NB I: A magyar edzőkkel szemben nincs türelem – Supka

Vágólapra másolva!
2022.09.22. 08:14
null
Supka Attila olyan helyen dolgozna, ahol hagynak időt a bizonyításra (Fotó: Kovács Péter)
A legutóbb a Mezőkövesdnél dolgozó, kétszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes Supka Attila beszélt megijedt vezetőségről, arról, hogy a magyar edzőket könnyebb elküldeni, továbbá a Honvéd korábbi tulajdonosa, George F. Hemingway is szóba került.

Nem így tervezte a születésnapját Supka Attila… A hétfőn a 60. életévét betöltő edző két hete közös megegyezéssel távozott a Mezőkövesdtől, s már haza is költözött feleségével Sopronba.

„Nagyon sajnálom, hogy idő előtt, már a hetedik fordulót követően távoznom kellett Mezőkövesdről” – mondta lapunknak Supka Attila, aki 2021 októberében váltotta Pintér Attilát a kövesdi kispadon. „Újra tapasztalnom kellett, hogy a magyar edzőkkel szemben nincs kellő türelem. A nyáron több futballistát is meg akartunk szerezni, de különböző okok miatt nem sikerült. Amúgy is szűkös volt a keretünk, ráadásul többen megsérültek, így még nehezebb helyzetbe kerültünk. Emlékezhetünk, hétközi fordulót rendeztek három hete, szombat, kedd, péntek ritmusban kellett lejátszanunk három bajnokit – a Vasas ellen ikszeltünk, majd Felcsúton kikaptunk egy nullára, de nem érdemeltünk vereséget. Ezután következett a ZTE elleni bajnoki, amelyen például Andrej Lukicnak is játszania kellett, aki bár az előző két bajnokin végig a pályán volt, előtte két hónapig sérüléssel bajlódott, így a Zalaegerszeg elleni meccs­re már teljesen elkészült az erejével. De nem tudtunk mit tenni, be kellett tennünk a kezdőbe, mert egyszerűen elfogytunk és nem volt más… Kétségtelen, ötgólos vereségbe szaladtunk bele – igaz, gól nélküli állásnál tizenegyest hibáztunk –, ezután megijedt a vezetőség, hogy így kiesés lesz a vége. Akkor is elmondtam, jó úton járunk, de azoknak a futballistáknak, akik a nyáron érkeztek, idő kell, hogy tökéletes állapotba kerüljenek, hiszen előtte hónapokat hagytak ki. Szóval nyugalomra intettem, és megnyugtattam mindenkit, nem lesz Mezőkövesden NB II-es csapat, mint ahogyan az én vezetésemmel egyetlen csapat sem esett még ki… Mégis a váltás mellett döntött a vezetőség, el kellett fogadnom. A játékoskeretből többen sajnálatukat fejezték ki, hogy távozom, ez nyilván jólesett.”

Az viszont nem, hogy már az NB II-ben is külföldi edző kap lehetőséget – kedden jelentették be hivatalosan, hogy a Szombathelyi Haladás kispadjára Michal Hipp ül le.

„Csak hangsúlyozni tudom, a magyar edzőkkel szemben egyszerűen nincs kellő türelem. Minket könnyebb kirúgni, hiszen közel sem keresünk annyit, mint egy-egy külföldi szakember. Nem azzal van a baj, ha elismert külföldi edző kerül a magyar labdarúgás vérkeringésébe, de olyan szakember nem jut eszembe Sztanyiszlav Csercseszovon, a Ferencváros vezetőedzőjén kívül, aki a határon túl is bizonyította kiemelkedő tudását. A többiek mit tesznek azért, hogy jobb legyen a magyar futball? Mi a hozzáadott érték? Mert anno például Csernai Páltól, a Bayern München vezetőedzőjétől bőven lehetett tanulni. Pedig ha az ember már sok mindent letett az asztalra – kétszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes vagyok –, az csak nem a véletlen műve. Az előző idényben magabiztosan teljesítettük a tervet, gyakorlatilag már négy fordulóval a vége előtt eldőlt, a Mezőkövesd az élvonalban marad, és bár nem kezdtük jól a szezont, nem láttam okot, amiért mennem kellene. Érdekes, továbbra is azt kell tapasztalnom, hogy a fiatalok egyszerűen nem képesek arra, hogy lerángassák a mezt a külföldiről, bebizonyítsák, ők a jobbak. Ezt szomorú látni.”

Hozzátette, olyan klubra vágyik, ahol nyugodt körülmények között dolgozhat és adnak időt a bizonyításra.

„A napokban beszéltem George F. Hemingwayjel, a Honvéd korábbi tulajdonosával. Lehet rá jót vagy rosszat mondani, az biztos, hogy nekem sohasem volt vele konfliktusom, jól kijöttünk egymással – ezt bizonyítja, hogy háromszor is lehettem a Honvéd edzője és rendre sikeresek voltunk, kijutottunk a nemzetközi kupaporondra, megnyertük a Magyar Kupát. Pedig nem vetett fel minket a pénz, egyszerűen csak mindenki hagyta a másikat dolgozni. Volt idő és volt türelem. A legtöbbször ez a siker kulcsa.”

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik