NB I: a másodosztályba adja kölcsön középpályását a Paks

B. A.B. A.
2023.07.10. 17:04
null
Gyurkits Gergő kölcsönben a Pécsi MFC-nél folytatja (Fotó: pmfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a klub hivatalos honlapján közli, hogy Gyurkits Gergő egy év kölcsönszerződéssel a másodosztályban szereplő Pécsi MFC-nél folytatja karrierjét.

 

A 21 éves Gyurkits 2018-ban érkezett Paksra a Vasas utánpótlásából. Az élvonalban 2022 januárjában bemutatkozó középpályás a Magyar Kupában hat alkalommal, a bajnokságban 16 alkalommal kapott szerepet. Gyurkitsnak eddig egy gólja és négy gólja van a felnőttek között.

„Minden tekintetben pozitívak az első benyomásaim, befogadóak a társak, könnyen megy a beilleszkedés. A vezetőedző és a szakmai stáb által meghatározott munka igen kemény, de hiszem, hogy meglesz az eredménye. Szeretném a pályán megmutatni az erényeimet, valamint célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot!” – nyilatkozta Gyurkits a Pécsi MFC honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Beke Péter (Budafoki MTE), Földi Dominik (UD La Cruz – Spanyolország), Hegedűs János (Vasas FC), Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Silye Erik (Vasas FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd), Temesvári Attila (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bogdán Ádám (Ferencváros, szabadon igazolható), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolható), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Távozók: Haris Attila (Szeged-Csanád GA), Kádár Tamás (MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd),Lorentz Márton(Budafoki MTE), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (Budaörs), Gyurkits Gergő (Pécsi MFC), Nagy Richárd (BFC Siófok), Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA), Szekszárdi Milán (Kazincbarcika), Tamás Olivér(Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kinyik Ákos (Bp. Honvéd)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Hadaró Valentin
(Kecskemét), Gyurkits Gergő (Paksi FC – kölcsönbe), Vas Bence (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Kecskemét – kölcsön után végleg?)
Távozók: Katona Levente (Kecskemét), Kesztyűs Barna (Paksi FC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Kocsis Bence (Paksi FC – kölcsönből vissza), Major Sámuel (DVSC – kölcsönből vissza),Makrai Gábor (siófoki kölcsön után FC Csíkszereda – Románia)

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
11 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
22 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54
Ezek is érdekelhetik