Mezőkövesd: Az NB I lekörözte a horvát bajnokságot – Besirovic

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 09:34
null
Dino Besirovic lendületes játékkal segíti célja elérésében a Mezőkövesdet (Fotó: Kovács Péter)
Négy meccs, tíz pont – a tavasszal szárnyakat kapott a Mezőkövesd. Dino Besirovic, a csapat bosnyák légiósa édesapjától örökölte a futball szeretetét, s van egy megérzése a Magyar Kupával kapcsolatban.

 

Több mint három éve a mezőkövesdiek játékosa. Dino Besirovic 2020 januárjában a Hajduk Splittől előbb kölcsönbe érkezett Magyarországra, majd fél évvel később a kövesdiek végleg megvásárolták a játékjogát. Nem véletlenül marasztalták, a csupa szív középpályás az első perctől az utolsóig robotol a mérkőzéseken, és többször is odaér a kapu elé. Ha minden jól alakul, hamarosan a 100. NB I-es meccsén szerepelhet.

„Éppen a közelmúltban néztem meg, hányadik mérkőzésemet játszottam Mezőkövesden
–  mondta lapunknak a 29 éves bosnyák válogatott középpályás, aki a múlt hét végén a Paks elleni idegenbeli 2–0-s győzelem alkalmával a 94. NB I-es fellépését könyvelte el. – Ha elkerülnek a sérülések, a tavasszal átlépem a százas határt. Játszottam Boszniában, majd Horvátországban, ám eddigi karrierem során sehol sem értem még el a századik meccset.”

Tehetségét volt kitől örökölnie, édesapja, Nail Besirovic is labdarúgó volt, pályafutása nagy részét Portugáliában töltötte. Az országban hét különböző klubban fordult meg, éppen Viseu városában futballozott, amikor megszületett a fia.

„Apu népszerű volt Portugáliában. Ott születtem, tízéves voltam, amikor elhagytuk az országot. Futballozni is ott kezdtem, előbb csak odahaza apuval, majd a helyi akadémián nevelkedtem. Az élvonalban már Boszniában mutatkoztam be, de Portugália mindig is a szívem csücske marad, anyanyelvem a portugál, és a bosnyák mellett portugál állampolgár is vagyok.”

Dino Besirovic három ligában játszott eddig, az NB I színvonalát a bosnyák és a horvát bajnokságé elé helyezi.

„A bosnyák liga is sokat fejlődött az utóbbi időben, de messze nem olyan színvonalas, mint a horvát és a magyar. Most, hogy jó ideje Magyarországon játszom, úgy gondolom, az NB I lekörözte a horvát bajnokságot. Egyénileg itt jobb képességű labdarúgók vannak, keményebbek a meccsek, és akkor a stadionok állapotáról még nem is ejtettem szót...”

A középpályás kitűnően érzi magát családjával Magyarországon, sok csapattársához hasonlóan a közeli Egerből jár át a mindössze 25 kilométerre lévő Mezőkövesdre.

„Három éve élünk Egerben, mindegyikőnknek tökéletes ez így. Mezőkövesd egy ugrásnyira van, Eger pedig gyönyörű hely, egyedi, kisvárosi hangulattal. A feleségem és a kislányom is jól érzi itt magát.”

A Mezőkövesd a pocsék őszi teljesítményt követően a tavasszal szárnyakat kapott. Amíg 2022 őszén mindössze 16 pontot szerzett, a téli szünet óta eltelt rövid időszakban négy fordulóban tízet, és fokozatosan eltávolodik a kiesőzónától. Dino Besirovic szerint a siker kulcsát Kuttor Attila vezetőedző jelenti.

„Az öltözőben mindenkinek nyilvánvaló, a sikerek neki köszönhetők. A pályán és azon kívül is összeszedettebbek vagyunk, az ellenfelekre aprólékosan felkészülünk, nem véletlen, hogy az utóbbi négy meccsünkön tíz pontot szereztünk. Jó lenne ezen az úton tovább haladni.”

A kövesdiek célja azonban továbbra is a biztos bennmaradás. Noha a dobogótól csak öt pont választja el őket, a klub az NB I-es tagság megőrzését tartja elsődlegesnek. Persze a játékosok és a szakmai stáb tagjai merészebb terveket is szövögetnek.

„Nagyon szeretnénk ismét Magyar Kupa-döntőt játszani! A nyolc között a Zalaegerszeget kell elbúcsúztatnunk, onnan pedig már közel a finálé. Érzem, ha eljutunk odáig, meg is nyerjük.”

A kis Dino Besirovic édesapjával, Nail Besiroviccsal
A kis Dino Besirovic édesapjával, Nail Besiroviccsal

 

21. FORDULÓ
Február 24., péntek
20.00: Mezőkövesd–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Február 25., szombat
14.30:
ZTE–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.00: Puskás Akadémia–Paks (Tv: M4 Sport)
19.30: Vasas–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Február 26., vasárnap
14.00:
Kecskemét–Újpest (Tv: M4 Sport)
16.30: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Az állás
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 43–16 +27 46
2. Kecskeméti TE 20 7 11 2 28–20 +8 32
3. Kisvárda 20 8 7 5 32–33 –1 31
4. Debreceni VSC 20 8 6 6 36–31 +5 30
5. Puskás Akadémia 20 7 9 4 25–21 +4 30
6. Mezőkövesd 20 7 5 8 23–27 –4 26
7. Zalaegerszegi TE 20 6 6 8 25–23 +2 24
8. Paksi FC 20 6 5 9 31–35 –4 23
9. Újpest FC 20 6 4 10 24–35 –11 22
10. Mol Fehérvár 20 5 6 9 24–29 –5 21
11. Budapest Honvéd 20 4 6 10 22–35 –13 18
12. Vasas FC 20 3 9 8 14–22 –8 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik