Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

R. D. P.R. D. P.
2026.08.09. 17:32
null
Nem jártak sikerrel Szoboszlai Dominikék (Fotó: Getty Images)
A Liverpool 3–2-es vereséget szenvedett a Monacótól az Anfieldben rendezett nemzetközi felkészülési mérkőzésen. A hazaiak már két góllal is vezettek, ám a francia együttes a második félidőben megfordította az eredményt.

A Liverpool FC kezdőcsapatában ezúttal is ott volt Szoboszlai Dominik, aki a 75. percig játszott. A magyar középpályást Harvey Elliott váltotta negyedórával a játékidő vége előtt. A másik magyar válogatott játékos, Kerkez Milos a kispadon kezdte a találkozót, majd a szünet után, az 59. percben érkezett a pályára Alexander Isak helyére.

A Liverpool jól kezdett: Alexander Isak már a 16. percben megszerezte a vezetést, majd Florian Wirtz a 29. percben kettőre növelte a hazaiak előnyét. A Monaco még a szünet előtt szépített, Alekszandr Golovin tizenegyesből talált be.

A fordulás után aztán megváltozott a játék képe. Mika Biereth az 56. percben kiegyenlített, a hajrában pedig Paris Brunner a 88. percben megszerezte a Monaco győztes gólját, így a vendégek 3–2-re nyertek.

A találkozó a Liverpool egyik új igazolásának, Víctor Munoznak is emlékezetes marad. A spanyol támadó az 59. percben állt be Florian Wirtz helyére, ezzel bemutatkozott új csapatában.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–MONACO (francia) 2–3 (2–1)
Liverpool, Anfield
Liverpool: Alisson (Mamardasvili, a szünetben) – Frimpong (C. Ramsay, 75.), Ndukwe (Endo, a szünetben), Van Dijk (L. Chambers, 59.), Cimikasz (Nyoni, 59.) – Szoboszlai (Elliott, 75.), Gravenberch (McConnell, 59.) – Koumas (Chiesa, 75.), Wirtz (V. Munoz, 59.), Gakpo (Ngumoha, 59.) – Isak (Kerkez, 59.). Vezetőedző: Andoni Iraola
Monaco: Hrádecky – Vanderson (Teze, a szünetben), S. Sané, Dier (Kehrer, 75.), Nazinho (Mawissa, 75.) – Detourbet (M. Coulibaly, 64.), L. Camara (Benzahra, 63.), P. Cabral (Soubeir, 75.), Golovin (Idumbo, 75.) – Abline (O. Konaté, 63.), Biereth (Brunner, 78.). Vezetőedző: Filipe Luís
Gólszerző: Isak (16.), Wirtz (29.), ill. Golovin (44. – 11-esből), Biereth (56.), Brunner (88.)

 

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21