Felkészülés: ukrán próbajátékos, DVSC-győzelem

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.03. 20:21
null
Ugrai Roland (10) szerezte a DVSC első gólját (Fotó: dvsc.hu)
Az NB I-be egy év után visszajutó DVSC labdarúgócsapata első nyári felkészülési meccsén 3–1-re győzött az NB II-be feljutó Tiszakécske ellen.

 

A DVSC első nyári edzőmeccsén a Tiszakécskét fogadta szombat délután a pallagi edzőcentrumban. A Lokiban pályára lépett a 20 esztendős belső védő, Jaroszlav Annics, aki próbajátékon van a debrecenieknél – derül ki a dvsc.hu beszámolójából. Annics az ukrán másodosztályú Rubikon Kijev játékosa. Ugyanakkor a debreceni szakmai stáb nem számíthatott a kisebb betegséggel bajlódó Bárány Donát, illetve a sérült Kundrák Norbert, Pávkovics Bence és Bényei Ágoston játékára.

A DVSC a 13. percben szerezte meg a vezetést, Ferenczi János beadásából Ugrai Roland talált közelről a kapuba, de Pál András még a szünet előtt egyenlített.

A szünetben a Debrecen szinte sort cserélt, de a próbajátékos Annics maradt a pályán, és 11-est harcolt ki, amelyet Bódi Ádám értékesített, majd Sós Bencével szemben is szabálytalankodtak a vendégek, a sértett az újabb büntetőből pedig beállította a 3–1-es végeredményt.

A DVSC jövő héten Telkiben edzőtáborozik, a második edzőmeccsét ott játssza majd az NB II-es Budafokkal.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Marko Nikolics (szerb, Budafoki MTE), Soltész Dominik (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben FC Ajka)
Kölcsönből visszatérők*: Bényei Balázs (Debreceni EAC)?, Csősz Richárd (Kazincbarcika)?, Kundrák Norbert (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Gyönyörű Gergő

Kiszemeltek: Jaroszlav Annics (ukrán, Rubikon Kijev – Ukrajna, próbajáték)
Távozók: Kinyik Ákos (Paks), Szatmári Csaba (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Tiszakécske (II.) 3–1 (1–1)
DVSC, I. félidő:
Gróf – Bévárdi, M. Nikolics, Annics, Ferenczi J. – Baráth P., Dzsudzsák, Soltész, Gyönyörű, Ugrai – Tischler. II. félidő: Kosicky – Kusnyír, Poór, Annics, Korhut – Varga J., Baráth P. – Pintér Á., Bódi, Sós – Szécsi M.
Gólszerző:
Ugrai (13.), Bódi (66. – 11-esből), Sós (74. – 11-esből), ill. Pál A. (42.)

A DEBRECENI VSC NYÁRI PROGRAMJA AZ NB I-ES RAJTIG
A felkészülés kezdete:
június 19.
Edzőtábor: Telki
MÉRKŐZÉSEK
Július 3. Debreceni VSC–Tiszakécske (NB II) 3–1 (Ugrai 13., Bódi 66. – 11-esből, Sós)
Július 10. Debreceni VSC–Budafok (NB II) – Telki

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik