Kettővel vezetett a Kecskemét, mégis kiharcolta a döntetlent a Debrecen

Vágólapra másolva!
2022.10.29. 16:55
null
<a href="https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-paks-vasas-2921273" target="_blank">Két remek góllal vezetett a Kecskemét <br />A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)</a>
Hiába vezetett két góllal is a Kecskeméti TE a Debreceni VSC ellen hazai pályán, a vendégek a második kapott gól után uralták a meccset, és előbb Szécsi góljával szépítettek, majd Varga József találatával döntetlenre mentették a mérkőzést. A KTE továbbra is második a tabellán, míg a DVSC a nyolcadik helyet foglalja el. 

 

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 2–2

Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Görög Márió
Gólszerzők:
Nagy K. (12.), Banó-Szabó (48.), ill. Szécsi M. (56.), Varga J. (87.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Alig egy percet kellett várnia az első NB I-es mérkőzését vezető Görög Máriónak, hogy kioszthassa első sárga lapját, de szerencsére nem a túlzott ügybuzgalom vezette a sporit, abszolút jogosan büntette a Belényesi Csabának durván becsúszó Bódi Ádámot. Majd öt perc múlva ismét besárgult egy debreceni, ugyancsak megérdemelten.

A meccs eleji két jelenet rögtön jelezte, hogy a DVSC keményen állt hozzá ehhez a mérkőzéshez, gondolván, hogy az újonccsapattal nem lehet lacafacázni annak sorozatos győzelmei után. Tekintélye van már a második helyen álló KTE-nek az NB I-ben, na.

Ezt a tekintélyt csak növelte, hogy a 12. percben egy gyönyörű akció végén megszerezték a vezetést a lila-fehérek. Sőt, a Nagy Krisztián találatát követő percekben is erősen nyomtak a hazaiak, beszorították ellenfelüket, a Loki védői sokszor azt sem nagyon tudták, melyik bolygón vannak. Volt játéka a Kecskemétnek, és labdarúgói élvezték a futballt. Ugyanazt láthattuk az első félidőben, mint egy héttel ezelőtt a Vasas ellen: a KTE kétséget nem hagyott, hogy jobb csapat az ellenfelénél. Szó sem volt már az első fordulók kontrákra építő játékáról, a Szabó István edzette csapat gyakran úgy támadott, hogy a belső védői sokszor a felezővonalnál helyezkedtek.

Nem igazán látszott, mi a Loki terve a Kecskemét feltartóztatására, vagy a gólszerzésre. Olykor ugyan kiszabadult a szorításból a hajdúsági csapat, de veszélyt nem jelentett a hazai kapura. Noha tényleges gólhelyzetből a kecskemétieknek sem volt sok, mégis bánhatták, hogy csak egygólos előnnyel mentek a szünetre, több is volt az első félidőben számukra.

Ami késett, nem múlott: épphogy elkezdődött a második félidő, már ott is volt a kapuban a második hazai gól! Ha az elsőre, Nagy Krisztián találatára azt írtuk, hogy gyönyörű volt, akkor Banó-Szabó Bence gólja fantasztikus, parádés, csodálatos! Olyan megmozdulás, amilyen manapság sajnos kiveszőben van a futballból, volt benne helyzetfelismerés, fantázia, vagányság, mindezt pedig tökéletes befejezés tette teljessé. Le a kalappal!

Aztán a gólöröm árnyékában gyorsan szépített a Debrecen Szécsi Márk góljával, újra nyílttá téve a mérkőzést. Agresszívabbá is vált a Loki ezután, megérezte a „vérszagot”, a KTE szakvezetője, Szabó István is érezhette, hogy óvatosabbnak kell lenni, mert huszonöt perccel a vége előtt Sági Milán személyében védőt hozott be a támadó szellemű Banó-Szabó Bence helyett.

Egyértelműen átvette a játék irányítását a DVSC, jöttek is sorra a helyzetei, a Kecskemét nagyon visszaszorult a kapuja elé. Az utolsó tíz percbe lépve nyilvánvalóan az volt a kérdés, ki tudja-e valahogy bekkelni a hátralévő időt a láthatóan elfáradt hazai együttes?

Nem tudta…

Javarészt önmagának köszönheti a KTE, hogy a szinte már megnyert meccset kiengedte a kezéből, mert 2–0 után szinte lemondott a támadásról. Igaz, a DVSC nagyon sokat tett azért, hogy pontot vigyen haza, jár ezért is az elismerés. Sőt, a végén még volt egy nagy helyzete, nyerhetett is volna, de így sem lehet elégedetlen.

NB I, 2022–2023, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 28., péntek
Mezőkövesd-Zsóry FC–Kisvárda Master Good 1–1
Mezőkövesd,Városi Stadion (Tv: M4 Sport)
Csonka Bence
1000
2022. október 29., szombat
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest, Bozsik Aréna (Tv: M4 Sport)Erdős József
3407
Kecskeméti TE–Debreceni VSC 2–2Kecskemét, Széktói Stadion (Tv: M4 Sport) Görög Márió
3000
Paksi FC–Vasas FC 0–1Paks,Fehérvári úti Stadion (Tv: M4 Sport+)Zierkelbach Péter1528
2022. október 30., vasárnap
15.00: Újpest FC–Puskás AkadémiaBudapest, Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport)Bogár Gergő
17.30: Ferencvárosi TC–ZTE FCBudapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)Farkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25– 7 +18 24
2. Kecskeméti TE 13 6 6 1 21–13 +8 24
3. Kisvárda 13 6 4 3 25–22 +3 22
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 12 4 3 5 17–22 –5 15
7. Mol Fehérvár 13 4 3 6 13–18 –5 15
8. Debreceni VSC 13 3 5 5 22–25 –3 14
9. Budapest Honvéd 13 3 4 6 14–20 –6 13
10. Mezőkövesd 13 3 4 6 16–23 –7 13
11. Újpest FC 12 3 3 6 13–21 –8 12
12. Vasas FC 13 2 6 5 12–15 –3 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik