Banó-Szabó Bence és csapata várja, hogy megmutathassa magát az Európa-konferencialigában (Fotó: Török Attila)

– Meglepődött?
– Meg bizony! – mondta lapunknak Banó-Szabó Bence, a Kecskeméti TE 23 éves támadó középpályása. – Amikor ön keresett, hogy szeretne interjút készíteni velem, mondván, a mezőnyjátékosok között én végeztem az élen a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, felhúztam a szemöldököm. Egyből szóltam a barátnőmnek, gratulált. Fantasztikus érzés, hogy olyan neveket is magam mögé utasítottam, mint Dzsudzsák Balázs vagy a gólkirály Varga Barnabás.

– Elújságolta már a jó hírt édesapjának, a KTE vezetőedzőjének, Szabó Istvánnak?
– Nem, lepődjön csak meg…

– Rendre olvassa a Nemzeti Sportot, s figyeli az osztályzatokat. Többségében egyetértett a tudósítókkal?
– Igen. Édesapámmal mindig megbeszéltük, ki milyen értékelést kapott, s szinte mindig mi is ugyanazokat a számokat írtuk volna be. Kétségtelen, jó idényem volt: eljutottam öt gólig és adtam tizenkét gólpasszt, pályafutásom legjobb évét zártam egyéni és csapatszinten egyaránt. Az elmúlt évek nehézségei után valamit visszaadott az élet és a sors abból, amit korábban elvett.

– Három évvel ezelőtt, 2020 márciusában szakadt el a keresztszalagja az egyik kispesti edzésen. A koronavírus-járvány miatt csak 71 nappal később műtötték meg – gondolta volna, hogy ekkorát fordul a világ, és az NB I egyik legjobb játékosává növi ki magát?
– Nem. Tényleg csodaszerű történet, lassan könyvet is írhatnék a sztorimról… Nem túlzás, még most sem fogtam fel igazán, honnan hová jutottam el. De nem az a fajta vagyok, aki megelégszik, hátradől és veregeti a saját vállát, hogy milyen ügyes vagyok. Szó sincs erről! A sérülésem óta megtanultam: mindenért kőkeményen meg kell dolgozni, semmit sem kapok ingyen. Valakinek a karrierjébe kerül egy ilyen műtét, és sohasem térhet vissza a pályára – szerencsésnek érzem magam, hogy felálltam a padlóról. Mentálisan erősnek kellett maradnom, de kitartottam.

– A Honvéd mégsem tartott igényt a szolgálataira, a felépülése után mindössze ötször játszott az NB I-ben, rendre csak a klub NB III-as együttesében láthattuk.
– Nincs bennem tüske, nagy szurkolója vagyok a Honvédnak, sajnálom, hogy kiesett az élvonalból. Ami engem illet, lehet, így kellett történnie, az biztos, helyes döntésnek bizonyult, hogy tavaly nyáron a Kecskeméthez írtam alá.

– Mi az oka, hogy ilyen fantasztikus évet tudhat maga mögött? Hiszen a korábbi időszakban szinte csak a harmadosztályban futballozhatott, ráadásul nyilván nem esik jól az embernek, ha nem számítanak rá abban a klubban, amelyben nyolc évet töltött el.
– Kétségtelen, sok előjele nem volt annak, hogy kiemelkedően futballozom majd. Az biztos, hogy a KTE-nek rengeteget köszönhetek, láttak bennem fantáziát, biztattak, szerették volna, ha aláírok. Ez jólesett a lelkemnek. A másik ok az édesapám személye. Nélküle nem tartanék ott, ahol. Biztos támaszt nyújt, terelget a pályán és azon kívül is. Nemrégiben mondta, még maradt bennem húsz-harminc százalék, s azt kell mondjam, igaza van: sokszor éreztem, többet is kihozhattam volna magamból, játékban és erőnlétileg egyaránt. Mindig lehet fejlődni, ezt Cristiano Ronaldo is bizonyítja: a portugál sztár karrierje vége felé is rendre végez különmunkát, kínozza magát a konditeremben. Ha neki harmincnyolc évesen nem derogál melózni, nehogy már nekem ez ne legyen alap! Most, nyaralás közben is mozgok napi csaknem egy órát, a térdemnek nem tenne jót, ha teljesen leállnék.

– Melyik gólját és gólpasszát tartja a legszebbnek, legfontosabbnak?
– Október végén a Debrecen elleni gólom kiemelkedő volt: két játékos között becseleztem magam a Loki tizenhatosára, majd Kusnyír Erik mellett is elhúztam a labdát, végül elpasszoltam Gróf Dávid mellett. Gólpassz? Áprilisban három-nullára nyertünk Felcsúton, s Szalai Gábor szerezte a második gólt a passzom után. Ő gyerekkori barátom, örültem, hogy én szolgálhattam ki az első NB I-es gólja előtt.

– Megy majd a zrika az öltözőben, hogy az élen zárt, míg a második kecskeméti mezőnyjátékos, Horváth Krisztofer „csak” a hatodik?
– Nem, biztosan nem. A helyén kezelem ezt a szép sikert, engem így neveltek. Tiszteljük egymást.

– Ennek is köszönhető, hogy újoncként óriási meglepetésre, de teljesen megérdemelten a KTE végzett a második helyen?
– Igen. A csapategységünk rendkívüli, de a sok munka nélkül ez nem sokat érne. Ahogyan haladtunk előre az időben, úgy futballoztunk egyre látványosabban, a műszerek pedig jelezték, fokozatosan fejlődünk. Boldogan mentünk edzésre, s jó érzéssel töltött el minket, hogy az öltözőben mellettünk ülő ugyanúgy előre akar lépni, mint a másik – ez lenne az alap, de kevés helyen lehet ezt tapasztalni. Ha valaki nem kapott lehetőséget két-három bajnokin, nem sértődött meg, ugyanúgy dolgozott tovább keményen. Nem saját magunkért, hanem egymásért, a klubért játszottunk. A mezen virító címer fontosabb, mint a hátuljára felírt név.

– Mit hozhat a jövő?
– A klub vezérkara mindent megtesz, hogy a csapat magját egyben tartsa. Persze biztosan lesznek majd olyanok, akik továbblépnek, de csak olyan játékosok érkeznek, akik beleillenek a kecskeméti társaságba. Hamarosan kezdjük a felkészülést, június tizenhatodikától már felmérések várnak ránk, három nappal később pedig munkába állunk, s várjuk, hogy megmutassuk magunkat az Európa-konferencia­ligában.

– Önnel a csapatban?
– Jól érzem magam Kecskeméten, s jelen állás szerint a következő idényben is a KTE mezét viselem.

A helyezés után a játékosok neve, csapata, illetve az osztályzatok átlaga szerepel, míg az utolsó oszlopban, zárójelben az értékelhető pályára lépések számát tüntettük fel. Vastag betűvel a különböző felnőttválogatottakban valaha is szereplő játékosokat jelöltük.