NB I: a Getafe utánpótlásából szerződtetett a Kisvárda – hivatalos

L. M.L. M.
2022.12.01. 12:55
null
A 18 éves Raúl Martín Stefan a második várdai érkező (Fotó: kisvardafc.hu)
Hivatalos honlapján jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda, hogy leszerződtette Raúl Martín Stefant. A 18 éves védő ugyan Madridban született, de édesanyja magyar, honosítása pedig folyamatban van.

 

Spanyolországban született, de magyar felmenőkkel rendelkező játékost szerződtetett a Kisvárda. A labdarúgó NB I-ben jelenleg harmadik helyen álló együttes a spanyol első osztályban szereplő Getafe utánpótlásából szerezte meg Raúl Martín Stefant, akinek a Várda az első profi klubja.

A 18 éves hátvéd a CDE Santa Barbara csapatában kezdte a karrierjét, majd öt és fél év után csatlakozott a Getaféhoz. Itt az utánpótlásban szerepelt, de már együtt is edzett a felnőttekkel.

A játékos édesanyja magyar, honosítása pedig folyamatban van, így akár már magyar állampolgárként mutatkozhat be a Kisvárdában.

„Profi labdarúgóvá akarok válni, és úgy ítéltem meg, hogy ennek fontos állomása lehet a kisvárdai lehetőség – nyilatkozta a belső védőként és jobbhátvédként is bevethető játékos, miután aláírta a szerződését. – A csapatot hozzá szeretném segíteni a céljai eléréséhez, miközben a klub színeiben válhatnék ismert játékossá. Tudom a Kisvárdáról, hogy idén kijutott a nemzetközi porondra, bízom benne, hogy a mostani bajnokság végére is elérjük ezt a célt. A fejlődésemet itt garantálva látom, a Kisvárda tökéletes választás első profi klubomnak."

Raúl Martín Stefan a második várdai érkező a télen, a klub korábban Aleksandar Jovicic személyében kétszeres bosnyák válogatott belső védőt igazolt.

Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
22 órája

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
2026.10.15. 21:00

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 08:55

Tóth Milán a rácson túliakkal is ünnepelt, gyerekek a lelátón – ilyen volt a Vasas–Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:34

Hiába Tóth Milán gólja, a Vasas nem bírt a Kisvárdával

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 16:35