Felkészülés: Tőzsér debütált a Lokiban, a Honvéd öt gólt lőtt az Újpestnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.03. 13:05
null
A kispestiek a hiányzók ellenére biztos győzelmet arattak (Fotó: Földi D. Attila)
Több NB I-es labdarúgócsapat is felkészülési meccset játszott a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben. A Budapest Honvéd 5–0-ra legyőzte az Újpestet, a DVSC pedig 2–1-re nyert a Mezőkövesd vendégeként.

 

HONVÉD–ÚJPEST 5–0

A Bozsik József Stadionban a találkozó kezdete előtt köszöntötték Davide Lanzafamét és Balázs Zsoltot, a kispestiek két új szerzeményét. Utóbbinak csupán negyedóra kellett ahhoz, hogy megszerezze első és második gólját a csapatban.

A Honvédnál hiányzott a szintén új igazolás Zsótér Donát, aki az U21-es válogatottban tesz eleget kötelezettségeinek, Eppel Márton, Botka Endre és Nagy Gergő pedig sérülés miatt a lelátóról tekintette meg az összecsapást – számolt be róla a kispestiek hivatalos honlapja.

A második félidőben Holender Filip is duplázott, valamint a csereként beálló Gazdag Dániel volt eredményes.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BP. HONVÉD–ÚJPEST 5–0 (2–0)
Bozsik Stadion,
471 néző, V: Radványi Á. (Kelemen A., Szert B.)
BP. HONVÉD: Horváth A. (Gróf) – Ikenne-King, Lovric (Palmes), Baráth, Hajdú Á. – Vasziljevics (Göblyös), Kamber (Márton), Hidi (Gazdag) – Koszta, Balázs Zs. (Kovács D.), Lanzafame (Holender)
ÚJPEST: Balajcza – Szűcs K. (Nagy I G.), Pávkovics, Knap, Mohl – Windecker (Balogh B.), Diarra (Virág) – Gere (Nagy T.), Balázs B. (Németh G.), Andrics – Lázok (Tóth P.)
G: Balázs Zs. (2), Holender (2), Gazdag

 

(Fotó: dvsc.hu)
(Fotó: dvsc.hu)


MEZŐKÖVESD–DVSC 1–2

A DVSC beszámolója szerint Szilvási Péter, Derick Chuka Ogbu, Könyves Norbert, Geoffrey Castillion és Aleksandar Jovanovic egyaránt kihagyta a kövesdi találkozót. Szilvási az U21-es válogatottal készül, a nemrég szerződtetett nigériai Chukáról viszont kiderült, hogy porcsérülés miatt hat hétig nem léphet pályára.

Azzal kapcsolatban, hogy a csatár marad-e Debrecenben vagy távozik, a klubvezetőség és a szakmai stáb hétfőn hoz döntést – olvasható a dvsc.hu-n.

Könyves Norbert vádliproblémák, Castillion betegség miatt maradt távol, Jovanovic pedig még nem épült fel a Haladás elleni bajnokin kapott rúgás óta.

A Lokiban az új szerzemények közül Ivan Bobko, Ioan Filip, Tőzsér Dániel és Völgyi Dániel egyaránt játszott.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD ZSÓRY–DVSC 1–2 (0-1)
Mezőkövesd,
150 néző. V: Takács
MEZŐKÖVESD: Tujvel (Dombó) – Vági (Devecseri), Hudák D., Szeles (Polényi), Fótyik (Gohér) – Kink (Baracskai), Mevoungou, Egerszegi (Tóth B.), Molnár G. (Soós) – Bacelic-Grgic, Strestik (Orosz M.)
DVSC: Danilovics (Verpecz) – Nagy Z., Brkovics, Mészáros N. (Szatmári), Ferenczi J. (Bobko)– Filip (K. Mészáros) Szakály P. (Tőzsér), Holman, Horváth Zs. (Völgyi) – Takács T. (Szekulics), Bereczki (Djelmic)
G: Egerszegi, ill. Holman, K. Mészáros


VIDEOTON–NK OSIJEK (horvát) 2–0

Az első nagy helyzet a horvátok előtt adódott, de Mioc Benedik lövése a kapufáról kifelé pattant. A Videoton jobb oldal igen aktív volt az első félidőben, a 35. percben pedig ez eredménnyel is párosult, amikor Szolnoki Roland nagy bedobását egy horvát védő megcsúsztatta, de a labda éppen Feczesin Róbert elé került, aki közelről a kapuba bólintott. (1–0)

A második játékrész nagy Vidi-lehetőséggel kezdődött, de Danko Lazovics fejesét nagy bravúrral hárította a kapus. A horvátok ezután átvették az irányítást és két percen belül fordíthattak volna, mindkét alkalommal a labda a kapufán csattant.

A 73. percben növelte előnyét a fehérvári csapat. Bódi Ádám szögletét Vinícius csúsztatta Lazovics elé, aki néhány lépésről passzolt a kapuba. (2–0) A horvátok a második kapott gól ellenére is támadásban maradtak, de előbb Kovácsik Ádám bravúrja, majd egy újabb – a meccsen a negyedik – kapufa akadályozta meg a szépítést. Az eredmény már nem változott, a Videoton – amelyben a két új szerzemény, Varga József és Marko Scsepovics is bemutatkozott – 2–0-ra nyert.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–NK OSIJEK (horvát) 2–0

Felcsút, Pancho Aréna, 400 néző V:
VIDEOTON: Kovácsik – Nego, Vinícius, Fejes, Szolnok – F. Oliveira, Pátkai (Varga J.), Juhász, Bódi – Feczesin (Scsepovics), Lazovics.
NK OSIJEK: Malenica – Barisic, Barac, Mioc, Boban (Perosevic) – Ejupi (Lopa), Arsenic, Grgic (Zaper), Matas (Dzolan) – Lukic, Knezevic (Lulic).
G: Feczesin (35.), Lazovics (73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik