Egy győzelem és egy döntetlen a DVSC Kassa elleni mérlege

Vágólapra másolva!
2013.01.19. 18:37
null
A DVSC itthon készül – most éppen a kassaiak elleni győzelemmel – a tavaszi szezonra (Fotó: Mirkó István)
Több magyar élvonalbeli labdarúgócsapat is felkészülési mérkőzésen volt érdekelt szombaton. A címvédő DVSC-Teva előbb 2–2-es döntetlent játszott nemzetközi felkészülési mérkőzésen az MFK Kosicével, majd a két csapat második mérkőzésén 2–0-ra diadalmaskodott.

Az első mérkőzésen a kassaiak kezdtek jobban, 18 perc után már két góllal vezettek. A DVSC ezután lendült bele, az első félidőben az Ibrahima Sidibe által kiharcolt tizenegyest Ferenczi János értékesítette. A fordulás után nagyobb fölényben játszott a magyar címvédő, és egyenlített.

A DVSC-ben végigjátszotta a mérkőzést a szlovák próbajátékos, Robert Cicman, és több fiatal is lehetőséget kapott: Szécsi Gergő, Hajdu István, Engel Alex, Kuti Krisztián, Shadi Hussein, Gál Mátyás, Barzsó Attila, Szécsi Márk és Angyal Norbert is.

A 14 órakor kezdődő mérkőzésen Pölöskey Péter és Ludánszki Bence góljával 2–0-ra nyert a DVSC. A nagy iramú találkozón Czvitkovics Péter lécen csattanó szabadrúgását kell még mindenképpen kiemelni.

Ezúttal próbajátékos nem szerepelt a hajdúságiaknál, néhány fiatal viszont lehetőséget kapott, Suskó Ádám, Burics András és Kertész Tamás is beszállt az utolsó negyedórában.

A PMFC-Matias NB I-es labdarúgócsapata 5–2-re legyőzte a másodosztályú Kozármislenyt. A PMFC góljai közül a szlovén Zoran Zeljkovic kettőt vállalt, rajta kívül Horváth Zsolt, Frőhlich Roland és a fiatal Márkvárt Dávid is eredményes volt, a másik oldalon Luca Dominic duplázott.

A pécsiek szerdán is a Kozármislennyel játszottak előkészületi meccset, azt 3–0-ra nyerte meg az élvonalbeli gárda.

Szombaton eredetileg az NK Cibalia lett volna az ellenfél 13 órától, ám a horvátok lemondták a találkozót, a hírek szerint játékosai feljelentették a klubot, amely ezért nem játszhat nemzetközi meccset.

A Kozármislenyben két próbajátékos is feltűnt, Luca Dominic két góllal tette le a névjegyét, Fenyvesi Olivér pedig a Kaposvár II-től érkezett. Érdekesség, hogy Lantos Levente, a pécsiek futballistája az ellenfélnél futballozott, a mislenyi együttesből ugyanis sokan hiányoztak sérülés vagy egyéb elfoglaltság miatt.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az MVM Paks NB I-es labdarúgócsapata is. Tomiszlav Szivics együttese 8–0-ra legyőzte az NB III-as Bonyhádot.

Szinte már hagyomány, hogy a paksi gárda a Bonyhád ellen játssza első edzőmeccsét a felkészülés kezdetén, így volt ez most is, és bár kérdéses volt, hogy lesz-e meccs, az időjárás viszontagságai ellenére meg tudták rendezni.

A paksiaknál Eppel Márton és Heffler Norbert duplázott, de eredményes volt az MTK-tól újonnan igazolt Könyves Norbert és a fiatal Pintér Norbert is.

A paksiaknál több fiatal futballista mellett egyetlen próbajátékos lépett pályára, a védelemben bevethető szombathelyi Horváth Detre.

Hazai pályán elveszítette első felkészülési mérkőzését a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano.

A KTE 1–0-ra kikapott az NB III-as Dunaújvárostól, a gólt Tóth Tibor szerezte.

A lila-fehéreknél három próbajátékos kapott lehetőséget, a kameruni középhátvéd, Yves Mboussi, az argentin középpályás, Edgardo Javier Díaz és a szerb jobbhátvéd, Alekszandar Tanaszin.

Nem játszott a meccsen a pénteki edzésen meghúzódó Mohl Dávid, valamint a salvadori válogatottban gólt szerző Rafael Burgos.

A KTE következő edzőmeccseire egy hét múlva kerül sor, január 26-án 10 órakor a Cegléd, délben a Baja ellen játszik Horváth Ferenc együttese.

Gól nélküli döntetlent játszott a labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd az NB III-as Komlóval a Bozsik József Stadionban. A kispestiek első csapatának ez volt az első felkészülési mérkőzése a tavaszi idény előtt.

A találkozón három külföldi próbajátékos kapott szerepet a Honvédban.

A 23 éves, argentin származású, de olasz állampolgár Leandro Antonio Martínez az olasz Cremonesétől érkezett, egy rövid svájci kitérő kivételével csak Itáliában futballozott. A támadó az olasz U20-as válogatottban 3 alkalommal is pályára lépett.

A 21 éves olasz balhátvéd, Alessandro Lorusso a Sampdoriától érkezett Kispestre, a 24 éves román Claudiu Pascariu pedig az FCM Targu Mures futballistája.

A Ferencváros CFR Cluj elleni mérkőzéséről ide kattintva olvashat bővebben!

BP. HONVÉD–KOMLÓ 0–0
Budapest, Bozsik Stadion, 200 néző
HONVÉD, 1. félidő: Czuczi – Moga, Lovric, Ignjatovics, Baráth – Ikenne-King, Hidi, Diarra – Tchami, Diaby, Vernes. 2. félidő: Vereckei – Zsivanovics, Remes, Pascariu, Lorusso – Nagy G., Diakité, Vécsei, Odia – Martínez, Ivancsics.

DVSC-TEVA–MFK KOSICE (szlovákiai) 2–2 (1–2)
Debrecen, 100 néző
DVSC: Polekszics (Szécsi G., 46.) – Nagy Z. (Hajdu, 84.), Cicman, Szűcs, Engel (Kuti, 46.) – Sl. Bouadla (Shadi, 65.), Gál (Barzsó, 50.), Spitzmüller, Ferenczi J. – Szécsi M. (Angyal, 80.), Sidibe.
G: Ferenczi J. (38. – 11-esből), Szécsi M. (66.), ill. Duda (10., 18.)

DVSC-TEVA–MFK KOSICE (szlovákiai) 2–0 (0–0)
Debrecen. Vezette: Nagy R.
DVSC: Verpecz – Bernáth, Simac (Ludánszki 46.), Mészáros N., Korhut (Suskó, 82.) – Dombi (Bódi 46.), Varga J., Czvitkovics, Szakály P. (Burics, 78.) – Rezes (Kertész, 82.), Pölöskey P.
G: Pölöskey P. (52.), Ludánszki (82.)

PMFC-MATIAS–KOZÁRMISLENY 5–2 (4–2)
Pécs, 100
néző. V: ifj. Botló
PMFC:
Molnár P. – Nagy J., Fodor F., Krejci, Zeljkovic – Horváth A. (Szatmári L.), Koller K. – Márkvárt, Szatmári L. (Frőhlich), Horváth Zs. (Bjelanovic) – Grumics (Bajzát)
KOZÁRMISLENY: Helesfay (Kurucsai) – Suba (Zelenyánszki), Fellai, Lantos, Vég B. (Szabó B., majd Boda) – Fenyvesi, Turi – Dominic (Berdó V.), Boda (Kovács A.), Karacs – Városi (Schmidt)
G:
Zeljkovic (2), Frőhlich, Horváth Zs., Márkvárt, ill. Dominic (2)

MVM PAKS–BONYHÁD 8–0 (2–0)
PAKS, 1. félidő: Csernyánszki – Horváth D., Sifter T., Csehi T., Czinger – Mészáros I., Pintér N. – Hahn J. (Galambos Á., 25.), Lázok, Vayer – Feil (Berkó, 25.). 2. félidő: Kiss M. – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Bartha, Báló – Könyves, Eppel, Heffler N. – Tököli.
G: Eppel (2), Heffler N. (2), Lázok, Pintér N., Tököli, Könyves

KTE-Phoenix Mecano–Dunaújváros FC 0–1 (0–0)
KTE, 1. félidő: Antal – Tanaszin, Vaskó, Póti, Forró – Patvaros, Szavics, Hullám – Pekár, Salami, Diaz. 2. félidő: Antal – Koszó, Mboussi, Gyagya, Forró – Pekár, Vukaszovics, Bertus – Nagy P., Dosso, Balázs Zs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik