Megint kikapott a Diósgyőr, a félidők végén szerzett gólokkal nyert a Paks

Vágólapra másolva!
2020.10.03. 19:15
null
Molnár (balról) nevéhez egy gól, Szabó Jánoséhoz egy gólpassz fűződött (Fotó: Dömötör Csaba)
Először játszott idegenben a Paks Bognár György irányításával, és 2–1-re nyerni tudott a továbbra is gyengélkedő és kieső helyen álló Diósgyőr otthonában. A tolnaiak az edzőváltás óta két meccsből hat pontot szereztek, a DVTK sorozatban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen.

 

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ
DIÓSGYŐR–PAKS 1–2 (Molnár G. 49., ill. Windecker 45+1., Szakály D. 90+1.)
Miskolc, DVTK Stadion, 3045 néző. Vezette: Bogár Gergő

ONLIVE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Szebb és jobb belépőről aligha álmodhat edző, mint tette az MTK Budapest ellen Bognár György: az egykori ötvenszeres válogatott labdarúgó négygólos sikerrel tért vissza az élvonalba a paksi kispadon, és hasonlóan sikeres folytatásban bízott. Reményét táplálta, hogy egyheti közös munka során sokkal jobban megismerte játékosait, így aztán bátrabban tervezhetett. Feczkó Tamásnak több izgulnivalója volt, három bajnoki telt el úgy, hogy a piros-fehérek nyeretlenek maradtak.

A diósgyőri vezetőség harminc százalékkal csökkentette a belépők árát, ettől a nézőszám emelkedését remélte. A hazaiak támadólag léptek fel, a vendégek négy percen keresztül át sem tudták lépni a felezővonalat. Aztán azonban belelendültek: előbb Osváth Attila lőtt, majd Hahn János közeli fejesét tolta ki Antal Botond bravúros mozdulattal a léc alól. A folytatásban Sajbán Máté lövése után surrant el a labda a bal alsó sarok mellett, és fél óra sem telt el, amikor a szurkolók ébresztőt kezdtek kiabálni.

Nekidurálta magát a Diósgyőr, lüktető, változatos játékkal teltek a percek, láthatóan egyik fél sem húzódott vissza. A félidő hajrájában Sajbán Máté segített a paksi védőknek, de csaknem baj lett belőle, a csatár felszabadító rúgása ugyanis Hysen Memolla testéről a felső lécre vágódott, onnan pedig a mezőnybe. És jött a csattanó: a félidő utolsó percében Szabó János balról adta kapu elé a labdát, amelyre Windecker József érkezett, és hat méterről a bal sarokba lőtt (0–1). Hideg zuhany volt ez a hazaiak számára, de a látottak alapján nem számított meglepetésnek, a Paks ugyanis tetszetős és bátor játékkal rukkolt ki.

Felpörgette a játékot a szünet után a Diósgyőr, így az akciók sem maradtak el. Jött az egyenlítés is: Molnár Gábor csaknem tizennyolc méterről, mesteri mozdulattal csavarta a labdát szabadrúgásból a kapuba (1–1). A piros-fehérek ettől vérszemet kaptak, és egyre-másra vezették támadásaikat, beszorult a Paks. Egyre nagyobb lett a hazai fölény, és a labdát is többet birtokolta Feczkó Tamás csapata. A Diósgyőr láthatóan döntésre szerette volna vinni a meccset, sok támadása azonban lesen akadt el, máskor pedig a lövések bizonyultak pontatlannak. Olykor a Paks is villant, de a hazai védelem jól rombolt. A küzdelem hevességére nem lehetett panasz, ahogyan az iramra sem.

Adva volt a kérdés, lesz-e még gól. A felek az utolsó pillanatig harcoltak a győzelemért, és a paksiak jártak sikerrel. Már letelt a rendes játékidő, amikor a balról beívelt szöglet nyomán Sajbán megcsúsztatta a rövid saroknál a labdát, a középen érkező, csereként pályára lépő Szakály Dénes meg három méterről a bal felső sarokba továbbított (1–2).

Nem érdemtelen a vendégek győzelme, Bognár György vezetőedző első meccsét sikeres második követte. A Diósgyőri VTK támadójátéka ugyanakkor ezúttal is csődöt mondott, ezért nagy árat kellett fizetnie Feczkó Tamás együttesének. A meccs után a hazai szurkolók erősen hangot adtak elégedetlenségüknek.

ONLIVE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!


AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 4 3 1 8–5 +3 9
2. Kisvárda 5 3 2 9–9 0 9
3. Mol Fehérvár 4 2 2 11–6 +5 8
4. Zalaegerszegi TE 5 2 2 1 11–7 +4 8
5. Ferencvárosi TC 3 2 1 8–2 +6 7
6. Újpest FC 5 2 1 2 9–10 –1 7
7. Mezőkövesd 6 2 1 3 6–7 –1 7
8. Paksi FC 6 2 1 3 9–11 –2 7
9. Budafoki MTE 5 2 1 2 6–8 –2 7
10. MTK Budapest 6 1 2 3 6–12 –6 5
11. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 7–11 –4 4
12. Budapest Honvéd 4 1 3 7–9 –2 3
NB I, 2020–2021, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 2., PÉNTEK
MTK–Budafok 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1537Andó-Szabó Sándor
OKTÓBER 3., SZOMBAT
Mezőkövesd–Kisvárda 1–2Mezőkövesd, Városi Stadion1520Kárpály Mihály
DVTK–Paks 1–2
Miskolc, DVTK Stadion
3045Bogár Gergő
OKTÓBER 4., VASÁRNAP
15.00: ZTE–Honvéd (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBognár Tamás
17.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
20.00: Mol Fehérvár–Újpest (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik