Anno még Christoph Daum is felfigyelt a most visszavonuló Bőle Lukácsra

ELREPÜLT AZ IDŐ, ugyanakkor tizenhét év mégis hosszú, hiszen ahogy kikopott, úgy fel is nőtt egy új generáció a magyar futballban. Az NB I-ben 2009-ben bemutatkozó Bőle Lukács számára a csaknem két évtized sok emlékezetes, de sok feledést érdemlő pillanatot is tartogatott.

 „Tizenhét évvel ezelőtt a Kaposvári Rákócziban mutatkoztam be az élvonalban – mondta megkeresésünkre a Marcaliban született, játékoskarrierjétől búcsúzó futballista. – Diósgyőrben a DVTK elleni találkozón tizenkilenc évesen csereként léptem pályára, ám nem csupán emiatt maradt emlékezetes a mérkőzés, azért is, mert Nikolics Nemanja három góljával győztünk.” 

Bőle Lukács öt éven át szolgálta a Rákóczit, majd engedve a csábításnak Romániába, a CSMS Iasihoz igazolt. Két év alatt meghatározó játékosa lett a csapatnak, szerepelt az Európa-ligában is, teljesítményére több klub felfigyelt, sőt, az akkori román szövetségi kapitány, a német Christoph Daum is szívesen látta volna a válogatottban.

 „Sokat köszönhetek a román klubnak, jól éreztem magam Jászvásárban, ott váltam igazán felnőtt labdarúgóvá, jól is ment a játék, úgyhogy szép emlékekkel távoztam s tértem haza a Ferencvároshoz – mondta a légiósévekkel kapcsolatban a játékos. – A Fradival az első évben tagja lehettem az ezüst-, majd a kétszer aranyérmet nyerő csapatnak. Szép emlékek kötnek Zalaegerszeghez is, a ZTE-nél csupán fél idényt töltöttem kölcsönjátékosként, de igazán eredményes futballt produkálva a kiesőről a hetedik helyig verekedte fel magát a csapat a tabellán. Közel áll még a szívemhez Paks is, mert nagyon jó közösségbe érkeztem, ami az eredményekben is megmutatkozott. Pályafutásom végéhez közeledve Kaposváron telepedtem le a családommal, feleségemmel és két gyönyörű lányommal. Célom volt, hogy segítsek a Rákóczinak megnyerni a bajnokságot, s a csapat feljuthasson a másodosztályba, ám sajnos ez nem jött össze, sőt a sérülések miatt pályára sem tudtam lépni. Májusban műteni kellett a térdem, ebben Reha Gábor doktor úr, a Ferencváros orvosa segített. Az operáció után úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy befejezzem a pályafutásom. A profi labdarúgástól biztosan elszakadok, ám az aktív sport a mindennapi életem része marad. Nagyon sokat köszönhetek a labdarúgásnak, és mindazoknak, akik segítették a karrieremet.”