Leverkusen: szerződtetnék a Fehérvár magyar tehetségét

K. B.K. B.
2022.06.01. 21:32
null
Szép Márton iránt komolyan érdeklődik a Bayer Leverkusen (Fotó: Mol Fehérvár FC)
A Mol Fehérvár FC 14 éves támadója, Szép Márton iránt komolyan érdeklődik a Bayer Leverkusen; a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő csapat három-négy havonta egyhetes programra hívja a fiatalt, aki eddig mindig élt is ezzel a lehetőséggel.

 

„Úgy tudom, amikor még Győrben futballozott, már akkor szerette volna megszerezni a Leverkusen – noha szerződtetni még nem tudja, hiszen nem töltötte be a tizenhatodik életévét, Marci pedig jövő nyáron lesz ennyi idős. Azt kérte a Leverkusen, hogy addig néha menjen ki edzeni hozzájuk, és azért is esett ránk a játékos választása, mert megígértük neki, hogy mindenben támogatjuk, és eleget teszünk a Leverkusen kérésének” – nyilatkozta a Fehérvár utánpótlás-szakmai igazgatója, Simek Péter a klub honlapján közzétett videóban.

Szép Márton tavaly nyáron igazolt az ETO FC Győr utánpótlásából a Fejér megyei együttesbe. Elmondta, egyáltalán nem számított a német klub megkeresésére: „Jártak a meccseimre, megfigyeltek. Eleinte nagyon furcsa volt, nem akartam elhinni hogy megkeresett a Leverkusen.Negyedik alkalommal voltam náluk, szinte már olyan, mintha hazamennék. A környezetet is ismerem, nagyon barátságosak. Három-négyhavonta szoktak egy hétre meghívni, általában vasárnap utazom, és péntekig maradok. Ilyenkor edzéseken, felméréseken veszek részt, ismerkedem a játékosokkal és a szakmai stábbal.”

Simek Péter nagy potenciált lát fiatalban: „A korosztály egyik legnagyobb tehetsége. Támadó, kilences pozícióban remek teljesítményre képes, olyan képességei vannak, amelyeket nem lehet tanítani, például a góllövés – elképesztően jó százalékban használja ki a helyzeteit, és a mentalitása is hihetetlenül jó. Nagy öröm, hogy itt van nálunk, és bízunk abban, hogy rengeteget hallunk még róla.”

A nyilatkozatokról készült videót ITT tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10

Ki ér a Bayern nyomába és mire megy Orbánékkal a Bundesliga első argentin edzője? – idényrajt

Német labdarúgás
2026.08.29. 08:51