MLSZ: egyeztetés a bojkottáló szurkolókkal

Vágólapra másolva!
2015.04.03. 09:42
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) egyeztetést kezdeményez a drukkerekkel, hogy a szurkolói kártya bevezetését bojkottal ellenző csoportok visszatérjenek a stadionokba.

Erről Bánki Erik, az MLSZ elnökségének csütörtökön újraválasztott tagja beszélt a Pécsi Újság honlapjának, hozzátéve, hogy a névre szóló belépők rendszere megmarad, kisebb módosításokra azonban sor kerülhet.

„Az érintett szurkolók a bojkottal saját magukat rekesztették ki a stadionokból, azt szeretnénk, hogy a tárgyalások eredményeképp közösen találjunk olyan megoldásokat, amelyek révén elő tudjuk segíteni a jó szándékú, csapatukért a helyszínen szorítani akaró drukkerek visszatérését. Azonban a névre szóló belépők rendszere mindenképpen megmarad, ebből az MLSZ nem kíván engedni, de kisebb módosítások elképzelhetők” – idézte a honlap Bánki Eriket.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szervezet csütörtöki küldöttközgyűlésén – amelyen újabb öt évre újraválasztották – sikernek nevezte a szurkolói kártya bevezetését, s leszögezte, hogy a rendszer marad. Ugyanakkor hozzátette, a tiltakozásukkal „kapun kívül maradt drukkerek hiányoznak, de nem azok, akik balhézni akarnak”.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
9 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
18 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik