NB I: 18 éve nem látott negatív szériában a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 09:51
A Honvéd ritka rossz hazai formában van, hiszen legutóbbi három hazai bajnokiján egyaránt vereséget szenvedett, ráadásul úgy, hogy mindegyik mérkőzésen legalább három gólt kapott. Erre legutóbb még a Reszeli Soós István edzette gárda volt „képes”, amelyben olyan korábbi és későbbi válogatott játékosok szerepeltek, mint Plókai Attila, Csábi József, Pintér Zoltán, Váczi Zoltán, Wukovics László vagy éppen... Torghelle Sándor.
Davide Lanzafame büntetőt hibázott a Vasas ellen, ami után beindult a Remili-henger, a kispestiek pedig sorozatban a harmadik hazai vereségüket szenvedték e (Fotó: Török Attila)l
Davide Lanzafame büntetőt hibázott a Vasas ellen, ami után beindult a Remili-henger, a kispestiek pedig sorozatban a harmadik hazai vereségüket szenvedték e (Fotó: Török Attila)l
Davide Lanzafame büntetőt hibázott a Vasas ellen, ami után beindult a Remili-henger, a kispestiek pedig sorozatban a harmadik hazai vereségüket szenvedték e (Fotó: Török Attila)l

Davide Lanzafame büntetőt hibázott a Vasas ellen, ami után beindult a Remili-henger, a kispestiek pedig sorozatban a harmadik hazai vereségüket szenvedték e (Fotó: Török Attila)l
Davide Lanzafame büntetőt hibázott a Vasas ellen, ami után beindult a Remili-henger, a kispestiek pedig sorozatban a harmadik hazai vereségüket szenvedték e (Fotó: Török Attila)l

Honvéd–Vasas 1–4, Honvéd–Ferencváros 1–3, Honvéd–Debrecen 1–3. Ezek a bajnokcsapat legutóbbi három hazai meccsének a végeredményei – kivétel nélkül legalább három kapott góllal.

Az idén augusztus 26-án a DVSC ellen kezdődő pocsék sorozat előtt a Honvéd legutóbb idén márciusban kapott három gólt a bajnokságban, igaz, akkor a Videoton vendégeként szenvedett 3–0-s vereséget, amelyet 11 fordulóval később legyőzve elhódította a bajnoki címet.

Amennyiben viszont arra vagyunk kíváncsiak, hogy a mostani széria előtt hazai pályán mikor kapott legutóbb három gólt a Honvéd, akkor még messzebb kell visszamenni az időben. Bő két évvel ezelőtt (is) a DVSC volt képes három gólt szerezni bajnoki mérkőzésen a Bozsik Stadionban a Honvéd vendégeként: 2015 augusztusában a debreceniek azonban győzelemnek nem örülhettek: 3–3-at játszottak Marco Rossi csapatával.

Újabb háromnegyed évet kell visszamennünk, ha a legutóbbi olyan alkalomra szeretnénk rálelni, amikor hazai pályán úgy szenvedett vereséget a Honvéd, hogy három gólt kapott. A Ferencváros 2014 novemberében 3–2-re diadalmaskodott a Bozsik-stadionban, s ezzel vette kezdetét a Honvéd hárommeccses hazai vereségsorozata. De akkor a következő két meccsen már nem kapott három gólt a kispesti csapat, ugyanis a Győr és az MTK is 2–0-ra győzött a Honvéd otthonában.

A Bozsik-stadionban a Vasas a hétvégén négy gólt rámolt a Honvéd kapujába, s ilyen tettre – négyet rúgni a Bozsikban a Honvédnak, s nyerni – legutóbb négy és fél évvel ezelőtt, 2013 márciusában a Videoton volt képes: az akkor még José Gomes által irányított fehérváriak az első félidő közepén kilenc perc alatt vágtak hármat a kispestieknek.

A legutóbbi három hazai bajnokiján tíz gólt kapó Honvéd eredménylajstromában még rosszabb hazai mérleget legutóbb 2001 augusztusában találhatunk, akkor a Győr 6–1-re, a ZTE 2–0-ra, majd a Sopron 3–1-re nyert, tehát ugyan több gólt kapott akkor a kispesti csapat, mint most, de a zalaiak ellen megúszta a hármast.

A mostanihoz kísértetiesen hasonlító eredménysorral legutóbb 18 évvel ezelőtt kellett szembesülniük a Honvéd-drukkereknek. Legutóbb az 1999–2000-es idényben fordult elő, hogy a Honvéd úgy vesztette el három egymást követő hazai bajnokiját, hogy mindegyiken legalább három gólt kapott.

1999 decemberében előbb a Győr nyert 3–0-ra, majd a Ferencváros hozta el a három pontot 3–2-es győzelmével a Bozsikból, végül – már a téli szünet után, 2000 márciusában – a Vasas zárta pocsék kispesti szériát 4–0-s sikerével. (Vajon a Vasas mostani, 1–4-es vendégjátéka ismét a széria végét jelenti?) Utóbbi mérkőzésen mutatkozott be a Reszeli Soós István edzette Honvéd színeiben egy fiatal, 17 éves csatár, bizonyos Torghelle Sándor a magyar NB I-ben.


A mostani negatív széria azok után kiváltképp váratlan, hogy a szezon első fordulója után még arról írhattunk, hogy a Honvéd sorozatban a 11. hazai bajnokiját is megtudta nyerni, amivel Eppel Mártonék már megközelítették Puskás Ferencék legendás rekordját is.

NB I, 2017–2018, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–2
Felcsút, Pancho ArénaSzőts Gergely
Balmazújváros–Ferencváros 2–3 Balmazújváros, Városi StadionIványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–3
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
Haladás–Mezőkövesd 2–2
Sopron, Városi Stadion Szabó Zsolt
Bp. Honvéd–Vasas FC1–4
Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik