Felkészülés: Dárdai Palkó megszerezte első góljait, gálázott a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2021.01.12. 16:54
null
Fotó: molfehervarfc.hu
Magabiztos sikerrel folytatta az NB I tavaszi rajtjára való hangolódást a Mol Fehérvár FC. A csapat 6–2-re verte a horvát másodosztályban szereplő HNK Orijent. A mérkőzés azért is lehet majd emlékezetes, mert Dárdai Palkó megszerezte első góljait a székesfehérvári együttes színeiben. Kevésbé lehet boldog a Budafoki MTE: Csizmadia Csaba együttese elvesztette a szlovén élvonalban szereplő FC Koper ellen felkészülési mérkőzését. 2–0-ra maradt alul.

„Hasznos erőpróba” – kommentálta a Koper elleni találkozót a Budafok hivatalos Facebook-oldala, míg Csizmadia Csaba vezetőedző a klub honlapján értékelt.

„Az volt a célja ennek a mérkőzésnek, hogy azok is játéklehetőséghez jussanak, akik az elmúlt időszakban kevesebb időt töltöttek a pályán. Nagyon rövid a felkészülés, többre most nincs idő, ezt a kilencven percet azonban annak is rendeltük alá, hogy képet kapjunk ezekről a játékosokról. A vereség ellenére láttam jó teljesítményeket, ami megint azt bizonyítja, hogy a mi csapatunk nem csak tizenegy főből áll. Mindenkire lehet számítani. Folytatjuk a munkát, szerencsére nincs sérültünk, a visszatérő Marko Iharos és Soltész István pedig néhány gyakorlat erejéig már a csapattal együtt edz. A pénteki, Rijeka elleni találkozóra már egyfajta bajnoki főpróbaként tekintünk” – fogalmazott a szakember.

Jóval kellemesebb szájízzel zárhatta a napot a Mol Fehérvár, miután 6–2-re kiütötte a horvát másodosztályban szereplő HNK Orijent. A magyar együttes már a 21. percben megszerezte a vezetést, majd 3–1-es előnnyel vonult szünetre.

A második félidőben az Orijent szerezte az első gólt, ám a múlt héten átigazolt Dárdai Palkó hat perc alatt kétszer is beköszönt a horvátoknak, ezzel eldöntve a találkozót, majd Funsho Bamgboye egy nagy szóló végén kialakította a 6–2-es végeredményt.

˜„A mai mérkőzésen fordított terhelést kaptak a játékosok, akik legutóbb kevesebbet játszottak, azok ma több időt töltöttek a pályán. Szép gólokat rúgtunk és sok helyzetet alakítottunk ki, de azért voltak bőven hibáink is. Nem volt stabil a csapat az első 60 percben, de nyilván ebben az összeállításban ez nem is feltétlenül várható el. A sorcsere után már teljesen másképp nézett ki a mérkőzés, sokkal stabilabbak lettünk, remek megoldásokat választottak a játékosok és tényleg szép gólokat lőttünk. Viszont kaptunk ma is két gólt, ez pedig beárnyékolja az összképet. Tovább kell dolgoznunk, hogy a hibákat kijavítsuk" – értékelt a Fehérvár honlapján Márton Gábor vezetőedző.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
FC Koper (szlovén I.)–Budafoki MTE 2–0
Mol Fehérvár–HNK Orijent 1919 (horvát II.) 6–2 (Zivzivadze 21., Géresi 34., Rus 41., Dárdai P. 64., 70., Funsho 88.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik