Mezey hattyúdala a bajnoki arany volt, Paulo Sousa a Vidi edzője!

Vágólapra másolva!
2011.05.15. 15:47
null
Paulo Sousa váltja Mezey Györgyöt a bajnok Videoton kispadján (Fotó: Action Images)
Mint arról a Nemzeti Sport már beszámolt, a portugál Paulo Sousa lesz a Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője – adta hírül a fehérvári klub honlapja. Az új tréner júniusban áll munkába.

„A Videoton FC megállapodása dr. Mezey György vezetőedzővel a 2010–2011-es Nemzeti Bajnokság végével lejár. A Klub vezetése ezúton is megköszöni dr. Mezey György több mint három és fél éves tevékenységét a Klub irányításában. Személye megkérdőjelezhetetlenül összefonódott a Videoton FC átalakításával, új fejlődési pályára állításával és a Klub első bajnoki címének megnyerésével. Az a tudás és tapasztalat, amivel önzetlenül, fáradságot nem ismerve mellénk állt, elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy három év alatt az ország legsikeresebb futballcsapatával büszkélkedhessen Székesfehérvár. Biztosak vagyunk benne, hogy dr. Mezey György – a Mester – továbbra is kiválóan fogja érvényre juttatni szakmai tapasztalatát a hazai és a nemzetközi labdarúgás érdekében. Ehhez kíván a Klub vezetése és minden munkatársa további sok sikert és jó egészséget!" – áll a Videoton hivatalos közleményében.

ANDJICS: ANORTHOSZISZ?

A 24.sports ciprusi sportportál már tényként közölte: Marko Andjics, a Videotonnal magyar bajnoki címet szerzett szélsőhátvéd az Anorthoszisz labdarúgócsapatánál folytatja karrierjét.

Andjics szerződése lejár a Videotonnál, így a Bosman-szabálynak megfelelően átigazolási díj fizetése nélkül válthat klubot a szezon végén.

Paulo Sousa játékosként a portugál „aranygeneráció" tagja volt, 1989-ben U20-as világbajnokságot nyert, tagja volt az Eb-elődöntős gárdának is. BL-győztes a Juventusszal és a Dortmunddal, olasz és portugál bajnok, illetve kupagyőztes.

Szakvezetőként 2008 óta tevékenykedik – korábban a portugál nemzeti csapat stábjában volt, és az U15-ösöket is vezette –, eddig az angol másodosztályban dolgozott a Queens Park Rangersnél, a Swansea-nél és a Leicesternél.

kerdes=Ön szerint helyes döntést hozott-e a Vidi vezetősége?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Ön szerint helyes döntést hozott-e a Vidi vezetősége?
mceBlockPasteEnd
MEZEY GYÖRGY: NEM TUDTAM MEGVALÓSÍTANI A TOVÁBBI TERVEIMET

„Garancsi István tulajdonossal ma délben találkoztam, ekkor közölte döntését, miszerint lejáró szerződésemet nem hosszabbítja meg. Tudomásul vettem" – fogalmazott Mezey György a fehérvári klub honlapján.

 

„Büszke vagyok arra a munkára, amit három és fél év alatt a klubnál végeztem. Minden feladatot, amelyet rám bíztak, teljesítettem, köszönöm mindenkinek, aki ebben segített. Sajnálom, hogy nem tudtam megvalósítani a további terveimet, azaz nem tudtam a Videotonnal nemzetközi sikereket elérni, pedig készültem: megvan a napra lebontott, pontos felkészülési tervem, illetve az újonnan igazolni kívánt hazai és külföldi játékosok névsora."

 

„Ezúton kívánok további sikereket játékosaimnak, a klub vezetőinek, minden dolgozójának, a városnak, valamint azt utódomnak! Még nem köszönök el, hiszen hátra van még a Magyar Kupa döntője, illetve az utolsó bajnoki mérkőzés, amelyeken teljes tudásommal kívánom szolgálni a csapatot."


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik