FTC: 18 szurkolót ítéltek el a 2017-es verekedés ügyében

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 11:09
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádemelését követően a ferencvárosi futballszurkolók egymás közötti bántalmazása ügyében a bíróság első fokon tizennyolc személyt ítélt el, egyikük végrehajtandó börtönbüntetést kapott.

A Fővárosi Főügyészség hétfői sajtóközleményében arról tájékoztatott, hogy a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a vádlottakkal szemben – cselekvőségükhöz igazodóan – aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság pénteken az érintetteket a váddal egyezően bűnösnek mondta ki: 17 vádlottat 10 hónaptól 1 év 10 hónapig terjedő, végrehajtásában kettő, valamint három évre felfüggesztett börtönbüntetésre, egyiküket pedig 1 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta őket az FTC részvételével sorra kerülő sportrendezvények látogatásától.

Az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a vádlottak a „Ferencváros futballszurkolói közösség" tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában a 2017. november 4-i FTC–DVSC mérkőzésen, melynek szünetében egy körülbelül harminc-ötvenfős csoport tagjaként – miközben többen az arcukat különböző módon eltakarták – rátámadtak egy másik szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára.

A vád szerint a támadás oka az volt, hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport tagjai, köztük a vádlottak, kitartóan bántalmazták, ütötték, rúgták, egyiküket többször megtaposták. Az egyik sértett ennek következtében könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A súlyosan megsérült férfi esetében maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető – olvasható a tájékoztatásban.

Másfél éve a Magyar Labdarúgó-szövetség a történtek miatt előbb hárommillió, majd a fellebbviteli testülete tízmillió forintra büntette a Ferencvárost, melynek három bajnoki mérkőzésen a B1, a B2, a B3 és a C1 szektort zárva kellett tartania a Groupama Arénában. A klub a Sport Állandó Választottbírósághoz fordult, amely a szektorbezárást helybenhagyta, a másodfokú határozat pénzbüntetésre vonatkozó részét viszont hatályon kívül helyezte, azaz a hárommilliós bírság maradt érvényben.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
9 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik