D. Á. 2020.11.29 09:05 Frissítve: 2020.11.29 10:23

NB I: A Ferencváros ellen sem akartunk visszaállni – Boris

Mint ismert, a labdarúgó NB I 12. fordulójában a listavezető Ferencváros hazai pályán 2–0-ra legyőzte az MTK-t, így megnyerte a 217. örökrangadót. A mérkőzés után Szerhij Rebrov nem érezte jól magát, ezért segítője, Máté Csaba nyilatkozott, és természetesen Michael Boris, az MTK vezetőedzője is értékelte a látottakat.

 

„Megpróbáltuk megmutatni a stílusunkat, nem akartunk visszaállni a Ferencváros ellen sem. Tudtuk, hogy ez nem fog működni 90 percen keresztül, de nagyon elégedettek vagyunk a játékosokkal. Legközelebb a Barcelona ellen játszik az FTC, amihez sok sikert szeretnénk kívánni!” – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Michael Boris.

Az MTK vezetőedzője kiemelte, hogy több játékosnak is problémája volt a pályával, az első gólnál ez is közrejátszott. Ennek ellenére fel voltak készülve arra is, hogy hátrányban kell játszani, így képesek voltak szorossá tenni a találkozót.

Az MTK nagyot küzdött, de végül 2–0-ra kikapott a zöld-fehérektől (Fotó: Árvai Károly)

 

„A saját teljesítményünk fölé kell mennünk ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzést megnyerjünk. De nagyon elégedett vagyok. A mai napon is helyzeteket alakítottunk ki. Ebbe a rendszerbe kell beilleszteni a fiatalokat. Mindenkinek el kell végeznie a piszkos munkát is, mindennap ezt gyakoroltuk, s ez ma meg is látszott” – folytatta Boris.

A német szakember kitért a Ferencváros BL-szereplésére is.

„Ha a Ferencváros a Bajnokok Ligájában játszik, akkor minden magyarnak FTC-szurkolónak kell lenni. Nagyon szomorúak voltunk, amikor a Juventus ellen az utolsó pillanatban nem sikerült a pontszerzés. A Dinamo Kijev elleni sorsdöntő mérkőzésen is a legjobbakat kívánjuk” – tette hozzá Michael Boris.

„Az első gól döntő jelenségű volt, hiszen minket megnyugtatott, az MTK-nak pedig több rizikót kellett vállalni. A játékosok tisztában vannak vele, hogy mennyire fontosak az NB I-es mérkőzések. Dicséret illet mindenkit a hozzáállásért, annak is örülünk, hogy Roko Baturina megszerezte első gólját” – mondta Máté Csaba, Szerhij Rebrov segítője.

Baturina mellett a visszatérő Varga Rolandról is szót ejtett a szakember.

„Varga a múltkori válogatott szünetben sérült meg egy edzőmérkőzésen. Sokat dolgozott, hogy visszatérjen a csapathoz, mindenki várja azt a régi Varga Rolit, aki lendületet vitt a csapatba. Bízunk benne, hogy hamar utoléri magát.”

Máté Csaba kiemelte a Ferencváros védekezését is, úgy véli, a teljes csapatot dicséret illeti a stabilitásért. Mivel a konkurencia nagy a csapaton belül, mindenkinek törekednie kell arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–MTK Budapest 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal Péter
Gólszerző: Nguen (40.), Baturina (75.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 12. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 27., PÉNTEK
Újpest FC–Paksi FC 1–1Budapest, Szusza Ferenc StadionCsonka Bence 
NOVEMBER 28., SZOMBAT
Kisvárda Master Good–Budafoki MTE 0–0Kisvárda, Várkerti Stadion
Zierkelbach Péter
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 2–0 Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóErdős József
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 2–0
Budapest, Groupama ArénaAntal Péter
NOVEMBER 29., VASÁRNAP
14.05: Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
18.45: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
 AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 21–4 +17  26
2. Mol Fehérvár 11 6 4 1 27–14 +13  22
3. Kisvárda 11 6 2 3 16–14 +2  20
4. Paksi FC 12 5 3 4 23–20 +3  18
5. MTK Budapest 12 5 3 4 18–16 +2  18
6. Puskás Akadémia 11 5 6 16–21 –5  15
7. Budafoki MTE 10 4 2 4 13–16 –3  14
8. Zalaegerszegi TE 11 3 2 6 18–22 –4  11
9. Újpest FC 11 3 2 6 12–25 –13  11
10. Diósgyőri VTK 10 3 1 6 14–17 –3  10
11. Budapest Honvéd 10 2 3 5 14–16 –2  9
12. Mezőkövesd112278–15–7 8
2021.01.26 09:29:56

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„A házam is zöld-fehér, a kerítésre pedig terveztettem egy méretes Fradi-sast.”

2021.01.25 21:41:24

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A játékvezetők magabiztosabbak lettek hátuk mögött a fegyelmezési szándékkal. Kevesebben voltak a kelleténél, ezért volt általános nyűg az idegenben játszó csapatoknál, hogy a helyi partjelzők éppen, hogy csak gólt nem lőttek, annyira lelkesen segítették az övéiket.

2021.01.23 23:15:39

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS (szöveg), MIKOLA BENCE (grafika), KUN ATTILA (osztályzatok, álomcsapat)

IDEGENLÉGIÓ. A Fradiban Otten és Klein villogott; nem a Chinchilla, Romeo, Vuk trióra, eközben a nagy Hudson-Odoi a Vasasban…

2021.01.24 13:27:18

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Hidi bombagóllal szerzett vezetést, a ZTE fordított, Gazdag büntetőből egyenlített.

2021.01.24 13:22:22

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bognár György csapata jól kezdte az évet, és otthon tartotta a három pontot.