Felkészülés: Dárdai debütált, győzelemmel kezdett a Vidi

Vágólapra másolva!
2021.01.08. 16:53
null
Dárdai Palkó (sötétkékben) bemutatkozott a Vidiben (Fotó: <a href="https://www.molfehervarfc.hu//index.php" target="_blank">molfehervarfc.hu</a>)
Első horvátországi felkészülési mérkőzésén a Mol Fehérvár labdarúgócsapata Funsho Bamgboye góljával 1–0-ra nyert a helyi élvonalban 4. helyen álló, az ősszel az Európa-liga csoportkörében szereplő HNK Rijeka ellen Umagban.

 

A székesfehérvári együttesben bemutatkozott a héten szerződtetett Dárdai Palkó – Dárdai Pál korábbi szövetségi kapitány legidősebb fia –, aki a kezdőcsapat tagjaként az első 25 percben volt a pályán.

A Vidi honlapján megtalálható szöveges tudósítás megjegyzi, a fehérváriak meccsével egy időben a szomszédos pályán Csizmadia Csaba tartott edzést a szintén Umagban készülő Budafok játékosainak.

Márton Gábor csapatának győztes gólját a második félidő közepén Funsho Bamgboye szerezte Nikolics Nemanja levágódó lövését követően.

„Jó ellenféllel találkoztunk az idei első edzőmeccsünkön – értékelt a fehérvári klubhonlapnak Márton Gábor vezetőedző. – Két edzésen vagyunk túl eddig, szóval túl sok új taktikai dolgot még nem kérhettem számon a csapattól, azonban a következő napokban azon dolgozunk itt Horvátországban, hogy tovább bővítsük a variációs lehetőségeinket. Bár az eredmény az ilyen mérkőzéseken másodlagos, természetesen örülök, hogy kemény mérkőzésen legyőztük a Rijekát, annak azonban sokkal inkább, hogy a játékosok odatették magukat, és jó ritmusban játszottak.”

A Vidi két nap múlva Funtanában az osztrák első osztályú Sturm Grazcal játssza a következő előkészületi mérkőzését.

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HNK Rijeka (horvát)–Mol Fehérvár FC 0–1 (0–0)
Umag
Fehérvár. 1. félidő:
Rockov – Fiola, Tamás O., Muszliu, Zeke – Alef – Houri, Rúben Pinto – Dárdai P. (Halmai Á., 26.), Zivzivadze, Géresi. 2. félidő: Kovács D. – Bolla, Rus, Stopira, Hangya – Nyári, Nikolov – Petrjak, Nikolics, Bamgboye – Szabó L. (Kovács I., 78.)
Gólszerző: Bamgboye (65.)

MI A HELYZET A FEHÉRVÁRIAK SÉRÜLTJEIVEL?
„Kovács Istvánt októberben operálták meg, ezt követően a rehabilitációja az előre eltervezett ütemben zajlott, és ahogy azt vártuk, a téli edzőtáborozás alkalmával már ismét százszázalékos munkát tud végezni a csapattal – idézi a fehérváriak hivatalos honlapja, a molfehervarfc.hu Kovács Tibor csapatorvost. Evandrót novemberben, Negót decemberben műtötték meg, mindkét játékos felépülése jó ütemben halad, a horvátországi edzőtáborban Barta Gábor fizioterapeutával dolgoznak külön. Kovácsik Ádám az év végén néhány napot kórházban töltött, ez azonban várhatóan rehabilitációjának kifutását nem befolyásolja, így azt mondhatjuk, hogy egyelőre az ő felépülése is a tervek szerint alakul. Dala Martin az egyik horvátországi edzésen könnyebb kézsérülést szenvedett, néhány napos pihenő vár rá.”
Legfrissebb hírek

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Megtört a rossz sorozat, a magyar válogatott szűkös győzelmet aratott Azerbajdzsánban

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:53

Hazai ultrák nem lesznek, százötvennégy magyar szurkoló viszont ott lesz az azeriek elleni meccsen

Magyar válogatott
2025.06.10. 12:01

Állítsa össze a magyar válogatott Azerbajdzsán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.06.09. 11:47

Öt kapus is kidőlt, szabadon igazolható és 18 éves játékost is meghívtak a skótok

Minden más foci
2025.06.08. 14:35
Ezek is érdekelhetik