FTC: Bőle és Priskin máris feledteti Kleinheislert és Radót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 14:32
null
Bamgboye és a Haladás csak egyszer örülhetett győzelemnek a nyáron (Fotó: Szendi Péter)
A labdarúgó NB I hétvégi szezonrajtját négyrészes sorozatban vezetjük fel. Ezúttal az előző szezon 4–6. helyezett csapatai kerülnek terítékre. Az ismét az állandóságra szavazó Paks és a keretét ugyancsak nagyjából egyben tartó Haladás, valamint a jelentősen átalakuló, de a kulcsposztokon látszólag jó vásárt csináló Ferencváros.

 

ÚJ STADION, ÚJ CÍMER, DE MILYEN LESZ A CSAPAT? – HALADÁS

Távol álljon tőlünk a vészjóslás, de a Haladás labdarúgócsapata első ránézésre nem lett erősebb, mint volt az előző szezonban, és ezt nemcsak a játékoskeret összetétele mondatja velünk, hanem a felkészülési meccsek mérlege is. Az öt találkozóból – melyek közül kettő is 60 perces volt – csak egyet nyertek meg a vasiak, háromszor vereséget szenvedtek, kikaptak a Vasastól és a Pakstól is.

A középpályáról távozott egy kulcsember Iszlai Bence személyében, akinek a pótlására egy korábbi szombathelyi, Simon Ádám érkezett. Amennyiben a tavaly ősszel gerincműtéten áteső szűrőt nem hátráltatja sérülés, úgy képes lehet betölteni az Iszlai távozásával keletkezett hiányt. Az U20-as vb-bronzérmes tavasszal kölcsönben játszott Gyirmóton, most végleg került a Haladáshoz a Videotontól.

A többi érkező esetében viszont arra sem vennék mérget, hogy bármelyikük alapemberré tud válni Mészöly Géza vezetőedzőnél. A 29 éves Németh Milán tavaly csak elvétve kapott lehetőséget a DVTK-nál, mielőtt télen az NB II-es Sopronhoz szerződött. A rutinos csatárt, a 33 éves Miroszlav Grumicsot az előző szezonban, az NB II-ben előbb eltanácsolták Kisvárdáról, majd kiesett a Kozármislennyel, igaz, 30 meccsen azért szerzett hét gólt. Miközben a Tóth Benjamin, Tóth Dávid, Pinte Patrik trió szinte teljesen rutintalan az NB I-ben (Tóth Dávidnak volt korábban két meccse a honi első osztályban).

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Haladás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Igaz ugyanakkor, hogy a tavaszi gárdából Iszlait leszámítva nem távozott meghatározó játékos. A Király Gábor, Stef Wils, Predrag Bosnjak, Halmosi Péter, Kovács Lóránt, David Williams alkotta névsor, kiegészülve ígéretes fiatalokkal, azért elegendő lehet ahhoz, hogy stabil középcsapat maradjon a legutóbbi idényt a 6. helyen záró Haladás. Ehhez persze nagy szükség lesz arra, hogy az előző évadban 25 bajnokin 11 gólt jegyző ausztrál Williams tartsa gólerős formáját, mert Gaál Bálint téli távozása óta rajta kívül nem maradt gólzsák a csapatban.

Van viszont (régi-)új címere a Haladásnak, és a tervek szerint legkésőbb tavaszra az új stadion is teljesen elkészül, az pedig mindenképp megkönnyítheti a csapat helyzetét, ha nem kell majd Sopronba utazna a hazai mérkőzésekre.

A szezont egyébként a bajnok Honvéd vendégeként kezdi a Haladás, majd a Debrecennel és a Diósgyőrrel játszik Sopronban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Kozármisleny), Németh Milán (Soproni VSE), Pinte Patrik (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Simon Ádám (Videoton, legutóbb kölcsönben Gyirmót FC Győr), Tóth Benjamin (SV Austria, Salzburg – Ausztria), Tóth Dávid (Soproni VSE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Leandro Martínez (olasz-argentin, MTK Budapest), Medgyes Zoltán (Dorog), Petró Balázs (Budaörs), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gajdos Zsolt (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Hidvégi Sándor (Siófok, szabadon igazolhatóként), Iszlai Bence (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: DVSC, Újpest, Vasas), Katona Máté (Szeged 2011), Molnár Márk (Soproni VSE), Nagy Patrik (soproni kölcsön után Gyirmót), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt
(zalaegerszegi kölcsön után Soproni VSE), Fehér Zoltán (Soproni VSE), Garda Géza (Soproni VSE), Gyürki Gergő (Soproni VSE), Soós Bence (Soproni VSE), Szellák Soma (Soproni VSE), Tóth Martin (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ezequiel Calvente (spanyol, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Leandro Martínez (olasz-argentin, FC DAC 1904 – Szlovákia)

A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24., Bük: Vasas–Haladás 3–1 (Mészáros K.)
Július 1., Szombathely, Király-kupa: Haladás–Paks 0–2
Július 1., Szombathely, Király-kupa: Haladás–Soproni VSE 0–1
Július 7., Szombathely: Haladás–Soproni VSE 4–0 (Medgyes, Rácz, Rozzi, Petró)
Július 7., Monyorókerék (Eberau): Mattersburg (Nagymarton, osztrák)–Haladás 1–1 (Williams)

A Paks legyőzte a Videotont a két csapat bajnoki főpróbáján (Fotó: vidi.hu)
A Paks legyőzte a Videotont a két csapat bajnoki főpróbáján (Fotó: vidi.hu)

NINCSENEK ÚJ JÁTÉKOSOK, DE AGGODALOM SINCS – PAKS

A Paksi FC évek óta úgy vág neki mindegyik szezonnak, hogy viszonylag keveset változik a gárda kerete, jelentősen nem erősödik, de nem is gyengül. Mindig vannak akik előre lesajnálják a tolnaiakat, aztán egy-két rosszabb meccs után már-már temetik is az együttest, viszont a végén mindig a középmezőnyben zár a Csertői-csapat.

Csertői Aurél 2014 januárjában vette át a kiesés rémétől fenyegetett együttes irányítását, akkor a 16 csapatos bajnokságban a 14. helyről a 11.-re jött fel vele a gárda. Azóta pedig kétszer volt 5., egyszer pedig 7.

Ezek után nem kell aggódniuk a paksi drukkereknek amiatt, hogy a kapus Verpecz Istvánon kívül tulajdonképpen egy új játékos sem érkezett Paksra a nyáron. Aki jött az vagy már eddig is Pakson volt kölcsönben (Daru Bence és Hajdú Ádám), vagy rögtön kölcsön is adták (Kokenszky Norbert).

Viszont aggodalomra azért sincs ok, mert kulcsemberek nem távoztak. Bartha László pedig az edzőmeccseken is hasonló mennyiségben termelte a gólokat, mint az előző idényben, amikor karriercsúcsot jelentő 11 találatig jutott. A négy felkészülési mérkőzésen, amelyeken pályára lépett, négyszer talált be (a Sopron ellen nem játszott).

Az öt edzőmeccsből hármat nyert meg a Paks (ebből kettő is hatvanperces találkozó volt), az utolsót a bajnoki címre törő Videoton ellen. Ez még azzal együtt is értékes skalp, hogy a fehérváriaknál több U-válogatott fiatal is pályára lépett.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Paks?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Paks egyik kedvenc nyitó ellenfelével, az Újpesttel kezdi a bajnokságot. 2006 óta, mióta a tolnaiak az NB I-ben szerepelnek, kétszer kezdte a lilákkal az őszi szezont a Paks, 2013-ban Újpesten 2–1-re győzött, 2015-ben ugyancsak Újpesten 0–0-ra végzett. Míg a 2012–2013-as évad tavaszi idénynyitóján NB I-es története legemlékezetesebb sikerét aratva 6–0-ra nyert Újpesten. A mostani mérkőzés annyiban különbözik a felsoroltaktól, hogy ezúttal Pakson mérkőznek meg a felek. Az Újpest után Mezőkövesden folytatják a pontvadászatot Báló Tamásék, aztán két hazai mérkőzésük lesz (a DVSC és a Haladás ellen), majd utaznak a Ferencvároshoz.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Daru Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Kokenszky Norbert (Rákosmente KSK), Verpecz István (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Richárd (SZEOL SC, ?), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Balázs Zsolt (kispesti kölcsön után ZTE), Kelemen Dávid (békéscsabai kölcsön után Nyíregyháza), Kovács Gábor (zalaegerszegi kölcsön után szabadon igazolható, szerződést bontottak vele), Székely György (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (dorogi kölcsön után Soproni VSE), Jelena Richárd (Csákvár), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza), Kokenszky Norbert (Soproni VSE), Kővári Róbert (dorogi kölcsön után Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vernes Richárd (Bp. Honvéd, onnan ZTE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:június 15.
Edzőtábor: június 19–28., Telki
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 28., Telki: Paks–Honvéd 0–1
Július 1., Szombathely, Király-kupa: Haladás–Paks 0–2 (Bertus – 11-esből, Bartha)
Július 1., Szombathely, Király-kupa: Paks–Soproni VSE 1–0 (Fejős)
Július 5.: Paks–Cibalia Vinkovci (horvát) 3–4 (Bartha 2, Koltai)
Július 8.: Videoton–Paks 1–2 (Bartha, Báló)

Priskin Tamás két meccs alatt több gólt szerzett a Fradiban mint Radó és Kleinheisler fél év alatt (Fotó: fradi.hu)
Priskin Tamás két meccs alatt több gólt szerzett a Fradiban mint Radó és Kleinheisler fél év alatt (Fotó: fradi.hu)

 

ELÖL ERŐSÖDÖTT A CSAPAT, HÁTUL MÉG VANNAK LYUKAK – FERENCVÁROS

Az már a Jelgava elleni két győztes El-selejtezőből látszik, hogy a nyári átigazolások következtében a tavaszhoz képest bővültek az NB I-ben legutóbb 4. helyen záró, viszont sorozatban háromszor kupagyőztes FTC vezetőedzőjének, Thomas Dollnak a variációs lehetőségei.

A támadószekció távozói, vagyis a Marco Djuricin, Kleinheisler László, Radó András, Rju Szung Vu négyes tagjai ugyanis az elmúlt fél évben összesen három gólpasszig jutottak az NB I-ben. Miközben a támadók közé érkező Bőle Lukács, Lovrencsics Balázs, Rui Pedro, Priskin Tamás négyes már két El-meccs után egy gólnál (Priskin) és egy gólpassznál (Bőle) tart.

Elöl csak Böde Dániel sérülése okoz némi problémát, de ha a csatár felépül, és Priskin is elkapja a fonalat, akkor az elmúlt évek egyik legerősebb támadósora állhat össze az Üllői úton.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a Ferencváros?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A védelemben azonban lehetnek, illetve már vannak is létszámproblémák. A távozó Emir Dilaver, Michal Nalepa, Oliver Hüsing helyére ugyanis eddig csak Otigba Kenneth érkezett, aki ráadásul rögtön az első meccsén megsérült, több hétre kidőlt. Nem véletlen, hogy Doll többször is elmondta, középhátvédet és szélső hátvédet is szívesen látna még csapatában, illetve egy védekező középpályást is szerződtetne.

Ez utóbbi poszton a távozók közül Emir Dilaver és Vladan Csukics volt bevethető, érkezett viszont az uruguayi Fernando Gorriarán, aki nagy munkabírású, sokat futó labdaszerző játékos, jó hírét már az első két meccsen igazolta az El-ben. Mellé viszont még egy tipikus romboló, ütköző emberre szükség lehet, kiváltképp akkor, ha a Gorriarán, Gera Zoltán kettősből valaki éppen nem szerepelhet.

A bajnokságban persze már a jelenlegi kerettel is versenyképes lehet a Ferencváros a bajnoki címért folyó küzdelemben a Honvéddal és a Videotonnal. Ha pedig a keretben még meglévő lyukakat is betömik a Fradinál, talán még az Európa-ligában is eljuthat a csoportkör közelébe a csapat.

Feltéve, ha nem érkezik túl későn a további erősítés, mert a dán Midtjylland elleni, ma kezdődő El-párharc könnyen a végállomást is jelentheti a zöld-fehérek számára.

A Fradi vasárnap hazai pályán a Puskás Akadémia ellen kezdi a bajnokságot, majd rögtön egy Újpest elleni derbivel folytatja a 2. körben. A szezon eleje ezzel együtt sem lesz annyira nehéz az FTC számára, mert az előző idény dobogósaival az első hat fordulóban nem találkozik. Utána viszont egymást követően mérkőzik meg a Videotonnal, a Vasassal és a Honvéddal is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Rui Pedro (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor, Oroszi István, Patik Márton, Pergel Bence, Vida Kristóf
Kiszemeltek: Marcos Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília, legutóbb kölcsönben Gaziantepspor – Törökország)
Távozók: Csilus Tamás (soroksári kölcsön után Nyíregyháza), Vladan Csukics (szerb, visszavonult), Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Dragóner Filip (Nyíregyháza, kölcsön után végleg), Haris Attila (soroksári kölcsön után Balmazújváros), Oliver Hüsing (német, Hansa Rostock – Németország), Jova Levente (soroksári kölcsön után Nyíregyháza), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Puskás Akadémia), Florian Trinks (német, Chemnitzer FC – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Derekas Zoltán (Soroksár), Lakatos István (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, onnan FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönbe), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (DVSC, Vasas), Patik Márton (RKSK)

A FERENCVÁROS NYÁRIFELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 11.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17., Kaposvár: Ferencváros–Slaven Belupo (Kapronca, horvát) 0–1
Június 21.: Ferencváros–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 1–0 (Bognár)
TÉTMÉRKŐZÉSEK
Június 29., El-selejtező, 1. kör:Ferencváros–Jelgava (lett) 2–0 (Varga R. 2)
Július 6., El-selejtező, 1. kör: Jelgava (lett)–Ferencváros 0–1 (Priskin)
Július 13., 21.00, El-selejtező, 2. kör: Ferencváros–Midtjylland (dán)
Július 20., 19.00, Herning, El-selejtező, 2. kör: Midtjylland (dán)–Ferencváros

NB I, 2017–2018, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
TV
18.00: Paksi FC–Újpest FC
Paks, Városi Stadion
M4 Sport
18.00: Debreceni VSC–Mezőkövesd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
20.30: Budapest Honvéd–Haladás
Budapest, Bozsik József Stadion
M4 Sport
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
17.00: Vasas FC–Diósgyőri VTK
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.00: Videoton–Balmazújváros
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Ferencváros–Puskás Akadémia
Budapest, Groupama Aréna
M4 Sport
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik