Kisvárda: „Egy edző legfeljebb 25 százalékot ad hozzá a csapat sikeréhez”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 11:39
null
Révész Attila (Fotó: Földi Imre)
Hét forduló után a Kisvárda áll a tabella első helyén a labdarúgó NB I-ben. Révész Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttes sportigazgatója beszélt a remek rajt hátteréről.

 

„Nagyon sok részt tulajdonítunk az edzőknek, de ez hibás következtetés, nem gondolom, hogy 20-25 százaléknál többet hozzá tudnak tenni a mai futballban. Ha nincsen jó játékosod, idehozhatok bármilyen jó edzőt, nem sokat ér” – mondta az M4 Sport Góóól2 című műsorában Révész Attila.

„Sok edző tévedésben van és azt hangoztatja, játszom a saját játékomat, nem foglalkozom az ellenféllel, én az ilyen edzőt többé fel sem hívom”
– tette hozzá Révész, aki szerint Joao Janeiro, a Kisvárda nyáron kinevezett vezetőedzője abban jobb elődeinél, hogy a mellékszerephez jutó futballistái sem sértődnek meg a kevés játéklehetőség miatt.

„Az intelligencia rendkívül fontos és csak még fontosabb lesz a jövőben – véli Joao Janeiro. Vannak a kiemelkedő játékosok, mint Messi vagy Ronaldo, illetve magyar részről Szoboszlai, de a játékosok 90-95 százaléka olyanok, mint a robotok, utasításokat kapnak, amelyeket követnek, ezért fontos a taktikai intelligencia. A rendszertől függetlenül kell változni, mert számomra a rendszer nem jelent semmit.”

A Kisvárda a következő fordulóban, pénteken a Budapest Honvéd vendége lesz.

A teljes interjút ide kattintva megtekintheti!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Kisvárda 7 6 1 12–6 +6 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–6 +8 15
3. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 7 2 2 3 18–14 +4 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 7 3 4 9–14 –5 3
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 5–14 –9 3
Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:07

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:29

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 13:43

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11
Ezek is érdekelhetik