Honvéd: Lanzafame miatt váltottam - így a távozó légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 21:29
A moldovai első osztályú labdarúgó-bajnokság ezüstérmesénél, a Dacia Chisinau-nál folytatja pályafutását az előző szezonban a Budapest Honvédban futballozó Henry Odia.

A 22 éves nigériai középpályás hároméves szerződést kötött a Daciával, amely a kispesti klubhoz hasonlóan az Európa-liga első selejtezőkörében kezdi el a kupaszereplését.

„Fiatal vagyok, szeretném sokra vinni a futballpályán. Többet szeretnék játszani, ez a Honvédnál nem adatott meg nekem. Nem volt könnyű a Juventusban nevelkedett Davide Lanzafame mellett a csapatba kerülnöm, ő korábban az olasz korosztályos válogatottakban is futballozott. Láthatja mindenki, milyen nehéz volt versenyezni vele, így úgy döntöttem, eljövök” – nyilatkozta új klubja hivatalos honlapjának Odia.

A nyáron szerződtetett nigériai labdarúgónak 3 mérkőzésen 84 perc jutott az NB I-ben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, New Edubiase United – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Andrea Mancini (olasz, Real Valladoid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Ifjúsági csapatból felkerült: Bobál Dávid, Botka Endre, Kozma Richárd, Nikola Pantovics (szerb)
Távozik/távozhat: Debreceni András (?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Mamadou Diakité (francia-mali, Ternana – Olaszország, ?),Ivancsics Gellért (?), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai, ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Henry Etiosa Odia (nigériai, Dacia Chisinau – Moldova)
Kiszemeltek: Giovanni Formiconi (olasz, Grosetto – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
7 órája

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
10 órája

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
13 órája

A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja

Labdarúgó NB I
16 órája

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

„A következő Szoboszlai érkezhet” – így várják a Bournemouthhoz Tóth Alexet

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I-es rutinnal rendelkező játékosokkal erősített a másodosztályú BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
19 órája

Varga Barnabás után Redzic Damir is Görögországba igazolhat – NS-infó

Légiósok
19 órája
Ezek is érdekelhetik