde felépülése a tervek szerint halad, egyre közelebb Kinyik visszatérése az élvonalban

Labdarúgó NB I
2026.09.29. 17:13

A Paks helyzetjelentést adott Böde Dániel gyógyulásáról

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 14:07