„Hazai” kínok: öt éve nem látott szériába lökheti a Honvédot a Fradi

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 10:28
null
A Honvéd csak hármat tudott megnyerni a Ferencváros ellen megvívott legutóbbi 15 bajnokijából (Fotó: Koncz György)
Hamarosan újabb szünet következik a válogatottak Európa-bajnoki selejtezői miatt, de október első hétvégéjén még akcióba lendül a labdarúgó NB I: a 8. forduló találkozóinak sorát a Budapest Honvéd–Ferencváros dél-pesti derbi zárja, melyen a kispestiek rég látott rossz „hazai” (inkább pályaválasztói, hisz az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszanak) szériába kerülhetnek.

Három év után fordult ismét elő, hogy az NB I 8. fordulójára már nem maradt veretlen csapat a mezőnyben. Az Újpest FC az előző fordulóban elvette a listavezető Mol Fehérvár FC makulátlan mérlegét, így már mindegyik csapat behúzott legalább egy rubrikát a vereség rovatba. Ez legutóbb a 2016–2017-es idényben történt meg ilyen korán – akkor már az 5. fordulóra elfogytak a veretlen csapatok, ami valódi ritkaság.

BP. HONVÉD–FERENCVÁROS

♦ Természetesen ez a forduló legnagyobb hagyományú mérkőzése, eddig 207 élvonalbeli derbin csapott össze a két dél-pesti rivális. A Ferencváros fölénye hatalmas, az örökmérleg a pályaválasztó kispestiek szemszögéből 61–32–114.

♦ A Honvéd csak hármat tudott megnyerni a Ferencváros ellen megvívott legutóbbi 15 bajnokijából.

♦ A kispestiek elveszítették legutóbbi három hazai bajnokijukat (Kisvárda 1–3, DVSC 2–3, Fehérvár 0–1). Hasonlóan rossz hazai szériája ezt megelőzően 2017 augusztus-szeptemberében volt a Honvédnak, akkor a hárommérkőzéses vereségsorozat a Puskás Akadémia legyőzésével szakadt meg. Hármasnál hosszabb hazai vereségszériája legutóbb 2014-ben volt a kispestieknek (4 találkozó).

♦ A Ferencváros legutóbbi 12 idegenbeli bajnokija mindegyikén betalált, a sorozat a 2018. november 10-i, Haladás elleni mérkőzés (Haladás–Ferencváros 1–0) óta tart.

♦ A Honvéd mérkőzésein újabban kinyílt a gólcsap: a kispestiek legutóbbi 11 bajnokijából 10 három vagy több gólt hozott.

♦ A Honvéd az NB I egyetlen csapata, mely még nem győzött (sőt, pontot sem szerzett) pályaválasztóként a 2019–2020-as évadban. Sőt, a kispestiek hazai mérkőzéseiken még egy percet sem futballoztak előnyben, mindig az eredmény után kellett futniuk.

♦ A Ferencváros az egyetlen csapat a mezőnyben, amely minden bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. Sőt! Szerhij Rebrov csapata legutóbbi 25 bajnokija mindegyikén betalált, a sorozat a már említett, Haladástól elszenvedett idegenbeli 1–0-s vereség után kezdődött.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD

♦ Eddig 11-szer mérkőztek meg egymással az élvonalban, jókora az Újpest fölénye. A IV. kerületiek 7 mérkőzést nyertek meg 3 döntetlen és 1 mezőkövesdi győzelem mellett.

♦ Érdekes módon a Mezőkövesdnek akkor jobb a mérlege, ha az Újpest a pályaválasztó: öt vendégjátékból egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott és csak kétszer kapott ki. Mezőkövesden egy döntetlen és öt vereség a mérleg.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi három idegenbeli bajnokiján egyaránt győzött, a Kaposvárt (2–1), a Diósgyőrt (3–0) és a Kisvárdát (2–1) múlta fölül. A klub rövid NB I-es történelmében még sohasem volt ilyen jó idegenbeli széria.

♦ Az Újpest megnyerte legutóbbi három tétmérkőzését és legutóbbi két bajnokiját, ráadásul legutóbbi négy tétmérkőzése mindegyikén kettő vagy több gólt szerzett.

♦ Az Újpest április 20. (Újpest–Honvéd 0–0) óta pályaválasztóként minden mérkőzésén kapott gólt.

KISVÁRDA–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ A két csapat az NB I-ben még sosem találkozott egymással. Legutóbbi bajnoki mérkőzéseiket a 2017–2018-as NB II-es évadban vívták: Kisvárdán és Zalaegerszegen is a házigazda nyert (1–0 a Várdának, 2–1 a Zetének). A Zalaegerszeg 2015-ben nyert legutóbb bajnokit Kisvárdán (1–2).

♦ A Kisvárda elveszítette legutóbbi három bajnoki mérkőzését, ilyen rossz passzban 2018 novembere óta nem volt.

♦ A Kisvárda március 30. (Kisvárda–Ferencváros 0–1) óta minden hazai bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, a sorozat hat találkozó óta tart.

♦ A ZTE ebben az idényben csak egyetlen mérkőzésén nem kapott gólt, azt meg is nyerte – a Kaposvár elleni 4–0 a zalaegerszegiek egyetlen idegenbeli sikere.

PAKSI FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ Eddig 16 NB I-es mérkőzést vívtak egymással, a mérleg teljesen kiegyenlített, 5–6–5.

♦ A Kaposvár legutóbb 2012. november 10-én tudott győzni Pakson, méghozzá 2–1-re. Az eddigi 8 paksi mérkőzésből kettőt tudott megnyerni a Rákóczi.

♦ A Paks a harmadik, a Kaposvár a második legkevesebb gólt szerezte eddig a 2019–2020-as bajnoki idényben (7, illetve 6 gól 7 mérkőzésen). Csak a Paks, a Kaposvár és a DVTK nem jár mérkőzésenkénti egygólos átlag fölött.

♦ A Paks legutóbbi két hazai bajnokiját szerzett gól nélkül elveszítette (Fehérvár 0–2, Ferencváros 0–4), igaz, azelőtt volt egy négymérkőzéses veretlenségi sorozata.

♦ A Kaposvár legutóbbi 23 élvonalbeli idegenbeli mérkőzéséből (természetesen ebben van a kieséssel záruló, borzasztó mérlegű idény is) csak egyet úszott meg kapott gól nélkül. Akkor nyert is.

DIÓSGYŐRI VTK–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Pici Puskás-előny: eddig 13 NB I-es mérkőzésből hat alkalommal nyert a felcsúti csapat, ötször a Diósgyőr, a döntetlenek száma kettő.

♦ Nyolc kísérletből kétszer győzött a Puskás Akadémia a Diósgyőr vendégeként: rögtön első látogatása alkalmával, 2014-ben (2–3), majd 2018 tavaszán (0–1). A DVTK így is jobban áll pályaválasztóként mostani vendégénél (4–2–2 a mérleg).

♦ A DVTK legutóbbi hat NB I-es mérkőzéséből ötöt elveszített, az élvonal legrosszabb formában levő csapata.

♦ A Diósgyőr február 2. óta nem játszott döntetlent pályaválasztóként, hétszer győzött, háromszor kikapott.

♦ A Puskás Akadémia hagyományosan „lassú kezdő”, de ebben az évadban elkerülte ezt: a 7 fordulóban megszerzett 13 pont a PAFC eddigi legjobb NB I-es idénykezdetét jelenti.

♦ A Puskás Akadémia volt az egész NB I legrosszabb idegenbeli mérlegű csapata az előző idényben. Ehhez képest változás állt be, a felcsútiak legutóbbi hét idegenbeli bajnokijukból csak egyet buktak el, mérlegük pozitív ezeken, 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség.

MOL FEHÉRVÁR FC–DEBRECENI VSC

♦ Eddig 77 élvonalbeli bajnokin csapott össze a két klub, az örökmérleg kis fehérvári fölényt mutat, 32–15–30.

♦ A Vidi 2014. október 19. óta nem veszített bajnoki mérkőzést a Debrecen ellen, akkor hazai pályán 2–1-re kapott ki. Azóta 13 mérkőzést játszottak egymással, a mérleg 12 fehérvári siker és 1 döntetlen. De ne feledjük: az Újpest hasonlóan gyászos szériát tört meg az előző fordulóban a Vidi ellen.

♦ Jól kezdte a bajnokságot a Loki, de aztán gödörbe került, elveszítette legutóbbi három mérkőzését. Legutóbb 2016-ban volt a Debrecennek hármas bajnoki vereségszériája, akkor a Haladástól (0–1), a Viditől (0–1) és az Újpesttől (0–2) kapott ki egymás után.

♦ A DVSC legutóbbi 14 bajnokija mindegyikén kapott gólt, legutóbb március 16-án tudta „tisztán tartani kapuját” (Debrecen–Diósgyőr 1–0). Idegenben a Loki 2018. december 15. (Haladás–DVSC 0–2) óta nem tudott mérkőzést hozni kapott gól nélkül.

♦ A Debrecen legutóbbi 14 bajnoki mérkőzéséből 13 kettő vagy több gólt hozott. A legutóbbi 8 találkozóból 7 három gólt vagy többet.

♦ Az elmúlt egy évben három NB I-es ellenfél (MTK, Puskás Akadémia, Újpest) zárt kapott gól nélkül, ha a Fehérvár volt a pályaválasztó, mind a három győzni is tudott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik