NB I: Hahn utolérheti a brazil csatárt, csúcs lehet a 71 paksi gólból

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 14:35
null
Hahn János (szemben, középen) három góllal járult hozzá a Budafok elleni 9–2-es paksi győzelemhez (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 31. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a Paksi FC 9–2-es Budafok elleni győzelme, az azzal együtt járó rekordok, de az is kiderül, hogy a Budafok a története során már tíz gólt is kapott az NB I-ben, bizonyos Sebes Gusztáv edzősége idején…

A FORDULÓ REKORDJAI – HAHN JÁNOS ÉS A PAKSI FC

Hahn János három gólt szerzett a Budafoki MTE elleni kilencből, összességében már 22-nél tart az idényben, és még van hátra két forduló…

Az már bizonyos, hogy a leendő gólkirály az elmúlt hat esztendőt tekintve új csúccsal végez az első helyen. A jelenlegi rendszerben, vagyis a tizenkét csapatos NB I 2015-ös bevezetése óta Hahn János az első, aki átlépte az egy idényben szerzett húszgólos határt, sőt, vasárnap, a Budafoki MTE ellen (9–2) elért három góljával már 22-nél tart. Bár matematikailag még nem jelenthető ki, hogy az első helyen végzett, elképzelhetetlen, hogy bármelyik ellenfele megelőzze.

„Játékostársaim korábban is viccelődtek az öltözőben, hogy gólkirályi címhez segítenek, s nagyon úgy néz ki, sikerül is megszereznem – mondta szerényen a Paksi FC 26 éves csatára. – Feladatom, hogy a kapu előterében helyezkedjek, visszazárnom sem kell, talán ennek is köszönhető ez a huszonkét gól. Természetesen szeretnék bekerülni a válogatott keretbe, de érzésem szerint több hasonló idényre lenne szükségem, hogy valóban meghatározó játékos lehessek. Néhány évvel korábban a Paks szerepelt a nemzetközi kupában, akkor a mérkőzéseket szurkolóként a lelátóról néztem, most szeretnék pályára is lépni külföldi csapatok ellen, szóval célunk, hogy indulhassunk az Európa Konferencialigában.”

A tizenkét csapatos NB I bevezetésének idényében Hahn János jelenlegi csapattársa, Böde Dániel (Ferencváros) 17 góllal végzett az első helyen. A következőben Eppel Márton (Bp. Honvéd) 16, a 2018-ban szintén a kispestieket erősítő Davide Lanzafame 18, illetve egy évvel később Lanzafame (FTC) és Holender Filip (Bp. Honvéd) egyaránt 16 gólt szerzett. Tavaly a még a ZTE FC-ben futballozó Radó Andrásnak elegendő volt 13 gól is az első hely megszerzéséhez.

Húsznál több gólt az NB I-ben legutóbb Nikolics Nemanja ért el egy idényen belül: a 2014–2015-ös kiírásban 21 találattal lett gólkirály. Hahn most már az ő teljesítményét is túlszárnyalta (és a gólátlaga sem rosszabb, mert a paksi csatár 26 mérkőzésen szerzett 22 gólt, Nikolics pedig 2014–2015-ben 25 találkozón jutott el 21-ig). A következő „célpont” a brazil André Alves lehet, aki tíz évvel ezelőtt, a 2010–2011-es idényben, a Videoton játékosaként 24 gólig jutott. Az elmúlt húsz év legeredményesebb gólkirálya egyébként Tököli Attila volt, aki a 2001–2002-es idényben 38 forduló alatt szerzett 28 gólt.

Viszont nemcsak Hahn dönti a gólrekordokat, hanem klubja, a Paksi FC is, amely a budafoki kilences után összesen már 71 gólnál tart a bajnokságban. Bognár György csapata már most majdnem annyi gólt szerzett, amennyit az előző két idényben összesen lőtt a Paksi FC (74). A 12 csapatos, 33 fordulós NB I-ben ennél több gólt csak a Ferencváros szerzett a 2018–2019-es idényben, 72-t, de két meccse van a tolnaiaknak arra (otthon a Puskás Akadémia és idegenben a Kisvárda ellen), hogy még két gólt szerezve megdöntsék ezt a csúcsot. Érdemes megnézni 2016-tól, hogy a 12 csapatos bajnokságban hány gólig jutottak a legeredményesebb csapatok és hányat értek el eddig a paksiak. 2016: FTC 69, Paks 41, 2017: Videoton 65, Paks 41, 2018: FTC 69, Paks 43, 2019: FTC: 72, Paks 33, 2020: FTC 58, Paks 41. A tolnaiak egyébként a 2006–2007 óta íródó NB I-es történetük legjobb, ezüstéremmel záruló idényében, 2011 tavaszán is „csak” 54 gólt lőttek, tehát a klubrekordot már bőven túlszárnyalták, és még két forduló hátravan…

A FORDULÓ BUKÁSA – BUDAFOK

A Pakstól elszenvedett kiütéses, történelmi vereség (2–9) után felajánlotta lemondását Csizmadia Csaba vezetőedző, amelyet a klub vezetősége el is fogadott. Az újonccsapatnak sokáig reális esélye volt a bennmaradásra – pedig az idény előtt sima kiesőnek titulálták a BMTE-t –, a hajrára azonban összecsuklott a gárda.

A vasárnapi meccset követő első foglalkozást Pacsi Bálint és Suth Balázs eddigi másodedzők, valamint Balogh Barna erőnléti edző tartotta, és a klub hétfőn be is jelentette, hogy az utolsó két fordulóban, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia ellen megbízott vezetőedzőként Pacsi Bálint irányítja a csapatot.

Mint azt már jeleztük, az utóbbi negyven évben, 1981 óta a Paks volt a negyedik csapat, amely kilenc gólt szerzett egy NB I-es mérkőzésen. Legutóbb 1999 októberében volt rá példa, amikor a Dunaferr 9–0-ra nyert a Szeged ellen (igaz, később a Szegedet kizárták a bajnokságból és az eredményt törölték).

A Budafoki MTE azonban nem először szenvedett hétgólos különbséggel vereséget az NB I-ben. A klub legelső élvonalbeli szereplése alakalmával, az 1945–1946-os idényben, december 9-én 10:3-ra kapott ki a Budafok a Csepeli MTK vendégeként. A csapat vezetőedzője akkor az a Sebes Gusztáv volt, aki 1954-ben világbajnoki döntőbe vezette a magyar válogatottat. Sebes a 10:3-as vereség után még két meccsen irányította a budafokiakat (tovább maradt, mint Csizmadia…).

T. N./P. K.

NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

A FORDULÓ KÉRDÉSE – KI MARAD BENN?

A 31. forduló kapcsán az volt az egyik legérdekesebb kérdés, mely csapatok tudják bebiztosítani a bennmaradást. Miközben eldőlt, hogy a Budafok biztosan búcsúzik az élvonaltól, a Mezőkövesdnek a Honvéd elleni döntetlennel már sikerült meghosszabbítania első osztályú tagságát,, az Újpest viszont még izgulhat, miután kikapott az MTK-tól (pedig egy pont már a liláknak is elég volna). Így hihetetlen izgalmak várhatóak a hátralévő két fordulóban, még négy csapat tarthat a kieséstől: az Újpest mellett a ZTE, a Honvéd és a Diósgyőr.

A sorozatban aratott három győzelme ellenére továbbra is a Diósgyőr áll a legrosszabbul, két ponttal szerzett kevesebbet, mint a tabella tizedik helyén lévő Budapest Honvéd. A DVTK már csütörtökön pályára lép, az Újpestet fogadja – a vendégeknél meghatározó futballisták sora nem játszhat, Giorgi Beridze, Lirim Kastrati, Nikola Mitrovics és Vincent Onovo is öt sárga lap miatti eltiltását tölti, míg Jorgosz Kutrumbisz legutóbb piros lapot kapott. Ráadásul az Újpest is kieshet még, vagyis éles csatára lehet számítani – igaz, a lila-fehéreknek egy pont már biztos bennmaradást ér.

A zalaegerszegiek nehezebb helyzetben vannak, mint az Újpest, hiszen a Waltner Róbert edzette csapatnak három pont jelentené az NB I-es tagság meghosszabbítását, de az is előfordulhat, hogy két vereséget szenvednek, mégis maradnak az élvonalban…

Az egyik legnagyobb meglepetést – negatív értelemben – a Honvéd jelenti, hiszen az idény előtt dobogós álmokról beszéltek a klubnál, ehhez képest eredménytelen hónapokat tudhat maga mögött az egyesület. Pedig válogatott játékosok sora érkezett Kispestre tavaly nyáron és most télen (Balogh Norbert, Baráth Botond, Eppel Márton és Nagy Dominik), de a botrányos szereplés ellenére reális esélye van a klubnak a legjobbak között maradni. A Honvéd nagy lépést tehetett volna a bennmaradás felé a legutóbbi, Mezőkövesd Zsóry elleni bajnokin (2–2) is, de elszalasztotta a lehetőséget. Könnyen lehet, hogy mindkét hátralévő találkozóján három pontot kell szereznie ahhoz, hogy az élvonalban maradhasson.

„Nehéz bármit mondani egy ilyen meccs után – mondta lapunknak Ivan Lovric, a Honvéd védője. – Mentünk előre, harcoltunk, küzdöttünk, de ez sem volt elég a győzelemhez. Elkövettünk két buta hibát, gólt kaptunk, pedig a Kövesd alig jött át a felezővonalon. Ennek azonban nincs jelentősége, sajnos csak egy pontot szereztünk. Sokszor benyomtuk ellenfelünket a kapuja elé, rengeteg, oldalról érkező beadás és szöglet után próbáltunk veszélyeztetni, de mindhiába, a két szerzett gól nem bizonyult elégnek. Pedig benne volt a levegőben az egyenlítésünk után, hogy megnyerjük a meccset, talán valamivel több szerencsével sikerült volna. Tisztában vagyunk vele, mekkora a baj, de a saját kezünkben van a sorsunk: ha hat pontot szerzünk a hátralévő két bajnokin, élvonalbeliek maradunk.”

A védő hozzátette, nem akarnak másokkal foglalkozni, de elismeri, előny lehet, hogy amikor vasárnap 17 órakor pályára lépnek Budafokon, már az összes eredményt ismerik.

„Bár nem akarunk másokkal foglalkozni, kétségtelen, kedvező lehet, hogy amikor vasárnap Budafokon kifutunk a pályára, már tudjuk, milyen eredményt értek el a riválisok. Adott esetben még az a forgatókönyv is megvalósulhat, hogy budafoki sikerrel biztossá tesszük bennmaradásunkat. Ha arra lesz szükség, hogy le kell győznünk a Budafokot és a Ferencvárost is, akkor azt a feladatot kell teljesítenünk. Csak húzzák meg alattunk a vonalat, és nagyon gyorsan felejtsük el ezt a borzalmasan sikerült idényt... Még nem kerültem ilyen nehéz és kellemetlen szituációba, eddig a Honvéddal a legtöbbször a dobogóért vagy a bajnoki címért küzdöttünk. Mindegy, meg kell oldanunk a feladatot, nincs más út előttünk, magunkat sodortuk ebbe a helyzetbe.”

AZ UTOLSÓ KÉT FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
(a bennmaradásért küzdőket vastaggal szedtük)
32. FORDULÓ

Április 29., csütörtök
17.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
20.00: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Április 30., péntek
20.00:
Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Május 1., szombat
17.00:
Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)
19.30: Ferencváros–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
Május 2., vasárnap
17.00:
Budafoki MTE–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport+)

33. FORDULÓ, május 8. (a pontos menetrend még nem ismert)
Puskás Akadémia–Budafoki MTE
Mezőkövesd–MTK Budapest
Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda–Paksi FC
Budapest Honvéd–Ferencváros

A FORDULÓ ÖRÖME – PINTÉR ATTILA ÍGY ÜNNEPELTE A MEZŐKÖVESD BENNMARADÁSÁT

A FORDULÓ GESZTUSA: FEHÉRVÁRI SORFAL A BAJNOK FERENCVÁROSNAK

A FORDULÓ BEMUTATKOZÁSA – VANCSA ZALÁN

Az Újpest–MTK (1–3) mérkőzés 81. percében a vendégcsapatban pályára lépett a 16 esztendős Vancsa Zalán. A családnév nem véletlenül cseng ismerősen futballberkekben: Zalán édesapja ugyanis Vancsa Miklós, a Debrecen, az MTK, a Csepel és a Videoton egykori játékosa, a Vasas és az MTK korábbi ügyvezetője, a kék-fehérek jelenlegi vezető játékosfigyelője. Ám véletlenül sem arról van szó, hogy a híres papa miatt került volna előtérbe a fiú, környezetében mindenki meg van győződve róla, hogy nagy talentum lakozik benne, a korosztályos válogatottakban is felhívta már magára a figyelmet. Nemrégiben a szerbek elleni U17-es meccsen remekelt, gólt szerzett és gólpasszt is adott.

„Volt bennem kis drukk természetesen, de számítottam rá, hogy beállok, Michael Boris vezetőedző a meccs előtt már szólt, úgy tervezi, pályára küld – mondta lapunknak Vancsa Zalán. – Egy ideje mondták, tegyem oda magam minden edzésen, mert figyelnek az első csapattól, és lehet, hogy hamarosan pályára léphetek az NB I-ben. Izgatottan vártam, mikor jön el a perc, és amikor szóltak, hogy beállok, megdobbant a szívem. De a következő pillanatban már megnyugodtam, próbáltam csak a feladatra koncentrálni.”

Vancsa Zalán jobblábas szélső támadó, korosztályos csapataiban a legtöbbször a bal oldalon szerepeltetik, tehát tükörszélsőként, de elmondása szerint jobbszélsőként is remekül érzi magát a pályán.

A mérkőzésről és a sérülések miatti ráadás miatt mintegy negyedórás játékáról a következőket mondta: „A hajrában szálltam be, kettő egyes vezetésünknél, igyekeztem, hogy minden labdaérintésem jó és minden passzom pontos legyen. Nagyon boldog voltam a bemutatkozás és a győzelem miatt. Sokáig úgy nézett ki, döntetlen lesz, de a végén Varga Roland megoldásai eldöntötték a meccset a javunkra.” B. Z.

A FORDULÓ CSERÉI – ZALAEGERSZEG

Tajti Mátyás és Futács Márkó is a második félidőben lépett pályára a Puskás Akadémia elleni bajnokin, és remekül teljesítettek.

Legutóbbi két bajnokiján kilenc gólt szerzett a ZTE FC úgy, hogy a csapat a kiesés elől menekül, éppen ezért minden pontot megbecsül a bajnokság hajrájában. Egy hete a Budafoki MTE ellen 5–0-ra győztek a kék-fehérek, míg szombaton lényegesen erősebb ellenféllel, a nemzetközi kupaindulásra hajtó, második helyezett Puskás Akadémiával szemben nyertek 4–1-re idegenben. A mérkőzés 1–1-es döntetlenre állt, amikor az 57. percben pályára lépett Tajti Mátyás, majd szűk húsz perccel később Futács Márkó is. A center később elmondta, Waltner Róbert vezetőedző azzal a rövid útravalóval küldte be, hogy nyerje meg a mérkőzést. Nos, Futács Márkó alig fél perccel később gólpasszt adott Tajti Mátyásnak, majd a 88. percben éppen a középpályás ugratta ki (csere)társát, aki a tizenhatoson belülről nem hibázott. Bár a mérkőzés ekkor eldőlt, a hosszabbításban Tajti indította Gergényi Bencét is, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta Futács Márkót. Így aztán a center csereként beállva két góllal és egy gólpasszal segítette csapatát, míg a középpályás teljesítménye gól és gólpassz, illetve a negyedik találatból is tevékenyen kivette a részét.

„Futács Márkó átadásánál sok lehetőségem nem maradt, mert távol voltam a labdától, amely ráadásul gyorsan is érkezett, szóval csak beletettem a bal lábam – mondta Tajti Mátyás, a ZTE FC 22 esztendős középpályása, aki idénybeli első gólját szerezte meg. – Szerencsére a kapuban kötött ki. Fontos volt ez a győzelem is, de továbbra sem biztos a bentmaradásunk. Igaz, legalább nem mások eredményétől függ a sorsunk. Szombaton nyerünk hazai pályán a Kisvárda ellen, és akkor biztossá válik, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelünk.”

A ZTE FC jelenleg négy ponttal előzi meg a már kiesést jelentő tizenegyedik helyen álló Diósgyőrt.

T. N.

NS-grafika/Dancsák András
NS-grafika/Dancsák András

NB I, 2020–2021, 31. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 24., SZOMBAT
Puskás Akadémia–ZTE FC 1–4 Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Kisvárda–DVTK 0–1Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–3Budapest, Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
ÁPRILIS 25., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Paksi FC 2–9
Budapest, Budafoki MTE SporttelepBognár Tamás
Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 1–2
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóAndó-Szabó Sándor
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Pintér Csaba
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC31219 165–20+4572
2. Puskás Akadémia311741045–38 +755
3. Mol Fehérvár31148 961–37+2450
4. Paksi FC311381071–57+1447
5. MTK Budapest311191142–41 +142
6. Kisvárda311191125–35–1042
7. Mezőkövesd311091234–43 –939
8. Újpest FC311151541–63–2238
9. Zalaegerszegi TE311061554–53 +136
10. Budapest Honvéd31 8101344–46 –234
11. Diósgyőri VTK31 951734–49–1532
12. Budafoki MTE31 761834–68–3427
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik