DVTK: bizonyított a szerb próbázó, marad a klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 19:06
A Diósgyőri VTK felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a rimaszombati labdarúgócsapatot Kádár Tamás góljával. A meccs után Tomiszlav Szivics, a diósgyőriek vezetőedzője elmondta, hogy a szerb próbajátékos, Lazar Marjanovics marad az együttesnél.

„Elégedett vagyok és nem azért mondom, mert nyertünk – értékelte a látottakat Szivics a boon.hu megyei portálnak. – Hat nap óta folyamatosan dolgozunk, pihenés nélkül, látszódott a fáradtság, de ez természetes. Kemény ellenfél volt a rimaszombati csapat, a meccs abszolút elérte a célját. Sok pozitív dolog volt, de a felkészülés ezen része még a terhelésről szól. Egerszegi Tamás? Tehetséges, fiatal játékos, aki tud focizni, hosszú távon mindenképpen erősítés lesz.”Szivics a boon.hu megyei portálnak. – Hat nap óta folyamatosan dolgozunk, pihenés nélkül, látszódott a fáradtság, de ez természetes. Kemény ellenfél volt a rimaszombati csapat, a meccs abszolút elérte a célját. Sok pozitív dolog volt, de a felkészülés ezen része még a terhelésről szól. Egerszegi Tamás? Tehetséges, fiatal játékos, aki tud focizni, hosszú távon mindenképpen erősítés lesz.”

A szakvezető azon felvetésre, hogy mi lesz a hosszabb ideje próbajátékon lévő szerb támadó középpályás, Lazar Marjanovics sorsa, elmondta, hogy marad Diósgyőrben. Marjanovics 24 éves, a bal oldalon bevethető középpályás, ősszel a Radnicski 1923 Kragujevac alkalmazta, de két bajnokin mindössze 50 percet töltött pályán.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Egerszegi Tamás (Újpest FC, az ősszel kölcsönben Gyirmóton szerepelt), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia). A nyáron érkezik: Antal Botond (szabadon igazolható – tavasszal a Kaposvári Rákócziban szerepel)
Távozott/távozhat: Michal Hanek (szlovák), Menyhért Ádám (Mezőkövesd ?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (?)
Kiszemelt: Bori Gábor (Paksi FC), Georges Griffiths (elefántcsontparti, Lombard Pápa), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC),Németh Márió (Haladás), Szabó János (Paksi FC)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
10 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56
Ezek is érdekelhetik