DVSC: szlovák belső védőt tesztel a Debrecen

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 10:22
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a hivatalos honlapján tette közzé, hogy teszteli a szlovák Róbert Cicmant, aki legutóbb a cseh élvonalbeli Slavia Praha játékosa volt.

A 28 éves belső védő holnap már pályára is lép a Debrecenben: a Kassa elleni felkészülési mérkőzésen „mutatkozik be".

Cicman így korábbi csapata ellen kap szerepet, hiszen öt évig volt az MFK Kosice játékosa, majd a 2011–2012-es idényt már Csehországban töltötte, és múlt ősszel is a Slavia Prahában futballozott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Luis Ramos (hondurasi, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Birtalan Botond (PMFC?), Farkas II Balázs (Győri ETO), Nenad Kiso (bosnyák, ?), Roguy Méyé (gaboni, ?), Varga Róbert (KTE-Phoenix Mecano – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Róbert Cicman (szlovák, Slavia Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
22 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00
Ezek is érdekelhetik