Futsal Szuperkupa: sima siker, legyőzte a bajnokot az ETO

Vágólapra másolva!
2014.08.18. 20:42
null
Már a szünetre eldöntötte a mérkőzést a Győr, végül 6–2-re nyert (Fotó: Machalek Attila)<br />
A Győri ETO nyerte a férfi futsal Szuperkupát, miután 4–0-s félidőt követően 6–2-re legyőzte az MVFC-Berettyóújfalut.

A futsal Szuperkupáért – ahogy a nagypályán, úgy a teremben is – az aktuális bajnok (jelen esetben a Berettyóújfalu) és a Magyar Kupa győztese (Győr) küzd egymással. Az elmúlt három alkalommal az ETO hódította el a trófeát, előtte kétszer az MVFC diadalmaskodott.

A Rába-parti csapatnál edzőváltás történt a nyáron, miután a Dunakeszi és a Győr egyesült. Az ETO nagypályás csapatának erőnléti edzője, és egyben korábbi Keszi-játékos Jordi Illa Solé ült le a kispadra, segítője az addig a Kinizsit vezető Fehér Zsolt lett. Az előzmények ismeretében nem volt meglepetés, hogy a Szuperkupa-mérkőzést Dunakeszin rendezték meg, így bár Berettyóújfaluról is érkeztek szép számmal szurkolók (és kiváló hangulatot varázsoltak), jobbára a zöld-fehérek sikeréért szorított a publikum.

ELSŐ FÉLIDŐ

A „hazaiak” (papíron vendégek) örülhettek az elején, a 4. percben Juanra labdaszerzése, majd passza után Lódi Tamás került ziccerbe, és öt méterről nem hibázott (0–1). A győrieken látszott, szeretnének visszavágni a Berettyóújfalunak, amely tavasszal megtörte a zöld-fehérek hegemóniáját (az ETO fennállása során először nem lett bajnok a 2013–2014-es szezonban), és a 9. percben növelték is előnyüket. Dróth Zoltán lövése után a kipattanó labdát az új igazolás, Gorjanácz Márió püfölte az üres kapuba (0–2).

A bajnok – tőle szokatlanul – sok hibával futsalozott, az előző idény legjobbjának megválasztott Rábl János első veszélyes megmozdulására a 15. percig kellett várnunk, lövését nagy bravúrral védte Balázs Zoltán, a szöglet utáni figurát követően pedig Gál István tüzelt nem sokkal mellé. Már úgy tűnt, kezd magára találni a Beri, az ellentámadásból azonban a szintén új igazolás, Noé Calvo Pardo bombázott a bal felső sarokba (0–3).

Próbálkoztak a piros mezesek, még a kapusukat is lehozták és emberelőnyben támadtak a szünet előtt, ám ez megbosszulta magát, Lódi lőtt egész pályás gólt az üres kapuba, és mivel kisbüntetőből sem sikerült betalálni, 4–0-s ETO-előnnyel fordultak a felek.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Mintha csak egy másik Berettyóújfalu jött volna ki a második játékrészre, amely rögtön letámadta az ETO-t. Ennek meg is lett az eredménye, Rábl góljával már az első percben szépített az MVFC (1–4). Hamar újra betalálhattak volna a pirosak, Trencsényi János lőtt kevéssel mellé.

Nem sokáig tartott a bajnok nyomása, a győriek ismét átvették az irányítást. Juanra gyönyörű egyéni alakítása végén kapufát lőtt, a kipattanót azonban Sergio Solano az üres kapuba lőtte (1–5). Azonnal jött azonban a válasz, Trencsényi fejezett be egy szép támadást (2–5).

Ismét lehozta a kapusát a Berettyóújfalu, ziccerig azonban nem jutott, az üresen hagyott kapuba pedig újra betalált a Győr, a remekül védő kapus, Balázs Zoltán alakította ki a 2–6-os végeredményt.

Megérdemelt győzelmet arattak a kupagyőztes győriek, a csúcsformájától egyelőre messze lévő MVFC ellen, amely vereséggel hangolt a Bajnokok Ligája selejtezőjére.


JORDI: CÉLUNK LEHETŐSÉGET ADNI A MAGYAR FIATALOKNAK

„Nagyon boldog vagyok a győzelem után, nagyon tetszett, hogy frissek voltunk, és megvalósítottuk azt, amit elterveztünk – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Jordi Illa Solé, a Győri ETO vezetőedzője. – Nem igazán tudom megmondani, hogy miért nem sikerült tavasszal a bajnoki cím, és miben volt más a mostani csapat. Az új igazolások hamar beilleszkedtek, de számomra minden játékos új, ezért nem gondolom, hogy csak rajtuk múlt volna a siker. Igen, célunk a magyar fiataloknak lehetőséget adni, mint Gorjanácz Márió, aki ma gólt szerzett, de nemcsak nekik, hanem a tapasztaltabb játékosoknak is meg kell tanulniuk azt a szisztémát, az új rendszert, amiben szeretném, hogy játsszunk. Legközelebb több lehetőséget kapnak a fiatalok, ma a tapasztaltabb játékosok hozták a sikert.”

„Egy kevés plusz hiányzott a játékunkból, a Győr a tavalyi évhez képest motiváltabb, de úgy érzem játékban nem múltak felül annyira minket, mint ahogy az eredmény mutatta – mondta Turzó József, a Berettyóújfalu vezetőedzője. – Az alapszakaszban szeretnénk a dobogóra kerülni és utána meglátjuk, hogy áll össze a csapat. Mindenképpen szeretnénk bejutni a Bajnokok Ligája elit körébe, a norvég és ciprusi bajnokkal játszunk, nem lesz könnyű dolgunk.”

 

FUTSAL SZUPERKUPA
MVFC-BERETTYÓÚJFALU–GYŐRI ETO
2–6 (0–4)
Dunakeszi, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Kujbus, Baghy)
MVFC: Tihanyi – Trencsényi, Lovas, Rábl, Nagy T. Cserék: Dávid, Gál I., Szabó P., Birinyi, Fehér, Sánta, Harmati, Komáromi, Mezei. Vezetőedző: Turzó József
ETO: Balázs – Lódi, Palomeque, Juanra, Dróth. Cserék: Solano, Calvo, Bognár, Püspök, Gorjanácz, Hegyesi, Dürgő, Sáhó. Vezetőedző: Jordi Illa Solé
Gólszerző: Rábl, Trencsényi, ill. Lódi (2), Gorjanácz, Calvo, Solano, Balázs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik