Bp. Honvéd: hosszabbított a klub a kulcsemberével – hivatalos

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 14:16
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd meghosszabbította Djordje Kamber szerződését.

A 35 esztendős szerb-bosnyák játékos 2015 nyarán érkezett az ETO FC Győrtől, s tagja volt a 2016–2017-es idényben bajnoki címet szerző Honvédnak. Djordje Kamber azóta is kulcsembere a piros-feketéknek, a kispesti klub pedig kedden egy évvel meghosszabbította a játékos megállapodását, amely eredetileg 2020 júniusában járt volna le.

A Budapest Honvéd jelezte továbbá, hogy a felek arról is megegyeztek, hogy Kamber a szerződése lejárta után, pályafutása befejeztével is marad a klub alkalmazásában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Lefkovits Robi (izraeli-magyar, Hapoel Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Federico Moretti (olasz, ASD Albissola 2010 – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Amadou Moutari (nigeri, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Macdonald Niba (kameruni, FC Nitra – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Egerszegi Tamás (Paks), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Paks), Vladiszlav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők: Hegedűs Márk (Dorog), Herjeczki Kristóf (Gyirmót), Kovács Nikolasz (Balmazújváros), Lukács Dániel (Újpest FC), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Juhász Zsombor
Kiszemeltek: Busai Attila (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK), Dombó Dávid (Mezőkövesd), Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország), Hangya Szilveszter (Fehérvár)
Távozók: Fousseni Bamba (guineai, szabadon igazolható), Danilo (brazil, Muaither SC – Katar, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Gróf Dávid (Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Holender Filip (magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként), Raul-Ioan Palmes (román, kazincbarcikai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Pölöskei Zsolt (befejezte a pályafutását), Dino Skvorc (horvát, szabadon igazolható), Takács János (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: Tömösvári Bálint (Kaposvár – ismét)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zakaria Beglarisvili (grúz, FC Flora – Észtország), Tischler Patrik (Újpest FC, onnan Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Herjeczki Kristóf (Paks, próbajáték)

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik