I. SZ.
2023.03.30 11:24 Frissítve: 2023.03.30 12:18

Kisvárda: Kruscsicstól elvárás a dobogós hely megszerzése

Az Újpestről távozó Milos Kruscsics kinevezésének hátteréről és az edzőváltás szükségességéről beszélt Révész Attila, a labdarúgó NB I 6. helyén álló Kisvárda sportigazgatója.

Révész Attila a kisvárdai edzőváltásról beszélt (Fotó: Kovács Péter)

„Egy-egy meccsre össze tudtuk szedni magunkat, akkor megvolt a kellő motiváció, a többin viszont a közöny volt a jellemző” – idézte az m4sport.hu az edzőváltás (Török László helyére érkezett Kruscsics) szükségességéről beszélő Révész Attilát.

A sportvezető rátért arra, miért Kruscsicsot választották.

„Mondhatjuk, hogy Kruscsicsot elküldték Újpestről, de ha szalmailag nézzük, az előző idényben olyan keretből hozott össze egy bennmaradó csapatot, amely minden edző számára dicséretes lenne. Amikor megfelelő játékosai voltak, mint Croizet és Zivzivadze, sorra nyerték a meccseket. A játékosállomány döntően befolyásolja az eredményességet, az edzőknek ki kell hozni belőlük a legtöbbet” – mondta Révész, aki szerint a kisvárdai keret elég erős ahhoz, hogy a dobogón zárjon a csapat.

„Ebben az idényben új csapatot kellett kialakítania, meghatározó játékosok távoztak Újpestről, ennek ellenére próbálta a csapatot újraépíteni. Nálunk sokkal könnyebb, mert egy kiforrott mag van, ami viszont egy új impulzust, új módszereket, új stílust igényel. Alaposabb felkészítést az ellenfelekre, amely az ő érkezésével megvalósulhat” – mondta Révész, aki elárulta, alaposan elemezte Kruscsics csapatának játékát, és tetszett neki, amit látott.

Beszélt a szerb szakember bérezéséről és a vele kötött megállapodás feltételeiről is.

„Határozottan úgy kötöttük a szerződést, a harmadik hely megszerzése a cél. Átlagos bérezést kap, a célprémium határozza meg neki is a bérét. Remélem, sikerül elérnie. Ez motiváció mindenki számára, egyébként nem váltottam volna” – mondta Révész.

A Kisvárda szombat délután a Puskás Akadémiát fogadja bajnokin.

NB I, 2022–2023, 25. FORDULÓ
 HELYSZÍN
Április 1., szombat
13.00: Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion
15.00: Újpest–Zalaegerszegi TE (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Bp. Honvéd–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik Aréna
Április 2., vasárnap
14.15: Kecskemét–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Kecskemét, Széktói Stadion
16.30: Ferencváros–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
19.00: Debreceni VSC–Vasas (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion

 

AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 24 15   5   4 47–20 +27 50
  2. Kecskeméti TE 24 10 12   2 35–23 +12 42
  3. Puskás Akadémia 24 9   9   6 34–30   +4 36
  4. Paksi FC 24 10   5   9 43–40   +3 35
  5. Debreceni VSC 24   9   7   8 39–36   +3 34
  6. Kisvárda 24   8   9   7 35–38   –3 33
  7. Zalaegerszegi TE 24   8   6 10 29–28   +1 30
  8. Mezőkövesd 24   7   8   9 25–30   –5 29
  9. Mol Fehérvár 24   7   6 11 30–34   –4 27
10. Újpest FC 24   7   6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24   6   7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24   3 10 11 19–31 –12 19
2023.05.28 08:28:33

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Telt ház az idényzárón, a bajnok sorozatban a harmadik mérkőzését is elveszítette – most Drazsics gólja döntött.

2023.05.27 16:30:32

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Alacsony színvonalú mérkőzésen egy pontot szereztek Kodróék, így ősszel is az élvonalban folytathatják.

2023.05.26 20:43:59

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Hiába a megfelelő infrastruktúra és biztos anyagi háttér, a szakértelem hiányzik.

2023.05.26 23:19:02

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.05.26 19:14:35

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az ötödik helyen végzett a Paks, a hazaiak beérték a Mezőkövesdet – Varga Barnabás pedig nem véletlenül nem játszott...

Ajánló beállításra vár