DVTK: Először azt hittem, el vagyunk átkozva - Bekő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.30. 20:56
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK nemzetközi felkészülési mérkőzésen kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlent játszott az osztrák Admira Wackerrel. Az összecsapást követően Bekő Balázs, a diósgyőriek vezetőedzője a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, úgy érezte, csapatát elátkozták, mert rengeteg alkalommal a kapufa mentette meg az ellenfelet a góltól.

„Látszott, hogy ellenfelünk már a felkészülés utolsó szakaszában jár. Nagyon frissek voltak és robbanékonyak, ez főleg az első félidőben ütközött ki. Amikor már gyorsabban tudtunk játszani és felvettük a ritmust, akkor már nekünk is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Először azt hittem, hogy el vagyunk átkozva, mert rúgtunk vagy öt kapufát. Az első félidőben voltak helyzeteink, ziccereink nekünk is, nem sikerült kihasználni. A második játékrészben azonban sikerült két lehetőséget gólra váltanunk. Vannak gondok a védekezésünkben, de az idő elegendő lesz arra, hogy stabilizáljuk ez a csapatrészt is. Bátran játszottunk, kombinatívak voltunk, jó kis edzőmérkőzés volt” – nyilatkozta Bekő Balázs vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. Bekő Balázs vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Vincze István kezdőrúgása után győzött a Lecce a Haladás ellen

Labdarúgó NB II
2026.07.19. 19:47

Kisvárda: egygólos győzelem, majd gólzáporos meccsen vereség a Nagymihály ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 15:05

Felkészülés: szoros meccsen győzte le a Soroksárt a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 13:30

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34

Felkészülés: török élvonalbeli klub győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 16:13

Felkészülés: kikapott ukrán ellenfelétől a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 19:10

Tizenöt játékossal, közte három magyarral kezdte el a felkészülési időszakot a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.15. 09:31

Felkészülés: négy góllal győzte le izraeli ellenfelét a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.14. 21:41