A Fradi második felkészülési meccsén magabiztosan nyert a Senica ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.24. 11:55
null
Hajnal Tamás (balra) büntetőből volt eredményes a Senica ellen (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros idei második felkészülési mérkőzésén 4–1-re nyert a szlovák FK Senica ellen a Népligetben. A magyar együttes góljait Roland Lamah, Hajnal Tamás, Gera Zoltán és Varga Roland szerezte. A többi szombati NB I-es felkészülési mérkőzésről itt olvashat.

A szeniceiek kezdtek jobban, agresszívan vetették bele magukat a játékba, az első gólt mégis a Ferencváros szerezte – az első akciójából. Az ötödik percben Roland Lamah és Csilus Ádám lövését is hárította Michal Sulla, ám a labda visszakerült Lamah elé, aki nyolc méterről lőtt a kapuba. 1–0

DOLL ÖRÜL HAJNAL ÉS VARGA GÓLJÁNAK

Thomas Doll, a Ferencváros német edzője szerint Varga Roland és Hajnal Tamás gólja több szempontból is segíti a játékosok beilleszkedését.

„Jó, hogy az új játékosaink ismét betaláltak. Ez fontos a beilleszkedéshez és a csapaton belüli tisztelethez. Mindig jó, ha jó teljesítményeket láthatunk, erős a konkurenciaharc a kezdőcsapatba kerülésért – mondta Doll, aki nem szólt bele, hogy Hajnal rúgja-e a tizenegyest. – Aki jól érzi magát, az lövi. A fiúk eldöntik a pályán, nekem edzőként ilyen esetekben is bíznom kell bennük. Persze ha konfliktus lenne belőle, akkor közbelépnék, és felállítanám a sorrendet."

A mérkőzést egyedüliként végigjátszó Csilus Ádámról Doll elmondta, nem véletlenül próbálta ki a védelem jobb és bal oldalán is.

„Játszott a védelem jobb és bal oldalán is, talán ezek közül lesz valamelyik az új pozíciója, elvégre sok támadó szellemiségű játékost vezényeltek már hátra" – mondta Doll, aki elégedett volt másfél hete együtt készülő csapatával, s szombaton még tart egy kis futóedzést.

A vezető találat után a Fradi átvette a mérkőzés irányítását, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, a 27. percben mégis sikerült megdupláznia az előnyét: Nagy Dánielt buktatták az ellenfél tizenhatosán belül, a jogosan befújt büntetőt Hajnal Tamás értékesítette magabiztosan. 2–0

A szünet után a Senica többet birtokolta a labdát, ennek ellenére a zöld-fehérek szereztek újabb gólt. A 60. percben Stjepan Kukuruzovic szöglete után Gera Zoltán félfordulatból vágta be a labdát a kapuba hat méterről. 3–0

A 66. percben a Senica szépített, Juraj Piroska egy jobb oldali beadás után kapásból rúgott gólt esélyt sem adva Jova Leventének (3–1). Egy perccel később visszaállt a háromgólos különbség, Böde Dániel indította Varga Rolandot a jobb oldalon, aki kilenc méterről talált be a hosszú alsó sarokba. 4–1

Az eredmény csalóka lehet, hiszen nem volt ekkora különbség a két csapat között játékban, de a Ferencváros remekül használta ki a lehetőségeit, és lélektanilag is fontos pillanatokban tudott betalálni az ellenfél kapujába. Hajnal az első, míg Gera a második játékrészben mozgatta jól a csapatát, és az Iváncsa elleni találkozóhoz hasonlóan megint eredményes tudott lenni a két téli szerzemény, Hajnal mellett Varga Roland is. Thomas Doll a lefújás után azt mondta az NSO kérdésére, hogy 10 nap felkészülés után maximálisan elégedett volt a pályán látottakkal.

HAVOJIC KIKERÜLT A KERETBŐL, BUZSÁKY KÜLÖN EDZ

GERA SZERINT VARGA JÓ IGAZOLÁS

Gera Zoltán, a Ferencváros játékosa a Senica elleni felkészülési mérkőzést követően elmondta, hogy Varga Roland nagy nyeresége lehet a Fradinak.

„Kemény mérkőzésre számítottunk, hiszen a szlovák harmadik helyezett nem tekinthető gyenge ellenfélnek. Jó csapat ellen sikerült tehát remekül futballoznunk ma délután. Sikerült sokszor kombinatívan játszanunk, nagy helyzeteket kialakítanunk, amelyekből pedig szép gólokat szereztünk. Gyorsan játszottunk, megvoltak a labda nélküli futások, két hét után nagyon biztatónak látom a csapatot. Látszik az is, hogy Varga Roland tehetséges játékos, nagy nyeresége lehet a Fradinak" – mondta Gera a fradi.hu-nak.

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a horvát Tomislav Havojic kikerült a Ferencváros labdarúgócsapatának első keretéből, amelytől Buzsáky Ákos is külön edz.

A tavaly májusban az NK Istra 1961-től igazolt Tomislav Havojic a népligetieknél nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a mostani idényben csak három bajnokin lépett pályára, még augusztusban, minden alkalommal csereként. Úgy tudjuk, Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője nem számol a 25 éves horvát középpályással, aki nem utazik el a zöld-fehérek törökországi edzőtáborába.

Mint korábban megírtuk, a térdsérüléséből felépülő Buzsáky Ákos megkezdte az edzéseket, de egyelőre ő is a Fradi első keretétől külön készül. A 20-szoros válogatott középpályás még nincs százszázalékos erőállapotban, és valószínűleg ő sem utazik Törökországba.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Népliget.
FERENCVÁROS–FK SENICA (szlovák) 4–1
(2–0)
Ferencváros, 1. félidő: Dibusz – Csilus Á., Batik, Mateos, Bönig – Haris, Gyömbér – Lamah, Hajnal, Nagy D. – Lauth.
Ferencváros, 2. félidő: Jova – Dilaver, Pavlovic, Nalepa, Csilus Á. – Csukics, Busai – Gera, Kukuruzovic, Varga R. – Böde
FK Senica: Sulla (Kubica, 7.) – Chvátal, Pavlík, Pillár, Cermak – Hlohovsky, Husek, Opiela, Dolny – PiroskaMajtán.
G: Lamah (5.), Hajnal (27. – tizenegyesből), Gera (60.), Varga R. (67.), ill. Piroska (66.)

A többi szombati NB I-es felkészülési mérkőzésről itt olvashat.

PERCRŐL PERCRE

90. perc: véget ért a mérkőzés, a Ferencváros nyert 4–1-re.

84. perc: Böde brusztolt a bal oldalon, sikerült is megvernie a védőjét, majd éles szögből a hosszú oldal mellé lőtt hét méterről.

A meccs ötödik gólját követően főként a mezőnyben zajlott a játék, Jovának kellett egy távoli lövést fognia, mást nem jegyezhettünk fel.

67. perc: GÓL! Máris itt a válasz, Böde Dániel szöktette Vargát a jobb oldalon, aki kilenc méterről lőtte ki a hosszú alsó sarkot. 4–1

66. perc: GÓL! Jobb oldali beadás után Juraj Piroska lőtt kapásból jobbal a kapuba, Jova Leventének nem volt esélye a hárításra. 3–1

60. perc: Gera Zoltán indította remek keresztlabdával Busai Attilát, akinek a beadása a védőkről pattant szögletre. A sarokrúgást Stjepan Kukuruzovic végezte el, amely után Gera lőtt félfordulatból a kapuba hat méterről. 3–0

55. perc: a szlovák védők nem tudtak menteni egy szöglet után, így Vladan Csukics lőhetett 17 méterről, labdája csúnyán a kapu fölé ment.

45. perc: Varga Roland lőtt 14 méterről, jobbról kapura éles szögből, de célt tévesztett.

Egyedül Csilust nem cserélte le Thomas Doll a szünetben.

46. perc: máris elkezdődött a második félidő!

45. perc: az első félidőt Benjamin Lauth lövése zárta le, aki hét méterről lőtt a kapu mellé.

36. perc: a Senica kapott szabadrúgást 19 méterre a Fradi kapujától, Petr Pavlík lövésénél Dibusznak kellett résen lennie.

34. perc: Lukás Opiela vállalkozott átlövésre 17 méterről, Dibusz Dénes azonban hárította a kísérletét.

30. perc: Jobb oldali szögletet követően David Mateos vette le a labdát a hosszún, majd ballal lőtt a kapu fölé 16 méterről.

27. perc: GÓL! Nagy Dániel tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, a védők buktatták, a jogosan befújt büntetőt Hajnal végezte el, aki jobbal lőtt a kapu jobb oldalába. 2–0

Továbbra is kevés a helyzet, de az iramra nem lehet panasz eddig.

8. perc: Lamah adott be balról, Sulla beleütött a labdába, amit aztán Hajnal Tamás lőtt a kapu mellé.

A gól után a Ferencváros átvette az irányítást, de ez meddő fölénynek bizonyult, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A Senica agresszívan kezdett, a vezetést mégis a Fradi szerezte meg, Thomas Doll együttese az első támadásából gólt tudott szerezni.

5. perc:GÓL! Bal oldali akció végén Roland Lamah és Csilus Ádám lövését is hárította Michal Sulla, pechjére azonban a labda visszakerült Lamah elé, aki nyolc méterről lőtt a kapuba. 1–0

Az NSO értesülései szerint továbbra sincs előrelépés Marcos Júnior ügyében, a Ferencváros megtette utolsó ajánlatát a Fluminensének, most pedig a brazil klub válaszára vár.

1. perc: a Fradi kezdte a mérkőzést!

A zöld-fehérek első felkészülési mérkőzésükön 17–0-ra nyertek az Iváncsa ellen.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Ferencváros–FK Senica felkészülési labdarúgó-mérkőzés a Népligetben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik