Labdarúgás: Hajdú Lajos és az élet nagyon szeretik egymást

V. J.V. J.
2020.12.12. 10:44
null
Hajdú Lajos 73 évesen is foglalkozik még kapusokkal (Fotó: Bach Máté/Magyar Nemzet)
A 164 NB I-es mérkőzésen pályára lépő korábbi kapus, a Hippinek becézett Hajdú Lajos interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben mesélt karrierjéről, valamint a nők és a szórakozás iránti szeretetéről is.


„A válogatottnál csak a kerettagságig jutott el, pályafutása nagy részét az akkor középcsapatnak számító Csepelben töltötte el, mégis a magyar labdarúgás legendás személyisége. Hajdú Lajos a szeretni való, tehetséges, bohém futballista megtestesítője volt, aki vetődés nélkül is tudott védeni, s rendszeresen a saját páholyában mulatott a Moulin Rouge-ban, nem véletlenül kapta a Hippi becenevet. Nemrég múlt 73 éves, de még ma is tanítja a kapuspalántákat két iskolában
– mutatja be az egykori játékost a Magyar Nemzet.

Hajdú az interjúban elmesélte, hogyan ragadt rá furcsa beceneve.

„Amikor a Honvédba kerültem, vállig érő bongyor hajat viseltem, ez a hatvanas évek végén még Budapesten is feltűnő volt. Amikor először bementem a székházba, az első ember csókolommal köszönt nekem. Előtte megkérdezték Preiner Kálmán edzőt, milyen az új fiú, ő pedig azt mondta, úgy néz ki, mint egy hippi. Nem sokkal később lenyírattam a fejemet kopaszra, de a becenév rajtam ragad.”

Az egykori kapus több izgalmas történetet is megosztotta pályafutásáról – többek között azt, amikor megfogadta, vetődés nélkül fog védeni.

„Vetődni mindenki tud. A játékot olvasni, kitalálni, hogy mit tesz majd az ellenfél, valamint jól megszervezni a védelmet, az sokkal nehezebb.”

Hajdú, miután befejezte a pályafutását, amellett, hogy kapusedzőként kezdett dolgozni, szerepet vállalt a Vasas női kézilabdacsapatának felvirágoztatásában, sőt a vendéglátásban is kipróbálta magát: a fővárosban elindított egy night clubot.

További részleteket a Magyar Nemzet interjújában olvashat!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23
Ezek is érdekelhetik