DVTK: Szivics nem marasztalja Debrecenit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.02. 09:31
Értesüléseink szerint Debreceni András nem marad Diósgyőrben, a 25 esztendős belső védő a télen klubot válthat. A játékos – értelemszerűen – erről azonban nem kívánt nyilatkozni, mondván, túl korai lenne bármit is mondani.
Debreceni Andrásnak (jobbra) nem sikerült állandó játéklehetőséghez jutnia a Diósgyőrben (Fotó: Korponai Tamás)
Debreceni Andrásnak (jobbra) nem sikerült állandó játéklehetőséghez jutnia a Diósgyőrben (Fotó: Korponai Tamás)

 

A hírek szerint Tomiszlav Szivics nem marasztalja a futballistát, aki visszamehet korábbi együtteséhez, és ismét Honvéd-mezben léphetne pályára, ám nagy esély van rá, hogy egy másik budapesti klubban, Újpesten köt ki.

A liláknál igazi belső védő csupán kettő van, ám Litauszki Róbert és a belga Jonathan Heris létszámban kevés erre a posztra, bár utóbbival kapcsolatban a múlt héten hallani lehetett angliai lehetőségről. Az átigazolást tovább erősíti, hogy az újpestiek sportigazgatója, Kovács Zoltán a diósgyőri időszakából remekül ismeri Debreceni Andrást, tudja, mire képes, és ha figyelembe vesszük, hogy a Megyeri úton Kovács Zoltán, és nem Nebojsa Vignjevics vezetőedző intézi az átigazolásokat, még nagyobb az esély a labdarúgó klubcseréjére. Ám ne feledjük, egy forduló még hátravan a bajnokságból a téli szünet előtt – vasárnap a Diósgyőr éppen az újpestieket fogadja.

Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:43

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:53

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.07.11. 16:07

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:26

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53
Ezek is érdekelhetik