Cseriék átérzik, hogy nagy a baj; orosz és fehérorosz úszók a budapesti vk-viadalon

S. T. J.S. T. J.
2023.09.20. 23:36
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Túlzás azt állítani, hogy jelenleg minden kerek a Mezőkövesd Zsórynál
– a csapat az utolsó helyen áll az NB I-ben (igaz, öt mérkőzést játszott, míg a legtöbb együttes már hatot), ráadásul a múlt heti Mol Magyar Kupa-fordulóban alulmaradt a másodosztályú Ajkával szemben, így búcsúzott a sorozattól. Cseri Tamást kérdeztük, hogyan éli(k) meg ezeket a heteket. A 35 éves, négyszeres válogatott futballista lapunknak azt mondta, „ a csapat átérzi, nagy a baj, mindenki kellemetlenül érzi magát, amikor a tabellára pillant. Sajnos van tapasztalatom abban, hogy ilyenkor nem kell pánikolni, hanem a lehetőséghez képest nyugodtnak kell maradni, és persze nyerni.”

Orosz és fehérorosz úszók is indulhatnak október 20. és 22. között a budapesti világkupa-viadalon – ezt Szántó Dávid, a Magyar Úszószövetség nemzetközi versenyrendezési és kommunikációs igazgatója, a hazai vk-viadal szervezőbizottságának vezetője jelentette be azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a hazai rendezésű vk-verseny mellett az olimpiai felkészülés kapta a fő hangsúlyt. Lapunknak Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta, „változtattunk a tavaszi menetrenden: áprilisról júniusra tettük az ob-t, és senki sem fog védettséget élvezni az olimpiai nevezésig. Emellett decemberben keretszűkítést tervezünk, akinek nem lesz az év végén olimpiai A-szintje, az onnantól nem kap támogatást.”

Vad Lajos az előző két idényben a Dunaújvárosi FVE női vízilabdacsapata szakmai stábjának tagja volt, kedden pedig bejelentették, hogy ő lett a szövetségi kapitánynak megválasztott és ezért a kispadról huszonöt év után felálló Mihók Attila utóda. A tréner a Nemzeti Sportnak azt mondta, „az előző idényben magasra került a léc, ám az egy sokkal jobb csapat volt, és ezzel mindenki tisztában van. Az ellenfelek erősödtek és fejlődtek eközben, de mi is fejlődni fogunk. Nem vagyok jós, hogy megmondjam, ez mire lehet elég, ám biztos, hogy egyre jobbak leszünk.”

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
16 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
2026.10.16. 23:16

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2026.10.14. 23:55

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2026.10.13. 23:45

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2026.10.12. 23:25

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2026.10.11. 23:45

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55