DVSC: Nincs széthúzás és különcködés – Baráth Péter

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.06.27. 08:34
null
Baráth Péter (77) boldog, hiszen a DVSC-ben játéklehetőséghez juthat, és Marco Rossi is számított rá (Fotó: Kovács Péter)
A DVSC középpályása, Baráth Péter a válogatottnál töltött minden percet élvezett, attól függetlenül, hogy nem lépett pályára a Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.

 

BÁR PÁLYÁRA NEM LÉPETT a válogatottban, a két Nemzetek Ligája-mérkőzés felejthetetlen élményt jelentett Baráth Péternek. A Debreceni VSC középpályása az Olaszország (1–2) és a Németország (1–1) elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen lehetett a keretben.

„Minden percét élveztem annak a három hétnek, amelyet a válogatottnál tölthettem   – mondta lapunknak Baráth Péter, a DVSC 20 esztendős futballistája. – Persze fájó, hogy nem játszottam, de nem szabad búslakodnom, hiszen azt is nagy örömként kell elkönyvelnem, hogy remek emberekkel és játékosokkal készülhettem ezekre a fontos meccsekre. Sztárcsapatok ellen mérkőztünk, az angolokat oda-vissza megvertük, így az élen állunk a csoportunkban. Hogy mi a titok? Mindenki egy irányba tart, nincs széthúzás és különcködés. Szóval eszemben sincs kudarcként megélni, hogy Marco Rossi nem küldött pályára, inkább motivál, hogy még többet dolgozzak. Az idő nekem dolgozik, hiszek benne, hogy előbb-utóbb megkapom az esélyt a bizonyításra. Ráadásul ennyi idő alatt is éreztem magamon a fejlődést: az edzéseken gyorsabban kellett reagálnom, a futballisták képzettek és pontosan passzolnak, nincs idő gondolkodásra. Mindenki koncentrál, odafigyel, és én is látom, hova kell eljutnom. Ezt éreztem a németek elleni U21-es Európa-bajnoki selejtezőn is: a Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt játszottam Gera Zoltán csapatában a rendkívül erős ellenféllel szemben, s ott is testközelből figyelhettem, hogy milyen szintre lehet felkapaszkodni, de ezért rengeteget kell dolgozni, ezt nem adják ingyen. Bár a válogatott szereplése miatt mindössze két hét pihenő jutott nekem az előző idény után, nagyon hasznosnak ítélem meg ezt az időszakot, sokat tanultam.”

A tanulás pedig folytatódik, hiszen hétfőn már a Lokival edz a tehetség – az előző idényben 32 bajnokin kapott lehetőséget, 28-szor kezdőként.

„Bár már két és fél éve bemutatkoztam az NB I-ben, az első teljes idényemet az előző egy évben játszottam. Sokat lehettem a pályán, ezt tartottam a legfontosabbnak, ez teljesült is. Szerepeltem – kényszerből – belső védőként is, de aztán feljebb kerültem, s védekező középpályásként kaptam lehetőséget. A legjobban viszont akkor éreztem magam, amikor nyolcas pozícióban futballozhattam, vagyis védekező és támadó szerepkörben is játszottam. Egyre jobban ment a játék, és nem lehet más tervem a jövőre nézve sem, mint hogy stabilan játsszak és egyre meghatározóbb szerepet töltsek be a Lokiban.”

Kérdés ugyanakkor, hogy meddig van erre lehetősége – a szerződése az év végig szól, de egyéves opció is szerepel a megállapodásban.

„Bárhogyan is alakul a jövőm, biztosan nem azt nézem majd, hogy milyen összeg szerepel a szerződésemen, hanem azt, hogy abban a csapatban mennyit futballozhatok. Jól érzem magam a Lokiban, és itt sok percet tölthetek a pályán. Ennél pedig húszévesen nincs fontosabb.”

A DVSC június 20. óta készül a következő idényre, mégpedig Pallagon – a csapat nem is utazik edzőtáborba, végig hazai környezetben edzenek a debreceniek. A Joan Carrillo együttese a Vasas, a Békéscsaba 1912 Előre, a Kazincbarcikai SC, a Nyíregyháza Spartacus és a Diósgyőri VTK ellen vív felkészülési mérkőzést, de a pontos kezdési időpontok és helyszínek egyelőre nem ismertek. Az viszont igen, hogy eddig Meldin Dreskovics, Ante Erceg és Christian Manrique érkezett a klubhoz, viszont távozott Bényei Ágoston, Gyönyörű Gergő, Kalafat Álmos, Marko Nikolics, Pávkovics Bence, Pintér Ádám, Soltész Dominik, Tischler Patrik és Ugrai Roland is.

Az előtérben Baráth Péter (Fotó: Kovács Péter)
Az előtérben Baráth Péter (Fotó: Kovács Péter)

 

Környezetvédő a fiatal középpályás
Nemcsak a futballpályán, más terepen is aktív Baráth Péter: a játékos csatlakozott a környezetvédő Future Of Debrecen figyelemfelkeltető akciójához, amely szerint a leggyakoribb veszélyes háztartási hulladéknak számító használt étolajnak az olajgyűjtőben van a helye. Debrecenben már negyven ilyen konténert helyeztek ki, és a kezdeményezés kapcsán Baráth Péter a következőket mondta: „Szeretem a tisztaságot, nem csupán otthon, hanem a környezetemben is. Bízom benne, hogy ezzel az akcióval felhívhattuk a figyelmet az ügy fontosságára.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik